Hiába, rohan az idő. Egy egyszerű, a relativitáselméletet csípőből semmibe vevő szófordulattal élve, mondhatni, a fénynél gyorsabban rohan, hiszen úgy tűnik, mintha csak tegnap játszottam volna vele (bár épp játszhattam volna vele tegnap is), de valójában immáron már nyolc éves a FTL: Faster Than Light. És hogy hogy jön ez ide? Nos, a címből alkotott betűszóval való játékon kívül (FTL/FTW ugye), és a roguelike játékstílus kategorizálása mellett elég ránézni a For The Warp főmenüjére a háttérben úszó pixelhajókkal. Persze nem mind arany ami fénylik, és nem mind koppintás, ami annak tűnik. Legalábbis nem teljesen...
Faster Than... Win?
Persze igazságtalan lenne lépten nyomon az Faster Than Lighthoz hasonlítgatni a For The Warpot, hiszen azon kívül, hogy egy űrben játszódó, roguelike elemekkel megtűzdelt játékról van szó, akad eltérés bőven. Ugyanakkor ez nem jelenti automatikusan azt, hogy mindaz hasznára is válik.
A játék célja, hogy az űr öt igen veszélyes szegmensén átjussunk, majd pénzre válthassuk szállítmányunkat, akármi legyen is az. Ezt az öt szegmenst egy-egy négyzethálós rács jelképezi, melyeken először nem ismerünk semmit, csak a kijárat és esetleg egy vészjelzés az, ami adott. Ahogy haladunk a célunk, azaz a következő kvadránsba vezető kapu felé, úgy derítjük fel a szomszédos mezőket, melyek lehetnek bejárhatatlan mezők, illetve békés vagy éppen harccal járó találkozások. Előbbiek persze nem jelentik azt, hogy automatikusan biztonságban vagyunk, akad, ahol simán fűbe, akarom mondani, vákuumba haraphatunk.
A harcra pedig rá leszünk kényszerítve. Elsősorban azzal, hogy minden lépéssel fogy az üzemanyagunk, melyet igen ritkán lehet békés úton visszatölteni. Másodsorban pedig azzal, hogy győzelmeink után kapunk pénzt és kártyákat. Előbbit tán nem kell részletezni, utóbbiak pedig felszerelésünket, fegyvereinket és egyéb képességeinket jelképezik. Gyűjtögetésük pedig természetesen elengedhetetlen, mivel a kapuknál elhelyezett, kikerülhetetlen bossharcokhoz a kezdőpaklink bizony édeskevés lesz.
Intergalaktikus póker
És itt jön az a rész, ami miatt örülünk, hogy még csak korai hozzáférésnél tart a játék, mert a lényegen bizony van mit kikupálni. A harcok nehézségének és a kártyák osztásának látszólagos véletlenszerűsége folytán nehéz a kockázat-nyereség párosát felmérni, amin szintén nem segít sokat, hogy a korábban összegyűjtött lapok közül két menet közt nem tarthatunk meg semmit. Ez utóbbit még ráfoghatjuk a játékstílusra, azt viszont már kevésbé, hogy a harcok sem igényelnek túl sok taktikai képességet. A titkos szuperstratégia ugyanis minden esetben kimerül abban, hogy maximumra tornázzuk a pajzsunkat, utána osztjuk a sebzést. Közben pedig imádkozunk, hogy a menet közben felvett haszontalan lapok nem „higítják” fel a paklit annyira, hogy ne legyen elég az előbbiből. Ja, és lehetőleg az első körben húzzunk pajzsot, mert javításra gyakorlatilag csak két kvadráns közt van lehetőség.
Mindezek ellenére nem rossz játék a For The Warp, csak hamar elmúlik az újdonság érzése, és hiányzik belőle a progresszió – az a további két megnyitható hajótípus alapvetően nem változtat annyit a játékmeneten, hogy újabb és újabb nekifutásra ösztönözzön. Ha van egy fölösleges tíz percünk vagy félóránk egy-egy meccsre, ideig-óráig el lehet szöszmötölni a korai hozzáférésű verzióval, de ha a fejlesztés során nem dobják fel kellően, nem tesznek bele még több tartalmat és változatosságot, akkor nem ez lesz az a játék, ami újat fog mutatni, vagy helyettesíti a Faster Than Light sokadszori végigjátszása után maradt űrt.
