A klímaváltozás nem modern hisztéria: a hetvenes évek hemzsegtek a horrorba nyúló ökológiai katasztrófafilmektől, azon fenyegetésekre igyekezvén felhívni a figyelmet, amelyeket felelőtlen, pazarló és kapzsi életmódunk okán szabadítunk magunkra. Megannyi házikedvencünk, Leslie Nielsen és egyéb vadak szabadulnak el Az állatok napjában, rettegtünk a Grizzly óriási karmai láttán, kerültük a vizet a Cápa és egyéb harapós kistesói miatt, és ha korábbi számainkat is olvastad, részletesebben is olvashattál arról, hová fajulhat egy igazán véres hosszú hétvége, ha az ember beavatkozik a természet idilljébe.
A Paramount úgy gondolta, beszáll a bizniszbe, amikor David Seltzer, az Ómen írójának forgatókönyvét megszerezte. A rendezést a megannyi sikertörténetet szállító John Frankenheimerre bízták, aki egészen decens szereposztást gyűjtött maga köré. A Rocky-filmekben a címszereplő féltő, de inspiráló nejét, Adriant alakító, kétszeres Oscar-jelölt fiatal színésznő, Talia Shire és az Ómen 2-ből ismerős Robert Foxworth játsszák a főszerepet, de kulcskarakterré válik az arcformája miatt a későbbiekben rendre negatív figurákat megtestesítő Armand Assante is.
SZÖRNYŰ LESZÁMOLÁS
A felütés egészen decens túlélőhorrort sejtet: az erdő mélyén kutakodó mentőcsapat tagjait egy láthatatlan, vérszomjas szörny lemészárolja. A főszereplők és a kiindulópont megismerése vágányra helyezi a cselekményt: a forgatókönyv állomásról állomásra felmondja, mely tényezők azok, amiket elböktünk (elidőzve a mára jóval nagyobb érzékenységgel kísért túlnépesedés témájánál), és amelyek miatt a természet egyfajta bosszújaként óriásira nőtt, mutáns szörnyeteg tizedeli a folyómenti település lakosságát.
Stúdiófilmnek túl amatőr és következetlen, trashnek viszont túl tisztességesen van megrendezve. Bár a szereplők nem mindegyike nyújt értékelhető alakítást, Frankenheimer megtesz minden tőle telhetőt, ám az a kisebb baj, hogy a film szerkezete és dinamikája távolról sem kielégítő. A végére ugyanis egyértelműen kiviláglik, hogy a Prophecy kezdeti intellektualitása öncélú rohangálásba és vérengzésbe torkollik. Ez utóbbi persze csak abból az aspektusból visszás, hogy a produkció alapvetően úgy kezeli magát, mintha nem is kívánna zsánerfilm lenni, az erőszakot kvázi elkerülhetetlen következményként mutatja be, miközben dehogyisnem, a végjátékra világos lesz, hogy a szörnyfilmmé aljasított címnek sosem volt más célja a vérengzésen kívül, sőt meg sem próbál érdemi üzenettel válaszolni a globális problémákra, amiket felvet. Legalább a trükkökért felelős részleg kitombolhatta magát.
EZT ÉLD TÚL!
A legszomorúbb mégis az, amit a bevezetőben pedzegettem: hiába telt el négy évtized, ami alatt gyökeresen átalakíthattuk volna a környezethez tanúsított hozzáállásunkat, a téma nemhogy nem vesztett aktualitásából, de sokkal önpusztítóbb életmódot folytatunk, mint valaha. Ha testközelből élnéd át, hogyan látja a problémát Frankenheimer és stábja, a nagyfelbontású változatra várnod kell – úgy tűnik, a stúdió prioritási listáját nem e cím nyitja, és mivel a film a legális csatornákat elkerülte, csak külföldi DVD-kiadásokból válogathatsz.
[Extra] John Frankenheimer (1930-2002)
A New York-i származású alkotó színésznek készült, de tanulmányai alatt sokkal inkább lekötötte a kamera innenső oldala, ezért televíziós szakemberként kezdte pályafutását. Első mozifilmjei láttán Roger Ebert kritikus igazi tehetségként aposztrofálta a rendezőt, aki egykettőre sztárszínészekkel forgathatott. A veszettek, A mandzsúriai jelölt, Francia kapcsolat 2, Ronin – csak néhány szemelvény terebélyes filmográfiájából. Halála előtt Az ördögűző előzményfilmje kapcsán merült fel a neve.
(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok ezekben a hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
Vajmi kevés változást tudunk felmutatni négy évtized alatt. Irtjuk a fákat, szennyezzük az élővizeinket, miközben a gyárak mérhetetlen mennyiségű károsanyagot pöfögtetnek a levegőbe. Na, jó, csúsztattam: manapság annyi változást sikerült eszközölnünk, hogy kiirthatatlan műanyagszemetet termelünk, amely mára a világnak olyan eldugott szegleteibe is tömegével szivárog, ahol korábban még sosem bukkant fel. Környezetvédő vagy aggódó civil legyen a talpán, aki megállítja a naponta tonnaszám keletkező szemétfolyamot, lévén már akkor is hozzájárulsz a pusztuláshoz, ha megkívánsz egy pohár joghurtot.
