2020 nekem minden kínjával és bajával együtt sem volt sokkal másabb, mint az ez előtti évek, hála annak, hogy túl sűrűn normális körülmények között sem mozdulok ki otthonról. Tehát a legnagyobb változást az jelentette számomra, hogy most nem én voltam a fura fickó, aki hetekig ki sem dugja az orrát a lakásból. Szóval, mivel a „két hét önkéntes karantén”, a „home office” és a „távolságtartás” nálam a normális élet része, egyedül a maszk miatt morogtam, meg amiatt, hogy kevesebbszer látom a barátaimat.

Játékok terén viszont nem volt fenékig tejfel az élet. Sok hírt kellett írni a csúszásokról, és sok fejlesztő fogta rá a vírusra, ha a játéka megabugos – hogy ezek mögött mennyi igazság van, azt nem tisztem eldönteni. A lényeg, hogy lassabban érkeztek a játékok, nem is minden jelent meg idén. Minderre még rájött, hogy valamiért én sem játszottam túl sokat, legalábbis nem az új játékokkal. És most nemcsak az olyan szériákra gondolok, mint a Call of Duty, a Watch Dogs vagy az Assassin’s Creed, amikkel már több éves elmaradásban vagyok, de sok más újdonság is elkerült. Így meg azért nem egyszerű top 5-ös listát állítani. De azért leküzdöttem a feladatot.

5. Star Wars Squadrons

Bár rajongó vagyok, majdnem lemaradt a listáról az idei év Star Wars-játéka, mert általában az ilyen listákon aszerint szortírozok, hogy mennyire volt számomra maradandó az élmény. Hogy ezt színtiszta szórakoztatással, remek sztorival vagy érdekes karakterekkel (esetleg mindhárommal egyszerre) sikerül elérni, az nem számít. Szóval egy ideig a Wasteland 3 ült itt, az ötödik helyen, mert sokkal jobban szórakoztam azzal a játékkal. Ugyanakkor a Star Wars Squadronsban volt egy dolog, ami miatt mégis efelé húzott a szívem: a nosztalgia. Az X-Wing-játékok nyomában járó program nagyszerűen felelevenítette gyerekkoromat, és azon kaptam magam nem egyszer, hogy újra és újra visszatérek ehhez a játékhoz, hogy lezavarjak egy missziót vagy a többjátékos módban szálljak csatába – pedig aztán, ha valaki, én nem vagyok egy nagy multizós. És emiatt a Star Wars Squadrons végül leszorította a Wasteland 3-at.

4. Mafia: Definitive Edition

Akármennyire is szeretem a 2002-es Mafiát, hiába, eljárt felette az idő. Nemcsak grafikai értelemben, de játékmenet terén is, így bár a nosztalgia miatt még elő-elővettem, ez egyre kevésbé történt meg, és minden alkalommal egyre kevésbé élveztem. Végül oda jutott, ahová például nálam a Star Wars: Knights of the Old Republic is: azon régi játékok közé, amik bár zseniálisak voltak a maguk idejében, ma már nem tudok velük jó szívvel játszani. Maradnak az emlékek. Vagy az olyan új változatok, mint a Mafia: Definitive Edition, amitől bár kissé tartottam a fejlesztők korábbi játéka, a bughalom Mafia 3 miatt, de végül nagyon kellemesen csalódtam. Egy korrekt remake lett belőle, ami remekül megidézi az eredeti játék legjobb oldalát, és még újat is képes mutatni. Mindezek mellett szorosabbra húzta a kapcsolatot a Mafia-trilógia egyes részei között, hála az olyan módosításoknak, mint például „az igazi” Vito Scaletta megjelenése a játék végén.

3. Haven

A Haven nálam az év meglepetése is egyben, mert egyáltalán nem arra számítottam, amit végül kaptam. Ez tipikusan az a fajta program, ami a színtiszta szórakoztatással nyűgözött le. Adott benne két szerethető karakter, akik egymásba habarodtak és leléptek szigorú, elrendezett életükből, hogy egymással lehessenek. Egy elfeledett bolygóra menekültek, amit aztán őket irányítva felfedezhetünk. Kalandjainkat szórakoztató akció, vidám párbeszédek sora és egy érdekes, színes világ feltárása tarkítja. Tipikusan olyan játék, amit a móka kedvéért fogsz végigvinni (meg azért, hogy megtudd, mi lesz a szerelmespár sorsa), és úgy állsz fel előle, hogy jól érzed magad (hacsak nem csíped el az alternatív befejezést).

2. The Last of Us Part 2

Az év egyik legnagyobb port kavaró játéka pont azzal lopta be magát a szívembe, ami miatt sokan oly mérhetetlenül megutálták. Nem azt kaptam, amire vártam, hanem egy merész, érzelmi hullámvasutat, ami úgy mutatta be az emberi jellem sötét oldalát, úgy tette szubjektívvé a jó és a rossz fogalmát, úgy formálta át az érzelmeimet egyes karakterekkel kapcsolatban, hogy közben szórakoztató maradt, és a végén nem akartam felvágni az ereimet. Imádtam minden percét, szerettem a karaktereit, akár szimpatikusak voltak, akár nem, és jól esett elveszni Seattle romjai között. És igen, a végére még Abby-t is megkedveltem annyira, hogy már ne akarjam holtan látni – pedig a játék elején szívesen szétvertem volna a fejét egy légkalapáccsal. A The Last of Us Part 2 mindenestül bejött, és ez lett volna a number 1 idén, ha nem jelent volna meg a…

1. Cyberpunk 2077

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mire rám került a sor, már nemcsak kipróbálhattam a Cyberpunk 2077-et, de eme sorok írásakor laza 50 órám van benne (mire te olvasod, lesz az 80 is). És most tessék megkapaszkodni a tökfödőben: PS4 Slimen játszom vele. Igen, a játék bugos, de a Witcher-trilógia után én nem is ringattam magam olyan utópisztikus álomképbe, hogy nem lesz az. Grafikai szempontból tré a leköszönő konzolon, ezt sem fogom vitatni. De mindezen a patchek, meg az, hogy eme játék miatt nagyon hamar PS5-re fogok váltani, változtatni fog. Szóval emiatt nem sírok. Amiatt viszont emelem a süvegemet, hogy mindezen hibák ellenére a Cyberpunk 2077 egy iszonyú jó játék lett. Világa páratlan, velejéig kidolgozott és nagyon-nagyon hangulatos. Már azzal el lehet ütni órákat, hogy csak fel-alá sétálsz Night Cityben. A mellékküldetések egyediek, és akárcsak a The Witcher 3: Wild Huntban, itt sem tudhatod, végül hová futnak ki. A fő sztori is érdekes, bár bevallom, ezzel még csak nagyjából félidőnél járhatok, mert elvesztem a világ felfedezésében és a mellékküldetések, megbízások, utcai perpatvarok rengetegében, a bámulatos karakterek megismerésében, a kódexnyi szöveg olvasásában, a karakterfejlesztés ezer szálán. Ám ez egy picit sem zavar, mert én pont az ilyen dolgok miatt rajongok a nyílt világú játékokért.

Ezek mellett még megemlíteném a már egyszer említett Wasteland 3-at, amivel tényleg nagyon jól szórakoztam, illetve a Final Fantasy 7 Remake-et, ami csak azért nem volt versenyben, mert nem játszottam végig. Sőt, szerintem még a feléig sem jutottam el. Ezeket leszámítva viszont idén nem igazán maradt olyan játék, amivel játszottam is, és akárcsak említés szintjén is helye lenne egy best of válogatásban.