Matthew Perry tipikusan az a figura a mozgóképes művészetben, kinek legnagyobb sikere egyben a legnagyobb akadálynak is tekinthető, amin hibába igyekszik átjutni minden erejével, ez talán sosem fog neki sikerülni – pedig bőven van benne annyi tehetség, hogy megtegye.

Ritmus, ha elkap

Matthew (a jóbarátoknak csak Matt) Williamstownban, Massachusetts államban született. Édesapja, John Bennett szintén színész, míg édesanyja Suzanne Marie újságíró, aki Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök sajtótitkáraként is dolgozott egy időben – itt jegyezném meg, hogy Trudeau-ékról még lesz szó a későbbiekben. Ez utóbbi tényből következik, hogy hősünk kanadai-amerikai kettős állampolgár. Még Matt első születésnapja előtt elváltak a szülei, hősünk pedig Ottawába költözött az anyjával. Itt aztán ugyanabba a suliba járt, mint Trudeau miniszterelnök Justin nevű fiacskája (kezdők kedvéért: ő a jelenlegi kanadai miniszterelnök), akit sűrűn bántalmazott, így valószínűleg azon kevesek közé tartozik, akik kezet emelhettek egy ekkora közjogi méltóságra anélkül, hogy lecsukták volna érte. Azóta persze kibékültek. Matt gyermekként teniszezett, ami olyan jól ment neki, hogy toplistás junior játékos lett belőle, egyéniben volt 17. helyezett, míg párosban egészen a dobogó harmadik fokáig jutott.

matthew1.jpg

A kép forrása: People

Tizenöt évesen Los Angeles-be költözött színjátszást tanulni, és már épp beiratkozni készült a Dél-Kaliforniai Egyetemre, amikor megkapta a Second Chance című sorozat egyik főszerepét, ami beindította színészi karrierjét. Ezután jött az első filmes szerep, River Phoenix-szel játszott együtt Az Ifjú Don Juanban. Az ezt követő időszak jóformán meghallgatások és kisebb sorozatszerepek sűrűjében telt. Egy ilyen meghallgatáson futott össze Marta Kauffmannal és David Crane-nel, akik éppen a saját sorozatuk valóra váltásán munkálkodtak. Egész jó kapcsolat alakult ki hármójuk között, és bár Matt akkor éppen egy másik sorozatban szerepelt, ezen problémát végül sikerült megoldani, így megkapta náluk az egyik főszerepet. Igen, barátaim, így vált hősünkből Chandler Bing, a többi pedig már történelem.

matthew22.jpg

A kép forrása: Glamour

A Jóbarárok hihetetlenül nagy sikert és népszerűséget hozott, aminek hatására sorban jöttek a filmes főszerepek és komolyabb sorozatos vendégeskedések is. A filmek közül említésre méltó a ’97-es Bolond szél fúj Salma Hayekkel, melyben Mattnek még az apjával is volt szerencséje együtt játszania. ’98-ban jött a Hajszál híján hősök Chris Farley-val, majd ’99-ben a Hármasban szép az élet Oliver Plattel és Dylan McDermottal. 2000-ben készült el a Bérgyilkos a szomszédom című produkció, melyben többek között Bruce Willis volt a partnere, melyhez egy érdekes sztori is kötődik. Történt ugyanis, hogy Matt és Bruce kötöttek egy kis fogadást, melyet végül az utóbbi veszített el, így kénytelen volt három rész erejéig szerepelnie a Jóbarátokban, ráadásul ingyen. Ennek ellenére a jó kapcsolat megmaradt, hiszen Matt egy pirinyó szerep erejéig feltűnt az A kölyök című moziban is Bruce mellett. A sorozatbeli vendégszereplések közül kiemelkedő A Simpson családos cameo, az Ally McBealben vagy Az elnök embereiben való felbukkanás – utóbbiért ráadásul Emmyre is jelölték. 2004-ben rendezőként is bemutatkozott, hiszen egy rész erejéig dirigálhatta a Dokik munkálatait, természetesen színészként is megjelent a stáblistán.

matthew3.jpg

A kép forrása: IMDb

Lehetnék még ennél is...

A Jóbarátok befejezésével sajnos a csillogás is alábbhagyott. Igaz ugyan, hogy 2004-ben a Már megint bérgyilkos a szomszédom elég sikeres lett, és 2007-ben, A diadal című tévéfilmért még Golden Globe-jelölést kapott, ám szemmel láthatóan elfogyott a lendület, ennek egyéb okaival később foglalkozunk. Megjegyzem, a díjak amúgy is messze elkerülték a születésnapost, meglepő módon még a legendás szitkomnak köszönhetően is csak egy Emmy-jelölésig jutott, ráadásul a mellékszereplő kategóriában. A kisebb elismerésekről pedig jótékonyan feledkezzünk is meg. Emellett pedig mind a Mr. Sunshine, mind a Csoportban marad bukás lett, ráadásul a Furcsa pár modern, televíziós feldolgozása is csak három évadig bírta, és azóta sem sikerült igazán megcsillogtatnia azt a tehetségét, amiért igazán megszerettük. Hogy a gamereknek is kedvezzünk, 2010-ben ott volt a Fallout: New Vegas szinkrongárdájában, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy nagy rajongója a szériának.

matthew4.jpg

A kép forrása: Veeps

A magánéletet taglaló bekezdésünk következik, kezdve azzal, hogy Matt sokáig küzdött alkohol- és gyógyszerfüggőséggel. Saját állítása szerint a hirtelen jött ismertség teljesen a padlóra küldte, emellett pedig annyira félt attól, hogy egyszer csak nem úgy ülnek a poénok, ahogy kellene (a szkriptek írásába is besegített), hogy máshogy már nem tudta feldolgozni ezt az egészet. Elmondása alapján volt olyan évad, aminek a forgatásából szinte semmi sem maradt meg neki. Ennek tetejébe jött ’97-ben a jet-ski balesete, ami után rászokott a Vicodinra (fájdalomcsillapító), 2000-ben pedig hashártyagyulladással került kórházba, melynek oka természetesen a függőség volt. Szerencsére azóta túl van a rehabilitáción (amit az ügynöke külön is igazolt), így már évek óta tiszta. Ebben talán Lizzy Caplan színésznő is segítségére lehetett, akivel 2006-ban ismerkedett meg, igaz, kapcsolatuk 2012-ben véget ért.

Összegzés gyanánt álljon itt szerény véleményem, miszerint – egy teniszhasonlattal élve – Mattben még mindig ott van az ász (mint ütés), amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 2022-ben megjelentette önéletrajzát Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet címen, mely azonnal bestseller lett. Sajnos azonban nem mindig állt az ő oldalára a szerencse. Amikor igen, akkor a csillagos ég volt a határ, de amikor nem, akkor a pokol összes bugyrát sikerült megjárnia. Remélhetőleg ez jó irányba változik a jövőben, és ahogy írni szoktam, (egy általa szabadon választott) Isten éltesse!