Júliusban írtunk a megboldogult kétezres évek stílusát felidéző Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák című romkomról. Csütörtöktől a korszak másik népszerű zsánere, a gasztrovígjáték romantikus kertjében időzhetünk bő másfél órát. Eliza Schroeder első egészestés rendezését külföldön már tavaly bemutatták, hazánkba azonban csak most érkezik meg a Notting Hill-i cukrászda (Love Sarah). A London tehetősebb környékének társadalmi viszonyait bemutató mű ízig-vérig hétköznapi, kissé bornírt történetecskét vázol: évtizedes ellentétek után, nem kis nehézségeket leküzdve fognak össze és nyitják meg cukrászdájukat régi ismerősök, miközben az anyagi összeomlás veszélyével és szeretett társuk, a tehetséges cukrászmester halálával kell szembenézniük. A hétköznapok esztétikájában elmerülő film nem alakít ki igazán egyéni stílust, de bájos módon segít kicsit a dolgok mögé nézni.
(A képek forrása: Port)
Képeskönyv
A Notting Hill-i cukrászda olyan, mint egy képeskönyv. Nincs igazán koherens, nagy konfliktus mentén szerveződő története. A helyszín, vagyis a cukrászda fogja össze a korban, karrierben és egzisztenciálisan különböző helyzetben lévő karakterek életéből – a néhány hét, hónap eseményeit felölelő cselekmény erejéig – kiragadott rövid szakaszokat. Életképeket és egyszerű helyzeteket látunk, amiknek egy része megoldásra talál a film végére, mások viszont nem futnak ki egyértelmű végpontra. Eliza Schroeder munkája mégis azon művek közé tartozik, amiknek minden egyes snittjét szívesen nézi az ember. A versekhez lehetne hasonlítani a film struktúráját, amennyiben több felvonásban tálalt drámai történet helyett apró szituációkat, ismerős fájdalmakat és mindennapos bölcsességeket vázol a forgatókönyv. Terítékre kerül a megbocsátás, az újrakezdés, a bezárkózás és az ismerkedés témája is. Az esztétikus sütiken keresztül a néző érzékeit ragadja meg a film. Szerencsére nem válik manírossá, mivel egyáltalán nem kerüli a tragikus és gyötrelmes pillanatokat, de könnyed és bájos opuszt látunk.
London
Szimbolikus helyszínen, a londoni Notting Hillben játszódik a cselekmény. Ezt a környéket a brit sajtó előszeretettel láttatja konzervatív felsőosztályos övezetnek, a film viszont árnyalt képet fest az angol főváros fényesebb részének társadalmi viszonyairól. Szinte már kötelező klisé a Londonban forgó művek esetében a magas árakra való utalgatás. Jelen alkotás kerüli ennek szó szerinti megfogalmazását, viszont megmutatja, hogy még értelmiségi háttérrel sem egyszerű a munkahelykeresés és a megélhetés a Magyarországról olyan idillinek tűnő városban. Évtizedekig nem volt jellemző arrafelé, ma viszont teljesen reális szituációnak mutatkozik, hogy az idősebb generáció nagyobb anyagi biztonságban él, mint az aktív munkavállaló korosztály. Sőt szüleik hathatós segítségére szorulnak a fiatal felnőttek. Ha London, nem kerülhették el az alkotók a multikulturalizmus valóságát. Ezúttal a keveredés szebbik és szerethető arcát vázolták fel: a sokféle helyi etnikum ínyencségeire specializálódó cukrászda belső terében személyessé válik a metropolisz általában személytelennek ábrázolt világa (a Borisz nevű magyar hentesre való hivatkozás azért fület sértő elszólás, sztereotípia).
Azt nem lehet állítani, hogy a Notting Hill-i cukrászda a Csokoládé, a L’ecsó vagy A séf izgalmas történetével és egyedi stílusával felvenné a versenyt, viszont csalódást sem okoz. Könnyed forgatókönyve, egyszerű hétköznapi konfliktusai, érzelmes karakterei és bájos díszletei pontosan azoknak az elvárásoknak felelnek meg, amiket egy gasztrofilmre betévedő néző a művel szemben támaszt. Egyszer nézős alkotás, de bőven szolgáltat lelki táplálékot az embernek, hogy másfél órát rászánjon az életéből. Azok számára is teljesen fogyasztható film, akik egyébként idegenkednek a konyhában játszódó és „túlromantizált” történetektől. A Notting Hill-i cukrászda bölcs, szép és kellemes tónusú mű.
