Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, akkor neked szól az Ez történt rovatunk, melyben összefoglaljuk a hét eseményeit: röviden azon apróságokat, amiről a héten nem írtuk, s felsorolva azokat, amikről részletesebben értekeztünk. Jó böngészést és olvasgatást!

PC

Újabb átverés kezdett el terjedni az interneten a GTA 5-tel kapcsolatban, s természetesen most is a hivatalosan még be nem jelentett, de minden valószínűség szerint egyszer megjelenő PC-s változattal kapcsolatos. A csalók levélben próbálják megkörnyékezni a hiszékeny játékosokat, akiknek exkluzív bebocsátást ígérnek a GTA 5 PC-s változatának bétatesztelésébe, cserébe csak annyit kell tenniük, hogy letöltik a levélhez csatolt állományt, ami nyilván egyáltalán nem gyanús, már a BKDR_ANDROM.ATG név is bizalomgerjesztő. Természetesen egy rosszindulatú kód lapul a mellékletben.

Az ilyen átveréseknek nem szabad bedőlni, csak észben kell tartani pár alapszabályt. Egyrészt ugye ismeretlen forrástól kapott levélben rejlő, gyanús nevű állományt nem nyitunk meg, a Rockstar pedig nem tart bétatesztet a játékai számára, vagyis jobban mondva, olyat nem, amiben átlagjátékost, mint például téged vagy engem meghívnának.

Az Ubisoft bejelentette, hogy azok, akik Uplay-en keresztül előrendelik a Trials Fusion című játékot, részt vehetnek a program zárt bétájában, mely március 21-én kezdődött el. A program hivatalos megjelenése április 24., digitális címként érkezik, 20 dolláros áron.

Ennek a trailernek a társaságában jelent meg PC-re a Deus Ex: The Fall, ami egyébként a vártnál egy héttel hamarabb került a kezünkbe. Sebaj.

A Kingdom Under Fire körülbelül egy évtizeddel ezelőtt volt teljes játék a Gurunál. Ha esetleg nem ismernétek a címet, ez egy RTS program volt, melyet izometrikus nézőpontból lehetett játszani. A játék egyaránt kapott negatív és pozitív kritikákat, és leginkább a Diablóval hasonlították össze. Ha nem próbáltad a Kingdom Under Fire-t, sebaj. Ha minden jól megy, még idén megjelenik a második rész, melyet egyébként hat éve jelentettek be, bár azóta átment néhány változáson a program. Most az alábbi videó jelent meg a neten, mely a játékmenetbe enged bepillantást. A megjelenést év közepére ígéri a fejlesztő Blueside Phantagram. Bár ez már nagyon közel van, hivatalos dátum még nincs. Nem baj, a remény hal meg utoljára.

A CD Projekt RED gazdasági jelentéséből kiderült, hogy nem csak azért késik a The Witcher 3: Wild Hunt, mert tovább akarják csiszolni a játékot, hanem pénzügyi okai is volt ennek a döntésnek. Persze nem kell semmi ördögire gondolni, csupán arról van szó, hogy a cég szeretne minél több példányt eladni a költséges játékából, így abban bíznak, hogy jövőre több Xbox One és PS4 tulaj lesz, akik benevezhetnek Geralt kalandjára, illetve a tavaszi időpont a reklámozás céljából előnyösebb, mint az eredetileg tervezett ünnepi időszak, ami híres arról, hogy mindenki ekkor akar eladni mindent az ünnepekre hivatkozva.

Pontos dátumot kapott a Max: The Curse of Brotherhood. Az Xbox One konzolra már egy ideje kapható puzzle-platformer Xbox 360-ra április 9-én, PC-re pedig április 15-én fog megjelenni.

Toby Gard, Lara Croft és a Tomb Raider-franchise kitalálója egy új céget hozott létre a Yaiba: Ninja Gaiden Z fejlesztőcsapatának közreműködésével. A Tangentlemen első projektje még nem öltött teljesen formát, de azt tudjuk, hogy egy horrorcímben gondolkodnak, melynek a Daedalus kódnevet adták.

A Crytek bejelentette, hogy a Robotoki nevű,  Los Angeles-i független stúdió a CryEngine 4-et fogja felhasználni a játékához, melynek címe Human Element lesz. A játék a tervek szerint 2015 végén jelenik meg PC-re és újgenerációs konzolokra. Az egyetlen alábbi kép jelent meg a tervezett programból, melynek már a mottója is sokatmondó: „Határozd meg önmagad. Határozd meg a túlélést.” Ebből már sejthető, hogy ismét egy túlélőjátékot kapunk, méghozzá nyitott világút. A különbség csak annyi a most dívó trenddel szemben, hogy ezúttal 35 évvel a zombiapokalipszis után járunk, amikor újra kell építeni a társadalmat, a játék története pedig döntéseink nyomán változik. A stúdió alapítója, Robert Bowling (korábbi Infinity Ward vezető) kijelentette: „A Human Element ambíciózus narratívájához, és játékmenetéhez olyan motorra van szükségünk, amellyel megvalósíthatjuk a látomásunkat. A CryEngine tökéletes számunkra, hiszen rengeteg jó tulajdonságát már készen kapjuk, és ez tökéletesen alkalmas egy nyitott világ megteremtéséhez, amellett, hogy a játékosoknak is meghagyja a finomhangolási-beállítási lehetőségeket.” Sőt, a játék mobileszközökre is megjelenik!

human-element.jpg

A Terrariát – mely tavaly augusztusban, illetve szeptemberben jelent meg mobileszközökre – több mint 1.300.000-en töltötték le, míg a konzolokon az eladások meghaladták azt egymilliós számot, jelentette az 505 Games.

A Blizzard négy játékát viszi ki a PAX East találkozóra. Ezek a Diablo 3: Ultimate Evil Edition PS4-re, a World of Warcraft: Warlords of Draenor expanzió, egy friss Heroes of the Storm build és a Hearthstone iPadra írt változata. Sajnos úgy néz ki, hogy StarCraft bejelentés nem lesz -- legalábbis ott nem.

A GOG.com bejelentette: idén ősszel a bolt játékainak nagy része Linux támogatást fog kapni. A hivatalos közlemény szerint a mérnökök az Ubuntu és a Mint disztribúcióra koncentrálnak, s jelenleg is tesztelik a programokat különböző konfigurációkon -- a cél az, hogy a premierre több mint 100 játék álljon készen. A Linux-támogatás természetesen azt is jelenti, hogy olyan játékok is megjelennek a bolt kínálatában, amely gyárilag támogatják az ingyenes operációs rendszert.

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2