James Cameron tényleg a folytatások hercege. Filmjeiben mindig szervesen kapcsolódik az előzményekhez, mégis mintha teljesen új történetet, szériaindító darabot készítene. Nincs ez másképp a csütörtökön debütáló Avatar: A víz útja esetében sem. A friss epizód összességében nagyon hasonló élménycsomagot nyújt a nézőnek, mint a nyitány. Sem hangulatában, sem vizualitásában nem evez más vizekre, pusztán eltérő arcát mutatja egy ismert világnak. Visszatérnek hőseink, az első részhez képest viszont teljesen eltérő témákat választ, ezért új mondanivalóval bocsátja útjára a nézőt. Az Avatar 2 tehát egyáltalán nem más élményt, hanem ugyanabból többet és újat nyújt. Ez azt is jelenti, hogy a giccsessége miatt sokszorosan kritizált Cameron ezúttal sem ad mást, csak mi lényege. Vagyis ízlése válogatja, hogy kinek mennyire ragadja majd meg az érdeklődését a második epizód. Azt nehéz volna vitatni, hogy képisége perfekcionista és magas művészi színvonalú, illetve a kortárs blockbusterektől látványosan különbözik. Igenis lehet más, sokkal igényesebb és tartalmasabb nagyköltségvetésű mozit készíteni, mint amihez az utóbbi évtizedben szoktattak minket.
(A kép forrása: Port)
Ha minden blockbuster ilyen volna…
Spielberg, Zemeckis, Ridley Scott, Cameron és a többi nyolcvanas-kilencvenes évekbeli hollywoodi sikergyáros munkáihoz képest meglepő képet fest ma az amerikai tömegfilm. Ennek megfelelően Cameron előszeretettel hangoztatta az elmúlt hetekben, hogy nem a kortárs módját tartja a filmkészítés helyes irányának. Friss rendezésével ezen véleményét szépen demonstrálja is. Az Avatar 2 különösen azért üdvözlendő alkotás, mert könnyen fogyasztható, alapvető hatásmechanizmusokra épít és a társadalom széles rétegeit érintő témákat választ. Tehát alapvetően nem különbözik a mindenkori, így például a mai sikerfilmektől. Kerüli az olyan részletes pszichológiai ábrázolást és rétegzett állításokat, mint Scorsese vagy Polanski. Bőven akadnak szirupos jelenetek, elnagyolt történetszálak, túlérzelgős párbeszédek, bölcselkedő monológok és meseszerű fordulatok. Mégis mintha más nyelven beszélne, mint a legtöbb mai gigamozi. Szerencsére nem puffogtat erőltetett szituációs poénokat és alacsony röptű beszólásokat, kerüli a tiktok nyelvezetet, a történet illúzióját megtörő márkaneveket, hőseinknek pedig egyedi, életkoruknak megfelelő személyisége van. Az Avatar 2 legfeljebb annyira csöpögős, mint a gyerekek, furcsa szerethető lények és kisállatok szerepeltetésére mindig nyitott Spielberg és Lucas művek. Több mint három órás szórakoztató élménnyel és néhány érdekes gondolattal szolgál a produkció. Valahogy így kéne kinéznie minden blockbusternek.
(A képek forrása: IMDB)
Előtérben a gyerekek
A film másik tartóoszlopa a forgatókönyv, ami ugyan nem hibátlan, ám erényei épp olyan látványosak, mint esetleges gyengeségei. A történet sodrását a fiatalabb karakterek döntései adják meg, az ő kalandjaikba csatlakoznak a szülők és a felnőttek. Hitelesen ábrázolják a készítők, hogy a gyerekek milyen szeretettel, máskor mennyire kegyetlenül tudnak egymás felé fordulni, illetve hogyan formálja őket környezetük. Láthatjuk a kultúrák közti párbeszéd nehézségeit, valamint az előző generáció szigorú szabályainak megdönthetőségét. Szintén a forgatókönyvet dicséri, hogy az akciójelenetek nem pusztán látványosak, grandiózusok, mint napjaink legtöbb hasonló költségvetésű művében, hanem van narratívájuk is. Az egyes szituációk erőteljesen építenek a suspense-re és a kiszámíthatatlanságra, de a cselekmény egészébben is fordulatos. Igaz, túl sok szálat és gondolatot szőnek az alkotók, amiket mélységükben inkább sorozatként lehetne körbejárni. Nem a legjobb megoldás ennyi epizódra bontani egy egész estés film cselekményét, a mozi válságának idején azonban érthető megoldás. A sorozatok fénykorában az otthon reprodukálható körülményeket jócskán meghaladó látvány, valamint a sorozatok sokszínűségére hajazó cselekmény révén előállított „gigaprodukciókkal” igyekeznek moziba csábítani a közönséget. Nem volt ez másként az ötvenes-hatvanas években sem, amikor például az otthoni tévézés miatt szorult vissza a mozilátogatási kedv. Vizuálisan aligha lehet igényesebb és kecsegtetőbb munkát készíteni – az Avatar 2 éppúgy mérföldkő lesz a filmtörténetben, mint az első rész – története mégsem filmszerű, novellisztikus gegre felhúzott sztori. A három óra tíz perces játékidő egyáltalán nem unalmas, de folyhatna gördülékenyebben.
A víz útja
Az univerzumépítés és a lore kapja a főszerepet a második részben, ami nagyrészt a Pandora bolygó élővilágának bámulatos bemutatását jelenti. Röviden szólva az Avatar 2 impresszív élmény, főleg a térhatású 3D-s vetítés tehet az ínyencek kedvére. Sokféle vízi élőlény jelenik meg a vásznon, mintha csak egy tropikáriumban forogna a néző, de élvezetes a Na’vi fajok külső jegyeit is megfigyelni. Testi különbözőségük által egyrészt a kultúrák együttélésének nehézségeit szemlélteti a történet, másfelől Cameron metaforikusan fejet hajt a biológia csodája előtt, ami annyiféle életkörülményhez alkalmazkodó élőlény születését hozta. Az egyetlen kritika, ami A víz útja külalakját érheti, csupán filozófiai jellegű kifogás. Jelen műben inkább animációba oltott élőszereplős elemeket látunk, mintsem fordítva. Ez kicsit zavaró, hiszen a hús-vér emberszereplők a filmben túlstilizált animációs térbe kerülnek. Az effektezett környezet és néhány játékokat idéző életszerűtlen kameramozgás mellett pedig egyszerűen idegenül hat az emberszerű karakterek mozgása. Következésképp nem a videojáték esztétikát kéne átvennie a filmnek, hanem a médium saját formanyelvébe beépíteni más művészeti ágak megoldásait. A túlzott realizmust szintén bántónak találhatják sokán a videójátékok terén, hiszen az nem a formátum saját nyelve. A sorolt okok miatt leginkább a cselekmény ténylegesen vízben vagy víz alatt rögzített középrésze varázsolja el a nézőt, amikor valós helyszíneket csinosítottak digitálisan. Könnyű olyankor belefeledkezni a látottakba.
Nehéz összefoglalóan beszélni egy sorozatévadnyi töménységű produkcióról. Nem mintha kibogozhatatlanul kusza művészkedő ömlengés vagy különösebben mély dráma volna az Avatar 2. Más okok miatt hatalmas falat A víz útja. James Cameron nem beszélt félre interjúiban, amikor a vizualitás árnyaltságáról és a film fontos témáiról áradozott. A képiségre érzékeny nézők és a fantasztikus univerzumok végtelen lore-ját vígan habzsoló rajongók megnyalhatják mind a tíz ujjukat. A komolyabb mondanivalót kereső közönség is bőven lát majd konfliktusokat, egész estés produkcióhoz mérten azonban túl sokat is. Összességében az Avatar 2 közel annyira lenyűgöző és innovatív, mint A bolygó neve: Halál és a Terminátor 2 voltak a maguk idejében. Jelen mű nem sokkal kevesebb vagy több náluk. Mély pszichológiai jelenetek, hosszú karakterfejlődés és a valós helyszínekre vagy épített díszletekre alapozó filmnyelv híján túlzás volna a Terminátor második felvonásához vagy az elmúlt évek legjobb filmjeihez hasonlítani – ami ilyen nagyköltségvetésű munkák esetében óhatatlan bekövetkezik. Cameron rendezése viszont irányt mutathat a hollywoodi stúdióknak, hogy miről és milyen stílusban érdemes megaprodukciókat készíteni. Sokan tátott szájjal állnak majd fel a vetítést követően, ilyen részletekbe menően igényes és fordulatos blockbustert ugyanis már régen láttunk.
