Vérbeli Stephen King gyerekhorror kerül holnap a hazai mozikba Stephen King fiától. A Fekete telefon, aminek az alapjául szolgáló novellát Joe Hill jegyzi, magán hordozza a legendás szerző legkiválóbb stílusjegyeit, de letisztult és szépen tagolt, ami a King novellákról és regényekről nem minden esetben mondható el. Scott Derrickson kiváló rendezése az első képkockától az utolsóig fenntartja a történet izgalmát, miközben fontos gondolatokat közöl. Nehéz sorsú fiú talpra állását láthatjuk, a horrorisztikus eseményeket bátorságpróbaként kell végigjárnia hősünknek. A Fekete telefon ajánlott minden korosztálynak, története ugyanis árnyalt és tanulságos, ráadásul a film hangvétele is élvezhető, közönségbarát.
(A kép forrása: Port)
Felnőtté válás
A Fekete telefon elsőrendűen egy kamasz fiú férfivá érésének fontos stációjáról tudósít, amit édesanyja elvesztése után, fojtogató családi közeg terhe mellett kell megtennie. A rémtörténet csupán példázza a hősünk lelkében lejátszódó folyamatokat. A depressziós-alkoholista és bántalmazó szülő két látványos negatív tulajdonságának szimbolikus kivetülése a gyerekrabló sorozatgyilkos antagonista alakja és annak testvére. Hősünk, a tizenhárom éves Finney számára valóságos horror néhány otthon töltött nap. Ami elrablása után történik vele, az valójában csak annak plasztikus ábrázolása, miként érzékeli a gyermeki lélek a filmbélihez hasonló apa ámokfutását.
(A kép forrása: IMDB)
A Fekete telefon párhuzamba vonható az elmúlt évek horror-felnövéstörténeteivel, amilyen az Az, a Kedvencek temetője vagy a Lidérces mesék éjszakája volt. Jelen mű azonban életszerűbb problémákat és karaktereket vonultat fel. A cselekmény szempontjából kevésbé fontos pillanatokban is apró személyiségjegyeket villantanak meg az alkotók, ami sokat hozzáad a produkcióhoz. Ezekben magunkra és saját gyerekkori eszményeinkre, hibáinkra vagy emlékeinkre ismerhetünk. Ritkán tárgyalt jelenségeket is bemutat a film. A maguk egyszerűségében láthatjuk a pszichopaták öncélú, illetve – minden közhiedelemmel ellentétben – ostoba és sebezhető működésmódját. Továbbá felhívják a figyelmet az alkotók a tengerentúli iskolák és tizenévesek világában feszülő töméntelen mértékű erőszakra is. Európai szemmel egészen brutális, elfajzott világnak tűnik Amerika ezen szeglete.
(A kép forrása: Port)
Joe Hill dicsérete
Joe Hill követi apja irodalmi stílusát, ami a tapasztalatok alapján nem tűnik szerencsés művészi megfontolásnak. Aki viszont ennyire magas színvonalon ír és ilyen erős üzenetet képes megfogalmazni, semmiképp sem nevezhető imposztornak, legfeljebb a lehető legjobb értelemben inspirálódott példaképétől. A Fekete telefonban megtaláljuk az ismerős King-jegyeket: a régi Amerika, jelen esetben a hetvenes évek amerikai kisvárosának szociografikus ábrázolása, illetve jellegzetes gyerekkori problémák metaforikus feldolgozása történik szimbolikus történeten keresztül. A horror műfaji elemei ízlésesen keverednek a nyomozás szállal és hőseink fantasztikus látomásaival. A King művek sokszor kusza, szövevényes metaforái és tömérdek utalása helyett ezúttal világosan követhető cselekményt és tisztán dekódolható mögöttes gondolatokat kapunk. Dramaturgiai szempontból nagyon jól tagolt, feszült filmet látunk.
Egyedül Ethan Hawke többé-kevésbé maszk mögé rejtett arca miatt maradhat hiányérzetünk, de ez egyáltalán nem hibája, sőt erénye a filmnek (nem mellesleg a főszereplő játszhatott eleget a hangjával). Igényes opusz lévén nem csupán jump-scare effektusokra, ijesztgetésekre épül a történet, hanem nyomasztó lélektani horrort kapunk, a végén szép katarzissal. A mű morális erejét jelzi, hogy bár szörnyen visszataszító dolgok történnek a játékidő során, aki megbotlott, de képes bocsánatot kérni, annak jár a feloldozás a szerző szerint. A Fekete telefon sokkal összetettebb, sokrétűbb és jobb film, mint a 2017-ben hatalmas sikert hajtó Az első része volt. Témája és lendületes stílusa miatt Scott Derrickson rendezése lehet idén az a horror, ami a szélesebb közönség figyelmére is számot tarthat.
