Beindult a nyári filmözön a hazai mozikban. Elsöként jövő csütörtökön debütál az Együtt kezdtük című romantikus vígjáték, amit további izgalmas magyar produkciók követnek majd. Romantikus komédiáról lévén szó, a műfaj erőteljesen befolyásolja a film hangvételét, ugyanakkor Kerékgyártó Yvonne rendezése a zsáner életszerűbb, tartalmasabb darabjai közül való. Nem olyan szép folyékony a dramaturgiai és vizuális építkezése, mint hollywoodi társaié, a forgatókönyv azonban magasan felülmúlja a 2000-es évek hazai vígjátékait. A történet fő erénye, hogy lehet rezonálni a látottakkal, azonosulni a hősökkel és azzal az élethelyzettel, ami vászonra kerül. Különösen a 25-35 év közti generációnak lehet érdekes a sztori, ami tulajdonképpen arra készteti az embert, hogy felülvizsgálja első kapcsolatát/kapcsolatait, idővel megszilárdult vagy elhalványult barátságait és átértékelje, mit is sikerült megvalósítani a gimis nagy tervekből. Bizonyos értelemben a középiskolai románcok és érettségi előtt köttetett párkapcsolatok erőpróbája a hétvége, amit az egykori osztálytársak együtt töltenek.
(A kép forrása: Port)
A mű legerősebb pontja a számtalan ismerős társasági és bulizós szituáció, ugyanakkor akadnak gyengébb részek is. Az apróbb pontatlanságok egyáltalán nem olyan zavaróak, inkább viccesek. A tisztesség kedvéért azért röviden említsünk meg két ilyet: 2011-ben már senki nem használt olyan felhajthatós telefont, amit a nyitányban látni, Mourinho pedig már bőven túl volt ekkor az Interen – a nárcisztikus portugál épp a királyiak kispadján uszított. Utóbbi hibáknál sokkal inkább szembetűnő, hogy milyen koravén, cinikus, egymással bizalmatlan és morálisan ingoványos hősöket vonultat fel a mű. Akármennyire is giccsesek az amerikai közönségfilmek, sokkal bántóbb a hazai vígjátékok visszatérő vonása, amikor a magyaros ügyeskedést és a kelet-európai roncsfilmes karaktereket romantizálják, a forgatókönyv humorát ehhez a közeghez illesztik. Az Együtt kezdtük szerencsére szolgál némi morális iránymutatással, mégis viszonylag kevés kritikával fest fel egy romlott közeget.
Alapvetően élvezetes történettel, többé-kevésbé szerethető karakterekkel, illetve Magyarországon nagyon is aktuális üzenettel szolgál a film. A forgatókönyvre a magyar hagyományokhoz mérten különös hangsúlyt fektettek. Még az elhamarkodott lezárást sem róhatjuk fel súlyos hibaként, hiszen a film tudatosan és nagyon helyesen fektett hangsúlyt a mézesmázos lezárás helyett a végső döntések hátterében megbúvó konfliktusokra. Ezek ugyan jobbára túlzó, teátrális jelenetekben buknak elő, és az is tény, hogy a film nem tudja levetkőzni sem csöpögős romantikus jellegét, sem magyar mulatós hangulatát. Végül mégis tanulságos és pozitív üzenettel zárul a cselekmény. Az alkotók felhívják a figyelmet a változtatás fontosságára, a történet az őszinteséget jutalmazza, illetve feleleveníti Márai, Vörösmarty és Hobo tételét, miszerint ha külföldön sok szempontból könnyebb és tisztább is az élet, a hazai ízeket és a gyökereket (értsd: kultúra, barátok, család) semmi nem pótolhatja.
(A kép forrása: InterCom)
