Egy évvel ezelőtt komolyan el kellett azon gondolkodnom, hogy volt-e egyáltalán öt olyan új játék, ami tetszett. Idén ez nem jelentett kihívást, egyedül arról kellett döntenem, hogy a két legnagyobb kedvencem közül melyik kerüljön az első, és melyik a második helyre. De végül ez is gyorsan eldőlt. Bár azért azt megjegyezném, hogy néhány korábbi program és az év végi nagyágyúk már nem fértek bele az időmbe (vagy csak nem érdekeltek), így például az Elden Ring közelébe sem mentem, a God of War: Ragnarök és a The Callisto Protocol pedig jövőre maradt, pedig ez utóbbi kettő lehet, hogy leszorított volna néhány játékot a listáról.

5. The Last of Us: Part 1

Bár hosszú vitákat lehetne folytatni arról, hogy a The Last of Us: Part 1 mennyire új játék, én annak veszem, hiába hű maximálisan az eredeti programhoz. És talán pont ezért szerettem annyira, mert nem esett át markáns változtatáson, már azt leszámítva, hogy sokkal-sokkal szebb lett. Számomra nagyon nagy pluszt adott, hogy a látvány egységes lett a The Last of Us: Part 2-vel, és a két játékot egymás után játszva nem érzek vizuális szakadékot. A többit meg nem kell ecsetelnem, hiszen játékmenetét, karaktereit és világát tekintve a program a mai napig megállja a helyét, ezekhez tényleg nem is kellett hozzányúlni. Az pedig különösen jó érzés, hogy a Naughty Dog programja még a sokadik végigjátszás után is be tud rántani, akármelyik verzió elé ülök le.

4. Stray

Idén februárban elpusztult a macskám, Szüszü, aki több mint 16 éven át volt az életem része. Várt rám, amikor hazajöttem az iskolából, hozzám bújt, ott aludt mellettem, szóval nagyon szerettem, és természetesen megviselt a halála. Pár hónappal később aztán örökbe fogadtam két kiscicát, hogy felforgassák az életemet. És itt jött a képbe a Stray, amiben egy macskát irányíthatunk, aki különös gazdi-házikedvenc kapcsolatba kerül egy robottal, és együtt kalandoznak egy föld alatti, gépek által lakott városban. Sci-fi és macska? Több se kellett ahhoz, hogy megszeressem, pláne ilyen körülmények között. Mert a fentieknek hála a Stray számomra egy nagyon megható játék lett, aminél egyszerre érezhettem át a veszteség és az új gazdi és kis kedvenc egymásra találásának érzését. Mindez az első perctől az utolsóig rabul ejtett, és kis híján majdnem egy éjszaka alatt végigjátszottam. A macskáimmal körbevéve.

3. LEGO Star Wars: The Skywalker Saga

Ha valaki belép a szobámba, két dolgot azonnal megtudhat rólam. Lego-bolond vagyok és Star Wars-rajongó. És ekkor már biztos tudja azt is, hogy a videójátékokat sem vetem meg, hiszen el kell mennie a nappalimban berendezett gamer fészek előtt. Mindezek után talán nem csoda, hogy a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga egy nekem való játék lett. Minden benne van, amit a korábbi Lego-játékokban is szerettem, plusz végre végig lehet játszani mind a kilenc Star Wars-mozi legósított változatát. Bejárhatunk benne rengeteg bolygót, összegyűjthetünk száz szettre elég minifigurát, és persze végigkacarászhatjuk az egész játékot, hiszen humorban is ott van a szeren. Minden percét imádtam.

2. A Plague Tale: Requiem

Sokat kellett azon gondolkodnom, hogy az A Plague Tale: Innocence folytatása, a Requiem, az első vagy a második helyen végezzen-e. Története, szereplői és a benne lapuló rengeteg érzelem nagyon megragadott, és kis híján egy ültő helyemben végigjátszottam. Tetszett, hogy az előző részhez képest sokat fejlődött, például voltak nyugis pillanatok, végre élő nagyvárosokat is láthattunk, és még a gonosz karakterek is többek voltak egy Darth Sidious és Darth Vader koppintásnál. Nagyon élveztem minden pillanatát, és számomra az idei év egyik legerősebb produkciója lett. Végül csak egy okból nem lett ez az első, és az az, hogy ez nem sci-fi, ellentétben az ellenfelével.

1. Horizon: Forbidden West

Amikor a Horizon: Zero Dawn felkeltette az érdeklődésemet, még nem sejtettem, hogy ez lesz az egyik kedvenc játékom. De végül az lett, többször is végig játszottam, és persze nagyon vártam a folytatást, annak ellenére, hogy biztos voltam benne, annyira nem fog ütni, mint az első rész. Elvégre a Zero Dawn esetében számomra a legnagyobb hajtóerőt a jelen kérdései és a múlt rejtélyei jelentették, ám ezekre választ kaptunk a történetben. Silence további tervei, valamint a titokzatos jel forrása pedig elsőre nem tűnt annyira izgalmasnak, mint az, hogy a régi civilizáció miért bukott el, és miért csatangolnak robotállatok a világban. Aztán év elején befutott a Horizon: Forbidden West és engem elvarázsolt. Szeretem a nyílt világokat, szeretek bennük felfedezni, és itt bőven volt mit felkutatni. Imádtam a sztoriját is, ami szépen továbbvitte az első részben nyitva hagyott szálakat, kibontotta az abban épp csak említett dolgokat. A Forbidden West nálam simán az év játéka lett, amibe a megjelenése óta nem csekély 240 órát pumpáltam bele, és már tűkön ülve várom a kiegészítőjét, a Burning Shorest.

Kései felfedezettek

Mivel nagyon sokáig halogattam a PlayStationre váltást, sok játékot csak utólag tudtam pótolni. Ez már így megy évek óta, idén is több régi programmal játszottam, mint újjal. Ezen „kései felfedezettek” egyike volt a 2018-as Marvel’s Spider-Man és spon-offja, a Miles Morales, amiknek csak idén áprilisban tudtam nekiállni. És na, ezek is hamar a kedvenceimmé váltak, s ez már csak azért is nagy teljesítmény, mert maga Pókember nem kifejezetten a kedvenc szuperhős karakterem. Az alapjáték is nagyon bejött, de a Miles Morales még inkább. Maga a főhős, aki próbálja megtanulni, milyen Pókembernek lenni, szimpatikusabb, mint Peter Parker, és a játék hangulata, valamint személyesebb története is jobban megragadta a figyelmemet. És még gyorsan megemlíteném a Marvel’s Guardians of the Galaxy-t is, amit nagyon sokáig nem igazán akartam megvenni, mert nem annyira izgatott, de nagyon kellemest csalódtam benne.

Amire 2023-ban várok

Számomra 2023 első fele lesz túlzsúfolt. A sort a februári Forspoken nyitja, amivel kapcsolatban vannak fenntartásaim, főleg a demó kipróbálása után, de az érdeklődésemet egyelőre az sem vette el. Viszont valószínűleg nem csapok le rá azonnal, mert alig pár nappal utána jön egy másik nagy kedvencem remake-je, a Dead Space. Ez a sorozat nálam egy szinten van a Mass Effecttel és a Horizonnal. Szóval ezt szintén nagyon várom. Aztán februárban folytatódik a sor a Deliver Us Marssal, aminek első része, a Deliver Us the Moon anno nagyon megfogott, így nem csoda, hogy az abban megoldatlanul maradt rejtély okán a folytatás is várós. És még szintén ebben a hónapban jön a Hogwarts Legacy is, amit meg a Harry Potter-rajongó énem miatt nem hagyhatok figyelmen kívül. És még csak most értünk márciushoz, ami nem kisebb címmel nyit, mint a Star Wars Jedi: Survivor, amit nagyjából annyira, ha nem jobban várok, mint a Dead Space-t. És ugye ebben a hónapban jön a Resident Evil 4 remake-je is, ami szintén nem hagy hidegen, áprilisban pedig érkezik a már említett a Horizon: Burning Shores. Mindezeken túl természetesen epekedve várom a Marvel’s Spider-Man 2-t is, és valamikor az idei év lemaradásait sem ártana pótolni. Szóval úgy tűnik, jövőre sem fogok unatkozni.