(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok ezekben a hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
1975-ben a Cápa hatalmasat futott (vagy stílszerűen: úszott) a filmszínházakban, és ugye mondanom sem kell, hogy milyen hatással lett a műfajra. Előtte is voltak jópofa állatos horrorok, de a Cápa után a különböző vérszomjas fenevadak szinte elözönlötték a vásznakat és tévéket. Az egyik legjobb Cápa-ripoff pedig kétségkívül a Joe Dante által rendezett Piranha, de ha nem ragaszkodunk annyira a vizes közeghez, akkor simán ide sorolnám még személyes kedvencemet, a Grizzlyt is, hiszen hasonló analógia alapján épül fel az a mozi is. És hát ilyenkor törvényszerű, hogy nem csak magas kvalitásokkal rendelkező filmek kerülnek felszínre. Főleg akkor, ha a legendás B-kategóriás mester, Roger Corman kezei közül kerül ki a szerencsétlen film. Az Up from the Depths pedig a legszebb Corman-hagyományokat követi, sőt még túl is lő azokon. Mert amíg a Cápa belénk ültette a víztől való félelmet, addig ez a produkció a fényképezőgépektől való legmélyebb rettegésünket hozza felszínre, mert ebben a filmben bizony rohadt sokat fényképeznek!
Erről is a Corman-kormány tehet!
A kezdő képsorokon egy csónakban üldögélő párocskával ismerkedhetünk meg. A hölgyike búvárpalackot ölt a hátára, és romantikus monológok közepette beleveti magát a habokba. Egy picit úszkál odalent, miközben sejtelmes muzsika borzolja az idegeinket. A nő azonban nem hódolhat sokáig szenvedélyének, mert meghal. Azt ugyan nem látjuk, hogy mi történik vele, viszont jó nagy vérfoltot hagy maga után az ökoszisztémán. A fenti férfiember pedig már csak azt konstatálja, hogy a víz vérvörössé válik hajócskája alatt.
Eme felvezető után kikecmergünk a partra, ahol megismerkedhetünk a film fontosabb szereplőivel. Van itt hivatásos és kevésbé hivatásos halász, újgazdag turista, szállodatulajdonos és szupermodell is. Miután a bevezetőben megismert folyadékszakértő férfi partot ér, rögvest kerestetni kezdi a lányt, mert még mindig nem hisz el, hogy az a vörös cucc vér volt, és nem Éva szörp. Szépen lassan elterjed, hogy egy nemkívánatos ragadozó halacska szedi áldozatait az üdülőövezetben, amire persze a terület tulajdonosa csak legyint. A lényeg, hogy jöjjenek a vendégek, csörögjön a kassza. Imitt-amott elhullik egy-egy karakter, és amikor már mindenki tudomásul veszi, hogy a gyilkos halászléalapanyag valós veszélyt jelent, a sarkukra állnak, és vérdíj fejében elindulnak, hogy szigonyvégre kapják a kicsikét.
Ez bizony nem cápa, de még tonhalnak is soványka
Egyetlen óriási probléma van a filmmel. Mégpedig az, hogy miután a rendezőben tudatosult, hogy kritikán aluli a szörny kinézete, fogta magát és vígjátékként forgatta le a filmet. Csakhogy Corman papának ez nem tetszett, ezért újravágatta, hogy horror legyen belőle. Igen ám, de azt a sok burleszket és szituációs komédiát nem lehetett pikk-pakk átvariálni, ezért valami nagyon fura katyvasz lett a végeredmény. Unalmasnak egyáltalán nem mondanám, ellenben minden más negatívumot fel lehetne sorolni. A zene picit idegtépő, pedig James Horner szerezte, akinek ez volt a második filmzenéje. A jelenetek sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással, a szövegkönyv pedig temérdek olyan kínos párbeszédet tartalmaz, ami nem vicces. A szörny vállalhatatlan, a színészek egy-két kivétellel nevetségesek, de akárcsak a Corman-filmek többsége, ez az alkotás is van annyira szórakoztató, hogy végigüljük. Ráadásul a főszereplőt alakító Sam Bottoms ezt követően remek alakítást nyújtott egy csomó másik filmben – ez kizárólag itt nem sikerült –, és még R. Lee Ermey is feltűnik egy kisebb szerepben.
EXTRA
A stábnak volt elég baja a forgatás során, hiszen amellett, hogy egy víziszonyos technikussal kellett leforgatni a víz alatti jeleneteket, a dialógusok rögzítése sem volt zökkenőmentes. Mivel az utómunka során szembesültek vele, hogy a hangsáv nagy része elveszett vagy megsemmisült, a színészeknek rögtönözni kellett az utószinkron során. Sőt! Nemcsak maguknak, hanem másoknak is a hangjukat kölcsönözték, és sok helyen ettől hat olyan idegennek a karakterek hangja.
