Maradjunk annyiban, hogy 2022 nem került be a kedvenc éveim közé, és akkor még nagyon, de nagyon nyomdaképesen fogalmaztam, mert mégiscsak karácsony szent ünnepe közeleg. Szóval nem esett jól az ukrán háború kitörése, az ebből fakadó megannyi plusz meló, az év végi munkahelyváltásom hercehurcája, a folyamatos rohanás, a rezsi-mizéria és tulajdonképpen úgy nagyjából semmi sem. Ebben a környezetben kellett bizonyítania a játékiparnak azt, hogy mindig képes némi vidámságot és önfeledtséget csempészni az életembe. Szerencsére 2022-ben is akadtak olyan címek, amelyek sikerrel teljesítették ezt a nehéz feladatot, és ezért elmondhatatlanul hálás is vagyok. Kis túlzással persze, de a kutyákon kívül néha tényleg csak az tartott meg a normalitás talaján, hogy sikerült néhány órát a gép előtt tölteni – lássuk is, hogy 2022-ben mi volt az én "álomötösöm"!
5. Train Life: A Railway Simulator
Tényleg nem tudom megmagyarázni, hogy idáig miért is maradtak ki az életemből a vonatszimulátorok. Pedig vonattal utazni imádok, tele van a könyvespolcom a magyar szakkiadó vonatos köteteivel, fényképalbumaival, és a végtelenségig tudom bámulni a transszibériai vonal vagy a kanadai vasút mozdonykameráinak videóit. Szerencsére a Train Life jött, látott és (meg)győzött. Kezdésnek pont jó volt: semmi agyonbonyolítás (mint ahogyan egy-két kedvenc Flight Simulator-os epizódnál, ahol 20 oldal checklist csak a reptéren gurulásig eljutás), cuki mozdonyok, pont élhetőre belőtt hosszúságú menetek, karriermód, mozdonypimpelés a depóban, és cserebere. Kapudrognak ideális, és bizony még mostanában is előfordul, hogy egy-két órácskát elszáguldozok Nyugat-Európa vonalain, vidám tehervonatokat rángatva magam után.
4. Knights of Honor 2: Sovereign
Amikor kiderült, hogy a Knights of Honor 2: Sovereign címet viselő remek kis középkori stratégiában az adott időszakban éppen a virágzóbb korszakát élő Magyar Királyság is választható, már éreztem, hogy mi barátok leszünk – és azok lettünk. Bevallom, elsőként a grafikája fogott meg, és bár ízlés dolgában nehéz vitatkozni, pláne meggyőzni bárkit is, de szerintem viszi a szemet a szépen megrajzolt szőlős vagy éppen a majdnem szöveghűen megnevezett városok képe. Szerettem vele molyolni, az egyes településeimet fejlesztgetni és egy adott feladatra optimalizálni, a betörő ellennel hadakozni – és aránylag kevéssé morogtam a sokadik újrakezdésnél. Jó dolog volt az egykori tankönyvekből ismerős nevekkel hadakozni, és néhány óráig-napig elhinni, hogy jobb hadvezér voltam, mint Könyves Kálmán.
3. The DioField Chronicle
Ez igazi kis cukormókus szerelemprojekt lett! A keretsztori, kérem szépen, az nagyon tetszett. Meg egyáltalán, a mágiával nyakon öntött corporate intrika, amit sikerült egy helyre kis "mangás-világháborús-egyedülvagyunkos" környezetbe beleültetni. Szép fejlődési ív lett a zsoldoscsapatból a Világ Megmentőjévé válni, és szintén volt egyfajta tanulsága az "egy mindenkiért, mindenki egyért" elv elméleti és gyakorlati bemutatásának. Nos, a barátság egy dolog, a biznisz meg a hatalom pedig egy nagyon másik. Szerencsére kastélyunk nagy és zegzugos, tele intrikával és fegyvermesterekkel, így a csatamezőn kívül is volt miért kattintgatni. Pluszként emelhetem ki a mellékküldik fontosságát, melyeket itt pont sikerült jól eltalálva szinte központi elemmé tenni. Maradt a gépemen ez is.
2. Diablo Immortal
Lehet köpködni, hardcore puristaként lapot becsukni és tovább egerészni, de kérem szépen, nekem a Diablo Immortal igenis nagyon-nagyon bejött. Igen-igen, tudom, monetarizálás a köbön, egy mocskos pénzbeszedő ördögi digitális persely az egész, de mégis. Idén ez volt az a játék, amihez a legfáradtabb-legsötétebb pillanataimban is vigaszért fordulhattam. Olyankor is mellém állt és segített, amikor csak félórányi gondolkodásmentes hentelésre volt igényem. Jöttem, láttam, lecsaptam, és immár megnyugodva mentem tovább. Nagy szó ez. A grafikája nekem bejött, a kezelőfelületet hamar megszoktam, a kismillió féle játékon belüli fizetőeszköz egy részével nem is törődtem, hiszen semmi mást nem akartam, mint szórakozni egy kicsit. Ja, és az egészre költöttem 99 eurocentet, azt is csak elvből, hogy elmondhassam: igen, én is fizettem a játékért. Megérte.
1. Cantana
Nincs töprengés, nincs belső vívódás, nincs kétség: nekem 2022-ben a Cantana volt A JÁTÉK, így, csupa nagybetűvel. Nálam ennyire nagyon ritkán talál be egy-egy cím, mint ahogyan az Afterschool Studio gyöngyszemének sikerült. Eleve adott a retró kinézet, ami plusz pont – valószínűleg öregszem. Aztán teljesen elborult a színvilág is, amit szintén hamar megszerettem, hiszen, ha már a világűr egy minden elképzelhető isten háta mögötti szegletében kell élet-halál harcot vívnom, azt tegyem csak látványos körülmények között! Amikor szembejön a lézerfegyverrel felszerelt Tunyacsáp, mint gaz ellen, az már csak hab a tortán. Remekül megrajzolt, kiegyensúlyozott stratégiai építgetős-harcolós-fejlesztős darab, és igen sajnálom, hogy még mindig csak Early Access-ben érhető el. Megérdemelné a végleges állapotot és a világhírt, ha már engem is meggyőzött. Jó, mondjuk a logisztikai részétől a hajam hullott, de ezeknek a bányászós-építős részeknek is megvan a maga logikája, csak rá kellett jönni.
ZÁRSZÓ
Közel sem annyit és olyan mélységben tudtam játszani 2022-ben, mint szerettem volna – ennek sajnos objektív okai voltak. Kimaradt eddig az életemből például az Elden Ring, pedig ha van, amiről csak jót, és abból is nagyon sokat olvastam, na, az pont ez a játék volt. És ha már retró, akkor Norco – te amúgy mikor játszottál utoljára szöveges kalandjátékot? Én anno rengeteget, és ezért is hullik virtuális könnyem, hogy erre sem volt időm. God of War Ragnarök, ezt ugye magyaráznom sem kell. És végül a Stray-t említeném még meg, ami ötletében és macskaságában talán a legcukibb játék, amivel találkozom kellett volna idén – no, majd jövőre...
2022 végét érintő összefoglalóinkat ezen a linken keresztül összegyűjtve is eléritek!
