M. Night Shyamalan korunk egyik legjobb és legegyedibb rendezője, aki általában maga szerzi műveit, fantáziája pedig többnyire kellően színes ahhoz, hogy tényleg különleges moziélménnyel gazdagítsa a közönséget. Ez alól talán csak Az utolsó léghajlító (2010) és A Föld után (2013) volt kivétel, miközben a hírnevet hozó Hatodik érzék (1999) annak idején mutatta, hogy mi minden rejlik még a mélyben. Ezt később A sebezhetetlen (2000), a Jelek (2002), A falu (2004), a Lány a vízben (2006), Az esemény (2008), a Látogatás (2015) és a Széttörve (2019) is bizonyította, mégha nem is mindegyik volt ténylegesen kiemelkedő. Azt azonban a 2015-ös és 2019-es visszatérés alapvetően megmutatta, hogy Shyamalan némi szünetet tartva nem felejtette el, mitől mozi a mozi, kreativitása pedig még mindig olyan üde színfoltja a filmvilágnak, amire szükség van.
(A képek forrása: Port.hu)
Családi vakáció
Guy (Gael García Bernal) és Prisca (Vicky Krieps) egy különleges útra megy a gyerekekkel (Trent és Maddox), hogy együtt kikapcsolódjanak és feldolgozzák a kapcsolatukat megrontó komoly problémákat. A helyszínen aztán luxus körülmények között érezhetik magukat: bár a vendégsereg elég felemásnak tűnik, a szállás nagyon igényes, a személyzet lesi minden kívánságukat, az igazgató pedig még egy speciális partszakaszt is ajánl nekik, amely elzárva a külvilágtól, egy szurdokon túl várja a kalandorokat, hogy a tömegtől távol élvezhessék ki a tengerparti nyaralás szépségeit.
Nem meglepő módon aztán egyre furább dolgok történnek. Elsőre egyébként semmi feltűnő nincs a partszakaszon, ahol a különböző szállóvendégek élveznék ki a víz és a napfény párosát. Aztán előkerül egy holttest. Majd nemcsak az emberek kezdenek furcsán viselkedni, de a gyerekek is komoly átalakuláson esnek át, ami minden, csak nem természetes. Idővel aztán kiderül, hogy nemcsak eldugott partszakaszról van szó, de olyanról, amely vendégeit nem szívesen engedi, hatásait pedig egy-két órán belül fel lehet fedezni.
Néha meg kell állni
Túl sokat semmiképpen sem árulnék el a sztoriról, mert egy-egy helyzet a meglepetés erejével csap le a nézőre, mint potenciális áldozatra, méghozzá mesterien keverve a drámát és azt a fajta abszurd komikumot, amit az esemény szürreális mivolta okoz. Érthető, mi történik, de mégis annyira elképzelhetetlen, hogy az ember csak néz maga elé, vagy kínosan vigyorogva, vagy meghökkenve, és várja, hogy ennyi őrület miképpen kap egyszer érthető magyarázatot. Az Idő ugyanis elvont gondolatokkal operál, amikben a Shyamalantől megszokott módon a valóságunk egy-egy égető problémája is jelen van, hol egyértelműen, hol allegorikusan megfogalmazva, az már más kérdés, hogy ha ez A falunál nem ért célba, akkor itt még annyira sem fog.
Pláne, hogy ezúttal mintha kicsit öncélúbb lenne a megvalósítás, már-már művészies(kedő) stílusban, ami egyébként nem áll rosszul neki, de nem is kifejezetten illik hozzá. A hangulat mindenesetre erős, ahogy a szereposztás is: itt a remek Rufus Sewell (Dark City), Thomasin McKenzie (Jojo nyuszi), Alex Wolff (Örökség), Abbey Lee (Neon démon) – lényegében egy rétegfilmes (és részben feltörekvő) sztárparádét kapunk, bár meg kell jegyezni, hogy azért közülük sem mindenki brillírozik.
Összességében az Idő egy remek film, mely a végére picit túl szájbarágós, de még élvezhető szinten, mindemellett kihagyott ziccernek érzem, hogy nincs benne valami találó témájú zeneszám, mint amilyen mondjuk, az 1998-as Letaszítva esetében a Rolling Stones klasszikusa volt. Érdekes, folyamatosan meglepetésekre és drámákra képes – ha jól belegondolunk van néhány nagyon kemény jelenete –, és ahogyan általában a Shyamalan-filmeknél (aki ismét hitchcocki babérokra tör, de ezúttal egy zseniális hasonulással), ismét az van, hogy bár horrorként/misztikus thrillerként van prezentálva, és ekképpen is működik, igazából egy erős mondanivalóval rendelkező dráma. Emellett nagyon fontos megjegyezni, hogy Night az, akinek a vérében van mindaz, ami miatt a mozi egy varázslatos világ, ami miatt eljárunk falai közé, hogy a nagyvászon előtt adózzunk tiszteletünkkel az alkotók előtt. Lehet, hogy nem az Idő lesz az év legjobb filmje, de az biztos, hogy az emlékezetesebbek között marad, pont ahogy a direktor korábbi művei.
Idő
Rendező: M. Night Shyamalan
Játékidő: 141 perc
Hazai bemutató dátuma: 2021. július 29.
Forgalmazó: UIP Duna
