Sivatagos világával és a valódi Strandbeestek ihlette lépegetők miatt a Last Oasis már bejelentésekor felkeltette az érdeklődésemet. A barátkozás viszont rögösre sikerült, ugyanis komoly szerverproblémák léptek fel. Kezdetben csak nehezen lehetett belépni a játékba (és sokszor megszakad a kapcsolat), aztán a Donkey Crew le is állította jó pár napra a szervereket, így a játék játszhatatlanná vált. Szerencsére a problémák végül (úgy ahogy) elmúltak, így végre én is elmélyülhettem a Last Oasis rejtelmeibe.
Világvége, újra
A Last Oasisban, hogy úgy mondjam, a Föld két félre szakadt. A Nap felöli oldalon az örök világosság és forróság uralkodik, míg a sötét oldalon mindent jég borít, és a végtelen sötétség az úr. Az egyetlen élhető hely egy keskeny zóna a sötét és világos oldal között, ez a Twilight, avagy Alkony zóna, ami lassan vándorol körbe a bolygón, ahogy a Föld megkerüli a Napot.
Az emberiség maradéka ide építette fel hatalmas, mozgó városát, a Flotillát. A városban viszonylag béke honol, azon kívül viszont nomád bandák harcolnak egymással a túlélésért. A Flotilla önkéntes és kevésbé önkéntes embereket küld ki az útba eső oázisokba, hogy megleljék a továbbhaladáshoz szükséges forrásokat, de csak kevesen térnek vissza, ami veszélybe sodorja a város létét.
Lépegetők, de nem a birodalmiak
A játék legfőbb elemei a lépegetők, avagy walkerek. Ezeket a fura, lábbal és széllel hajtható masinériákat Theo Jansen művész 1990-ben, sárga műanyag csövekből megalkotott Strandbeestjei ihlették, és lényegében a játék lépegető „csónakjai”, ennek köszönhetően a Last Oasis némileg olyan, mintha a Sea of Thievest összeboronálták volna a Conan Exilesszal, hogy aztán közös gyermekük legyen ez a sivatagi csónakokkal felturbózott, a túlélésre kihegyezett program.
Az első walkerünk, amit a tutorial folyamán építhetünk meg, persze még csak egyszemélyes, kevés teherbírással, alap cuccaink (rostok, deszkák, a sivatagban kincset érő víz stb) épp csak elférnek rajta. De masináink folyamatosan fejleszthetőek, szerelhetünk rájuk vitorlákat, amik növelik a sebességüket, és egy idő után nagyobb walkereket is építhetünk, amikre már egész klánok férhetnek fel minden egyes cuccukkal.
A lépegető tehát nagyon fontos eleme a játéknak, egyrészt, mert a hatalmas oázisokat csak ezekkel tudjuk belátható időn belül bejárni, másrészt azért, mert ezeken tudjuk biztonságba helyezni értékeinket. Karakterünk ugyanis – főleg a játék elején – rendkívül könnyen hal, és ha egy másik játékos nyiffant ki minket, az bizony galád mód lenyúlja a nálunk lévő értékeinket. Bár, ha kilépéskor nem helyezzük biztonságba a lépegetőnket az oázisok közti területeken, akkor még azt is elveszhetjük.
Gyűjtögetés és túlélés
A Last Oasis a walkerek nélkül sajnos már nem nagyon lóg ki a szürke átlagból. Feladatunk ugyanaz, mint sok más testvérében: erőforrások gyűjtögetése, építkezés és fejlesztés, s mindennek hála szavatolhatjuk túlélésünket. Kezdetben néhány, a földről felszedhető fából és zsebre vágható bokorból botot készíthetünk magunknak, ami arra jó, hogy a ránk támadók felé vakon hadonászva mondjuk azt, hogy ejnye-bejnye.
Nem sokkal később készíthetünk baltát, azzal már lehet fát is vágni (több fát varázsolhatunk bele feneketlen zsebünkbe), megépíthetjük első tűzhelyünket (ez létszükséges a vízutánpótláshoz), megvarrhatjuk védelmet nyújtó ruhánkat, elkészíthetjük parittyánkat, és közben fejleszthetjük első lépegetőnket vagy készíthetünk még nagyobbat. És mivel egyre újabb és újabb erőforrásokra van szükség, így folyamatosan vándorolnunk kell, merthogy nem minden lelhető fel minden oázisban.
Természetesen hős nomádunkra a legnagyobb veszélyt a többi játékos jelenti. Én magam kevés jólelkű gamerrel találkoztam a Last Oasisben, egész pontosan eggyel sem. A legjobb fej az volt, amelyik először köszönt, és csak azután vert agyon. Szóval, amíg nincs elég magasan az erőd, a fegyverzeted és a védelmed, jobb a többi játékost kerülni. Mellettük vannak MI irányította, majomszerű lények is, meg mindenféle állatok, de ezek annyira ostobák, hogy igazi veszélyt csak addig jelentenek, amíg rá nem érzel a harcrendszerre, ami hasonlít a Kingdom Come-éhoz, vagyis több irányból támadhatsz többféle erőséggel, és persze abból az irányból kell védeni a csapást, amerről az jön.
Jó-jó, de…
A Last Oasisben vannak lehetőségek, de jelen formájában ezt még nem aknázza ki. Ideig-óráig leköti az embert, főleg, ha szereti a gyűjtögetést, de igazán nem tud felmutatni olyasmit, ami miatt előre akarsz törni. A lépegetők érdekesek, viszont nagyon sok meló megépíteni egyet, és a végeredmény nem igazán hozza vissza a belé feccölt időt.
A felfedezhető oázisok szépek, de nincs meg a felfedezés élménye. Odamész, körülnézel, összeszeded, ami a következő cuccodhoz kell, aztán mész tovább. Emellett a fizika – pláne, ha mászókampóval próbálsz feljutni valahová – eléggé labilisan működik, meglehetősen sűrűn lehet átsétálni tereptárgyakon is, és még mindig akadnak gondok a szerverekkel.
Persze ez egy olyan játéknál, ami még csak most lépett be az Early Accessbe, annyira nem meglepő. A kérdés inkább az, hogy az eddig csak modifikációkat készítő Donkey Crew képes lesz-e a walkereken túl érdekes tartalommal megtölteni a Last Oasist, amikkel motiválhatják az embert a játékra. Ha igen, akkor a végeredmény egy kellemes, túlélős MMO lehet, amire már most érdemes odafigyelni – bár a megvétellel én még várnék kicsit, legalább addig, amíg a szerverekkel már biztos nem lesz gond.
