David Leitch nem hazudtolta meg magát. Az Atomszőke, a Deadpool 2 és a Halálos iramban: Hobbs és Shaw rendezője újabb gejl akcióvígjátékkal jelentkezik, A gyilkos járat azonban magas költségvetése és neves színészgárdája ellenére a leginkoherensebb produkció eddigi pályáján. A Brad Pitt, Sandra Bullock, Aaron Taylor-Johnson, Brian Tyree Henry és Joey King főszereplésével készült film egy barokkosan túlfogalmazott mondatra hasonlít, túlzsúfolt, túldíszített, ami talán nem is érdemel hosszú bekezdéseket, ugyanakkor apropóján lehet beszélni a kortárs mozi jellemző tendenciáiról. Az egymással semmilyen kapcsolatot nem ápoló popkulturális jelenségek grandiózus vegyítéséről vagy a klasszikus filmformák izzadtságszagú imitálásáról, koppintásáról.
(A képek forrása: Port)
Turmix-film
A mai blockbustereket nevezhetjük a turmix-kultúra gyermekeinek. Vagyis olyan produkciókról van szó, amiket kis túlzással több utalásból ollóznak össze, mint ahány gondolat végigfut az ember agyában néhány másodperc alatt. Jelen mű is olyan, mint egy hatalmas színpompás torta, amihez ha hozzáérünk alkotóelemeire hullik szét. Tömve van a stáb húzónevekkel, az akciószekvenciák során jóformán minden lehetséges fegyvernem megvillan, illetve kontextus nélkül terel össze különböző ikonikus karaktertípusokat a forgatókönyv. A teljesség igénye nélkül: vászonra kerül az akcentusos orosz maffiózó, a kislány bőrbe bújt gyilkos, a fejvadász ikrek, a szerelmes latin gengszter, illetve a kamikaze akcióba forduló, családját féltő japán apa. Az egymás útját keresztező életveszélyes alakok pedig szűk zárt térben, stílszerűen egy száguldó vonaton találkoznak és egy pénzzel bélelt aktatáskát üldöznek. A gyilkos járat problémája, hogy túl sokszínű próbál lenni. A különböző építőelemek nem kapcsolódnak egymáshoz, mint egy Guy Ritchie moziban, hanem inkább egy lejátszási lista medley-jére emlékeztetnek.
Langyos humor
Az sem válik a film előnyére, hogy bár paródia próbál lenni, összesen kétszer-háromszor mosolyodik el alatta a néző. Teljesen világos, hogy milyen típusú műveket imitálna a forgatókönyv, csak épp a humorérzék, a könnyű kéz, a csípős nyelv hiányzik mögüle. Hiába rántottak össze fél tucatnyi sztárt a száguldó Tokió-Kyoto gyorsra néhány látványos harcjelenet erejéig, ez még nem garancia a féktelen szórakozásra. Szerencsére karakterközpontú a film, a főbb szereplők castingja pedig olyan jól sikerült, hogy Brad Pitték a langyos párbeszédek és az erőltetett monológok ellenére is személyiséggel töltik meg a főhősöket. Ugyanakkor ezek a színészek sokkal szellemesebb szövegkönyvet, jobb dumákat érdemelnek.
A gyilkos járat egyetlen mentsége, hogy mint a legtöbb akciófilm, végül is pörgős, dinamikus és könnyen fogyasztható alkotás. A befejezésre azonban kifogy a szufla. A kreativitás hiányát jelzi, hogy az utolsó húsz percben ásítozni, mozgolódni kezd a mozi, ami több mint két órás opusz esetében elég kellemetlen. Lehet David Leitch stílusát kritizálni, a Sziklához és Ryan Reynolds Deadpooljához azonban kétségkívül ez a hangvétel illik. Annyit felejtett el pusztán új filmje kapcsán a rendező, hogy ezúttal nem pankrátor vagy Hollywood pojácája a főszereplő. Nívós színészeknek sokkal minőségibb forgatókönyvet illik osztani. Kevesebb görcsös koppintás filmklasszikusokból, kevesebb langyos viccecske, és talán A gyilkos járat is sokkal izgalmasabb lett volna.
