Nagyjából az egész életemet – mármint a felnőtt(ebbik) részét – bizony a számítógépes játékoknak köszönhetem, és egy grafikusi hibának. Na meg persze a nagy számnak és a három napja bekötött, modemes internetnek. Néhányan talán még emlékeznek a nem túl szép körülmények között megboldogult PC-X magazinra. 1995 tavaszán vagyunk, és az áprilisi, sorrendben valaha megjelent ötödik szám címlapjának kábé 3 százakékát sikerült Mr. Chaos-nak és az újságot tördelő srácnak (talám már Süti volt az?) elrontania. Szerintem az egész országban egyesegyedül én, a repülőgépmániás vettem észre, hogy az amúgy egész jó Dawn Patrol című játékot reklámozó címlapra – nagyjából bélyeg méretben – egy Heinkel He-51B képe került. Méghozzá spanyol felségjelzéssel. Na, ez azért volt gond (nekem), mert a spanyol polgárháború 1936-ban kezdődött, amiben a He-51 elég aktívan szerepet játszott. A Dawn Patrol viszont egy derék első világháborús repülőgépszimulátor, így 19 évem teljes felháborodásával és magabiztosságával betárcsáztam a szolgáltatóhoz (Azt sem tudjátok, miről beszélek, mi?) és elküldtem életem talán harmadik e-mailjét. Nagyjából arról, hogy hülyék vagytok és a többi, aztán felsoroltam, hogy miért, szépen, adatokkal. Másnap jött a válasz: menjek be a szerkesztőségbe. Bementem hát és megkérdezték, hogy ha ennyire értek ezekhez, miért nem írok nekik? Mondtam, hogy alapvetően azért, mert nem vagyok újságíró. Na, a májusi szám óta az vagyok. Rendületlenül. Olyan, amilyen, de 1995 óta gyakorlatilag nem volt olyan hónap, hogy ne írtam volna valahová valamit.
Megélhetésileg most éppen katonás-háborús bizniszben utazom, mellette pedig ugye egykor a nyomtatott, most pedig a PC Guru Online a nagy szerelem. Néha fárasztó, néha nehéz és az éjszakáimat viszi el, de sokszor szép. Voltam pedig egykor én rendes ember is, informatikai szakújságíró: elektronikus doksikezelés, nagybanki rendszerek, e-közigazgatás és a többi. Édes Istenem, mennyit kerestünk a 2000-es dotkomlufi előtt. Rég volt, fiatal voltam és akkor még nem is kellett annyira a pénz.
És hogy mit jelent nekem az újság? Sokat, mert bizonyos szempontból már rigolyás vagyok. Munkakörömnél fogva napi szinten rengeteg órát töltök a képernyő előtt (főleg most) és olvasok. Nagyon kevesen tudják: a jó újságíró ideje 95 százalékát információszerzéssel tölti (netről, papír alapú doksikból, személyes beszélgetésekből), és csak a maradék 5 százalékban ír vagy szerkeszt. Tehát nekem az olvasás, az infók összeszedése a levegő. Ez az, amiből élek és amiért élek – sajnos vagy szerencsére. Számomra nagyon sokat jelent a papír. Irgalmatlan mennyiségű könyvem van, számos tiszteletpéldány, ami mellé persze polcot már nem küldenek a kiadók, így a kötetek egymás hegyén-hátán, két sorban plusz a tetejére pakolva vannak mindenhol. Emellett persze van Kindle-öm, millió e-könyvem, hiszen a számomra fontos angol nyelvű szakirodalom gyakorlatilag csak így szerezhető be gyorsan és egyszerűen. Szóval értem, érzem és élem a digitális világot, de ha kikapcsolódni akarok, akkor csakis a papír. Egyszerűen átáll az agyam, ha egy valódi, igazi, jó minőségű papírra nyomott kötetet veszek elő. Ti nem imádjátok a frissen nyomott, középen kinyitott könyv illatát? Vagy a mostanában divatos műanyag bugyiba csomagolt magazinok belsejét? Én nagyon. Sőt imádtam nyomdagépindításra járni, hiszen régen a nyomda gépmesterének szemétől és szakértelmétől függött, milyen színek kerülnek a magazin lapjaira. Ha megfelelt nekünk, akkor aláírtuk, és azzal a gépbeállítással kezdődött meg a rendes ívek nyomása. Na, az a nyomdaszag, hát az valami csodálatos.
Amikor aztán kijöttek az első e-könyv-olvasók – talán 10-12 éve – már mindenki azt harsogta, hogy "Vége a Gutenberg-galaxisnak! A papír a múlt, a digitális a jövő!". Biztos voltam benne, hogy ez nem így lesz, nem lehet így, és igazam is lett. Ahogyan a bakelit lemezek, úgy a könyvek is ismét divatba jöttek, vagy azért, mert velem együtt öregszik a társadalom, vagy azért, mert egyszerűen kell az illat, kell a tapintás. Kell az, hogy megfogjam azt, amit olvasok. De még egyszer: lelkes Kindle-tulaj vagyok, a komplett Lukjanyenko-féle Őrség-sorozat ott figyel rajta, a szakkönyvek mellett.
Nem tudok, de nem is akarok elszakadni a papír alapú újságoktól, könyvektől. Ezért volt nekem is fájdalmas – nem is kicsit – a nyomtatott PC Guru megszűnése, bár a mögötte megbúvó okokat pontosan értettem és elfogadtam. Engem viszont ennek ellenére valószínűleg az öregek otthonában, egy könyvekkel túlzsúfolt polc fog agyoncsapni, és így dobom majd fel a teljesen analóg talpamat.
Szerkesztőségünk többi tagjának visszaemlékezését erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
