A horrorkedvelő közönség visszatérő dilemmája az elmúlt évtizedben, hogy miben tudnak számára újat vagy legalábbis valami egyedit, különlegeset nyújtani a kisköltségvetésű amerikai produkciók. Mint a legtöbb kortárs független horror esetében, D.J. Caruso rendezéséről is elmondható, hogy van egy erős konfliktusa a történet elején, illetve néhány mutatós vágást és beállítást is láthatunk a moziban. A filmnek egyértelműen nem sikerült átlépnie saját árnyékát, ugyanakkor a Bezárva konzekvens, tömör, kevesebb mint másfél órás és viszonylag kevés jelentős hibát felsorakoztató alkotás. Története és stílusa egyszerű, viszont ügyesen sáfárkodik azzal a kevéssel.
(A képek forrása: Port)
A forgatókönyv egyáltalán nem bonyolult, de nem is primitív, csupán letisztult. Fontos erénye, hogy teljesen világos mondanivalót hordoz. Lehet hiányolni némi változatosságot és színt a produkcióból, ugyanakkor a Bezárva jó példa arra, hogy biztos cselekményvázra minden esetben élvezhető filmet lehet építeni. A dramaturgia aprócseprő hibáit könnyen elfedi a végig kitartott feszültség, illetve a téma komolysága – a szenvedélybetegségek, az újrakezdés, a pedofília és az anyaság kerül terítékre. Előbbiek terén nem bárgyú, de kicsit felszínes a forgatókönyv. A kisgyerekek néhol fárasztó, mégis szeretetteli viselkedését és a szülői lét hétköznapi terheit viszont életszerűen ábrázolják az alkotók. Ha van esszenciája ennek a filmnek, az pont az anya-gyerek viszony realista bemutatása. Ritkán látni, hogy ez ennyire előtérbe kerül a moziban.
Dicsérni lehet a készítőket feszültségkeltő technikáikért is. Késleltetéssel, nyomasztó párbeszédekkel vagy dolgok elrejtésével érnek célt. Már a nyitányban görcs fészkel a néző gyomrában, érezni a baljóslatú folytatást. Ezzel együtt nem Caruso rendezésére hivatkoznak majd, amikor átütő képet szeretnének festeni a családon belüli erőszakról és a kábítószer negatív hatásairól. A produkció saját maga által kijelölt szintjéhez mérten is maradhat hiányérzet a nézőben. Különösebb kritika ugyan nem érheti a színészeket, egy ilyen zárt szituációs színműben azonban sokkal karakteresebb alakításokat is láthattunk volna. Elég bátortalan kísérlet történik csupán a függőség csábításának bemutatására, általában a kábítószeres befolyásoltság ábrázolása elnagyolt és életszerűtlen. Egyetlen szál lóg ki vészesen a filmből, az pedig a hit szimbolikus és visszatérő tematizálása. Jézus szenvedése több snittel párhuzamba állítható, mégis zavaros, hogy mit akarnak üzenni az alkotók a falról levert feszület és a Bibliába rejtett pénz motívuma által.
Aki szemet huny a hollywoodi sablonok, például a család szentségét didaktikus, hiteltelen módon éltető pillanatok felett, világos vonalvezetésű, átélhető és tiszta mondanivalót hordozó művet kap. Amit látunk, az jobbára működik a vásznon, ráadásul a horror műfajától szokatlan pillanatok is elénk tárulnak a viszonylag realista gyerekábrázolás révén. A kisköltségvetésű filmeknek általában a lezárással gyűlik meg a bajuk, ám ezúttal a finálé is koherensen illeszkedik a cselekménybe. Bőven találni klisés és közepes minőségben kivitelezett snitteket, mégis képes valami egyénit felmutatni Caruso rendezése. Kissé színtelen, de kifejezetten egységes filmet kapunk, a műfaj kedvelőinek megéri jegyet váltani rá.
