Ritka az, ha egy videojáték-adaptáció jól teljesít a mozivásznon – és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Ha már szórakoztatóak, örülhetünk, kasszarobbantásról pedig talán még sohasem beszélhettünk. Na, jó, a Lara Croft: Tomb Raider és a Prince of Persia: The Sands of Time azért tisztes termést hozott, igaz, utóbbi csak a nemzetközi piacon.

Most talán a Need for Speed is beállhat ebbe a sorba, legalábbis a kezdet igen jól alakult. A mozi a múlt héten a toplista harmadik helyén landolt a Mr. Peabody és Sherman kalandjai, valamint a 300: A birodalom hajnala mögött. Dollárra lefordítva ez azt jelenti, hogy az USA-ban 17,8 milliót szedett össze. Dave Hollis, a Dreamworks terjesztési igazgatója szerint ez sajnos igen kiábrándító, azonban a nemzetközi számok már megnyugtatják a lelkiállapotukat. Az eddig bemutatott negyven országban ugyanis 63,4 millió dollárt hozott a film, ami annyit tesz, hogy lassan kitermeli a beleölt 66 milliót. Hollis már csak azért is optimista, mert csupán egy hét telt el, és több országban még be sem mutatták a Need for Speedet.

need-for-speed-movie-poster.jpg