Egészen különleges dolgok történnek mostanában a Marvel Moziverzumban. A nagyobbik képregényfilmes stúdió két egymást követő produkció élére engedett karakán stílussal, saját elképzelésekkel bíró rendezőt. Sam Raimi után Taika Waititinek sikerült egy szuperhősmozit olyanok számára is élvezhetővé tenni, akik a műfajtól alapvetően berzenkednek. Tulajdonképpen pontosan azt kaptuk, amire számítani lehetett és amit a Ragnarök esetében már láthattunk, a direktor megvillantotta jellegzetes humorát. Csihipuhi helyett inkább az alacsony röptű, de fáradhatatlanul sziporkázó viccekre és a karikaturisztikus karakterrajzokra irányítja a közönség figyelmét.
(A képek forrása: Port)
Képregény stílus és a trash
A képregényfilmek korában szinte alig találni olyan művet, ami az illusztrált füzetek stílusát, hangulatát próbálná megidézni. Tim Burton és James Gunn korábban ügyesen emelte át azok komolytalan hangvételét, esetleg bizarr durvaságait, míg a Sin City és Zack Snyder vizuálisan idézte meg a képregények hasábjait. Taika Waititi ugyan alapvetően más forrásból, a B- és C-kategóriás mozgóképekből táplálkozik, de érti a képregények szellemiségét és a klasszikus szuperhős történetek elemi parodisztikus jellegét. A Szerelem és mennydörgésben ismét előtérbe kerül a jól ismert waititis humor. Utóbbi elég fárasztó és gyerekes, de kétségkívül egyedi, végső soron pedig ki-ki ízlése szerint adagolhatja magának a rendező munkáit.
Ami kifejezetten hiányzik a műből, az a határok feszegetése. Waititi rendre kerüli az igazán sötét, morbid és élcelődő humort. Új filmje esetében is az történik, mint a korábbiakban: hiába kínál széles lehetőségeket a legtöbb szituáció, végül elég langyos és PC-kompatibilis marad a forgatókönyv. James Gunn, Tarantino, A fiúk, a népszerű amerikai animációs szitkomok és a francia vígjátékok árnyékában legalábbis biztosan. Másfelől ott van a gagyiságban történő önfeledt tobzódás. Szándékoltan trash-t gyártani nem kifejezetten épületes dolog, pláne nem alkotói kihívás. Jelen műben az alkotók sajnos szinte kritika nélkül ereszkednek le a színvonaltalanságba. Akad néhány enyhén parodisztikus pillanat, például médiakritikus gondolatok, de ezek háttérben maradnak. A készítők erőteljesebben is reflektálhattak volna a társadalmi elit tekintélyének XXI. században tapasztalt megroppanására, elvégre ez motiválja az antagonistát és az egész történetet.
A műfaj határai
A cselekmény elég kesze-kusza, rosszul tagolt és átgondolatlan, viszont olyan habkönnyű a film, hogy ez aligha zavar a moziban bárkit is. Kizárólag a zárlatban megszaporodó dramatikus részek értelmetlenek az arcba mászóan komolytalan hangvétel tükrében, igaz, ezeket nem engedi bőlére a rendező. Waititi összességében ügyesen ismerte fel a műfaj határait. Illetve dicséretet érdemel színészvezetési koncepcióját illetően. A kortárs blockbusterekben gyakorta megfigyelhető, érthetetlen jelenség a pénztárcaszaggató költségvetésből verbuvált sztárszínészgárdák kihasználatlansága. Sokszor tíz-húsz „főszereplő” tűnik fel a színen, akiktől vajmi kevés színpadi játékot várnak. Leginkább azt kell igazolniuk a kamera előtt, hogy fotogének, jobb esetben saját magukat kell alakítaniuk. Taika Waititi szakít ezzel a gyakorlattal, és ha bolondos szerepben is, de használja a színészeit, valódi alakításokat vár tőlük. Bizonyára színész-komikusi énje hajtja erre.
Rengeteg vita övezi mostanában a szuperhős műfajt, a Thor: Szerelem és mennydörgés kapcsán azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a film a helyén van. Nem akar többnek látszani, mint ami. Ellenben saját elképzelését következetesen érvényesíti. Sokan fárasztónak, egyszerűnek vagy irritálónak találják majd humorát, de alapvetően szórakoztató alkotás. Nincsenek üresjáratok a cselekményben, sőt találni egy-két igényesebb poént és kritikus gondolatot. Fontos erényként kiemelhetjük, amit eddig is tudtunk Taika Waititi filmjeiről: a rendezőnek karakteres zenei ízlése van és jól használja kedvenc számait a képek kiegészítésére, érzelmi töltetének növelésére. A Thor 4 összességében kellemes B-kategóriás trash élmény, közepesen erős viccekkel és a Marvelre jellemző grandiózus látvánnyal. A Moziverzum történetének egyik legkiválóbb, és ami nagy szó, a többitől megkülönböztethető alkotása. Átlagosan szórakoztató blockbuster.
