(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok ezekben a hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
Két holttest fekszik a folyóparton, a rendőrség hosszasan helyszínel, de mindenki tanácstalan: a fiatal férfit összeszurkálták, a nő pedig megfulladt – de valaki (talán gyilkosa?) partra vonszolta a holttestét. De Pol felügyelő veszi kézbe az ügyet, azonban nemsokára újabb gyilkosságok történnek, és a főleg prostituáltakat öldöklő sorozatgyilkos nem válogat az eszközökben…
EGY GIALLO TELE ERŐSZAKKAL
Egyet már az elején szeretnék leszögezni: a Giallo in Venice egy elképesztően kegyetlen, szadizmusban bővelkedő giallo. Brutalitás extrémitása valahol a hírhedt Fulci-giallo, a The New York Ripper szintjén mozog. De nézzük, miről van szó: egy férfi szitává lövése, majd még elevenen elégetése; egy prostituált meggyilkolása egy ollóval, amely a létező legérzékenyebb ponton hatol a testbe; a csúcspontot azonban kétségkívül az jelenti, amikor a méretes szemüveg mögé bújó sorozatgyilkos egy másik prostituáltat a konyhaasztalhoz kötöz, majd nemes egyszerűséggel feldarabolja. Mario Landi rendező sem könnyíti meg a néző helyzetét, szinte kényszerít minket arra, hogy elmerüljünk a látványban, ahogy a fűrész a húsba hatol. A gyilkosról adott közelképek sem jelentenek menekvést a szcenárióból, az ormótlan szemüveg ugyanis e jelenetben már tükörként funkcionál, csak hogy egy mozdulatról se maradjunk le. Landi – aki amúgy addig főleg csak tévésorozatokkal tette le a névjegyét – már a film elején felkészít minket a várható látványra, ugyanis rögtön a főcím után halálra szurkálnak valakit, ráadásul extra közeliben.
EGY GIALLO TELE SZEXUALITÁSSAL
A direktor úr azonban nem csupán az erőszakot, hanem a szexualitást is preferálja, így ez a két dolog a filmben szinte percenként váltja egymást. A főszereplő pár, Fabio és Flavia kettőse ugyanis a szadomazo szex híve, de Fabio még egyéb perverziókat is szeret, hobbija például szívszerelme meglesése, miközben a nő idegen férfiakkal csinálja. Flaviának viszont egyre kevesebb a kedve mindehhez, de Fabio a folyamatos ígérgetéssel újra és újra ráveszi, hogy ilyen különös módon tegyen a kedvére. Mindezt flashbackek során látjuk, a jelenben pedig a bodros frizurájú felügyelő nyomozását, ami sokáig nem halad valami fényesen, köszönhetően a zsaruk alkalmankénti bénázásának.
Utóbbi a film gyenge pontjai közé tartozik, némileg hihetetlen, hogy ha egy behatárolható csoport (esetünkben egy orgia résztvevői) tagjai elkezdenek hullani, a rend őrei miért nem figyelik 24 órában a megmaradtakat? A felügyelő állandó tojásevő mániájáról is lemondtam volna, mint ahogy az andalító zene sem passzol túlságosan a látottakhoz – némileg vérfagyasztóbb muzsika még dobott volna az összképen. Amely összkép amúgy pozitív. A sztori gördülékenyen halad előre, unatkozni egy percig sem fogunk, az alakítások is az átlag fölött foglalnak helyet. A szex és erőszak ilyen intenzitású elegye pedig még az olasz giallók közt is ritka, tehát a műfaj rajongóinak a Giallo in Venice egy kötelező darab.
Az amerikai Scorpion Releasing verzióján és az európai mediabooknál (a német X-Rated BluRay-DVD kombó kiadványa) a komplett vágatlan változat látható (benne Leonora Fani prolongált erotikus magánszámával), sőt utóbbi a németül tudóknak a szokásos esszét és bőségesnek tűnő extramennyiséget is tartalmaz, ami azonban jobban megvizsgálva már nem annyira izgalmas, hiszen a nagyját két hosszabb interjú teszi ki, sajnos nem a főszereplőkkel, hanem a német változat szinkronszínészeivel. De örüljünk a teljes, cenzúrázatlan változatnak, amely sokáig elveszettnek számított, hogy aztán egy szép napon egy portugál klinika padlásáról kerüljön elő…
[EXTRA] Leonora Fani
Az 1954-ben, Eleonora Cristofani néven született színésznő pályafutása főleg az olasz horror- és exploitation filmek kedvelői előtt ismert, és Fani elmondhatja magáról, hogy megjárta a csúcsot, hiszen főszereplője volt például a Pensione paura című Francesco Barilli-remekműnek (1978). Az ellenoldalon azonban néhány szoft-, sőt hardcore pornó áll, melyekben a részvételt talán nem kellett volna erőltetni. És bár játszott a Deneuve-Trintignant páros oldalán, valamint a hírhedt, szintén nagy nevekből álló Naked Massacre-ben is, Fani pályafutásával kapcsolatban (amely a ’80-as évek derekán szakadt meg) valószínűleg mindig hiányérzetünk lesz.
