Persze ez sem tragédia. Egy átlagos elemekből összerakott, kisebb költségvetésű JRPG kellemes elfoglaltságot jelenthet pár tucat órára, ha nem túl nagyok az elvárásaink. Még akár a becsületes iparosmunka pecsétet is megkaphatja, de nem lesz igazán maradandó élmény, aminek alig várjuk a folytatását. Az Eternal Radiance-nek pedig össze kell szednie magát az Early Access alatt, hogy valami igazán egyénit mutasson, mert jelenleg tényleg csak egy bájos, ám tipikus JRPG/vizuális novella. Grafikában, zenében, történetben, főbb karakterekben, mindenben.
Egy átlagos reggel Genericában
Szóval kötelezően anime/JRPG-szinten kedves, ám eltökélt lovagjelöltünk, Celeste, elindul letenni a vizsgát, amihez meg kell találnia egy titokzatos tárgyat, ami éppen goblinokat uszít a környékbeli városkára. Miután mindenkivel elbeszélgettünk a bázison, hogy megismerjük a mellékszereplőket, a hely hangulatát, és persze felvegyünk pár mellékküldetést, átugrunk az érintett városba, ahol megtesszük ugyanezt, majd nekiláthatunk a vadonban a goblinpofozásnak.
Talán nem nagy spoiler, hogy a dolgok nem mennek simán, így kiderül, hogy a háttérben nagyobb erők játszadoznak emberéletekkel – meg ezekkel a tárgyakkal. Mi pedig hamarosan új csapattagokat kapunk (akik további tipikus karakterszerepeket töltenek be), és velük indulhatunk további városokba és vadonokba.
A városi élet kimondottan kellemes: vizuális novella módban ugrálhatunk a helyszínek között, vásárolhatunk, elérhetünk különlegesebb lehetőségeket, és persze beszélgethetünk a helyi lakosokkal, miközben néha csapattagjaink is évődnek. A játék előzékeny módon ikonokkal jelzi, ha valakinek a mondanivalója küldetést ad vagy folytat, így nem kell mindig mindenkit meghallgatnunk – de az sem nagy áldozat, mert a legtöbb párbeszéd kellemes, barátságos.
A pofonok földje
A városkákon kívül viszont átváltunk ARPG-be, és külső nézetben elkezdődhet a térképen jelzett szörnyek kaszabolása. Itt a készítők mindent bedobtak, ami csak eszükbe jutott. Főleg karddal fogunk pofozkodni, de van egy távolsági akciónk is, és kapunk 4 helyet különlegesebb, manát fogyasztó támadásoknak, sőt egy extra erős, de csak lassan töltődő ütéskombinációt is bevethetünk néha. Csapkodhatunk össze-vissza, a kamerát tekerve, vagy kijelölhetünk célpontot a párbajszerűbb harchoz. Védekezésképpen pedig háríthatjuk az ütéseket, vagy elgurulhatunk előlük. És a Dark Souls-kedvelők ide édesgetésére, ha utóbbi két mozdulatot egészen az utolsó pillanatra időzítjük, hatékonyabban támadhatunk vissza.
Emellett találunk zsákmányt, amivel fejleszthetjük magunkat és fegyvereinket, új fegyvereket is, szintet lépünk (természetesen), amivel ismét csak fejlődünk, és még csapattársainkkal is kapunk 1-2 hasznos kombót. Összességében a készítők mindent megtettek érte, hogy a harc kellően változatos és személyünkre szabható legyen, még ha nem is igazán mély.
Azonban így is akadnak gondok a harcrendszerrel. Elsősorban az, hogy a fejezetzáró bossoktól eltekintve általában úgy féltucat vagy még több ellenfélbe kötünk bele egyszerre. Lehet, hogy csak túl öreg vagyok már, de úgy tapasztaltam, erre a helyzetre a leghatékonyabb megoldás képességeink elegáns használata helyett az összevissza csapkodás, pár másodpercenkénti elgurulással, majd a meggyengült ellenfelek veszélyességi sorrendben történő kivégzése. Különösen igaz ez akkor, amikor távolsági fegyverekkel már a csapattagok is besegítenek.
A másik gond az indie-ségből adódik. A 3D helyszínek általában kopárak és unalmasak, míg az ellenfelek egy része ismétlődő, csak más színű lesz a sivatagban levágandó szikla vagy kisgömbőc, mint az erdei vagy barlangi változat. Akad ugyan 1-1 tájjelegű rondaság is, de a rosszfiúk felhozatalára így is ráférne a nagyobb változatosság. Aztán még dolgozni kéne kicsit az animációikon is, és úgy érzem, a hitboxokra is ráfér egy ellenőrzés.
Ki Celeste-t vet…
A készítők 11 fejezetet terveznek, ebből jelenleg három elérhető, ami a közepes tempómban (és néha az ellenfelek közötti átszaladgálással) hat órán át tartott úgy, hogy nem minden mellékküldetést teljesítettem. Így attól biztos nem kell félnünk, hogy az Eternal Radiance túl rövid lesz, ha elkészül.
A szereplők kedvelhetők, a vizuális novella rész 2D grafikája kellemes, szövegei és hangulata szintén jók, még a zenéje is egész jó kis tipikus JRPG-alap. Azt is nagyra értékelem, hogy karakterünk futása a terepen begyorsul, ha nincs a közelben ellenfél, így az oda-vissza szaladgálás a mellékküldetések miatt kevésbé idegesítő. Egy kis, és ezen a téren kezdő (az eddig játékaikat szerintem inkább ugorjuk) csapattól elég jó teljesítmény az, amit az Early Access mutatott, és még a játék ára is kellően szerény. Azonban mielőtt bárkit a beszerzésére buzdítanék, szeretném látni, hogy kicsit változatosabbá és pontosabbá teszik az idő nagyját kitevő harcot – és tényleg jól jönne még valami egyéni vonás is.
