Ismét eljött a nap, amitől minden évben rettegek: az év végi összegzés. Nem könnyű mindössze pár játékra rányomni a „kedvenc” bélyeget a műfajok és stílusok forgatagában, de ami talán még nehezebb, az felidézni egy év távlatából, hogy mégis melyik játék hagyott igazán mély nyomot az emberben – meg úgy egyáltalán mik is jelentek meg az utóbbi 12 hónapban. Már előre félek, hogy valami igazán fontos címet kihagyok, bár ez egy mindössze öt címből álló lista esetében gyakorlatilag élből elkerülhetetlen. Mindenesetre az idei listám, azt hiszem, a szokásoshoz képest is elég „japánosra” sikeredett.
Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy 2020 több tekintetben is elég kemény év volt, és az egész világot érintő problémák sajnos egy új évszámtól sem fognak elillanni, így 2021-ben sem lélegezhetünk még fel. Talán pont a szerencsétlen körülményekből adódóan viszont úgy gondolom, sokan átértékelték a videójátékok jelentőségét és szerepét, valamint az ipar szereplői is új megoldásokra kényszerültek. A nehézségek ellenére azért idén is rengeteg mestermű és kellemes meglepetés született, elrajtolt az új konzolgeneráció – még ha a készlethiány miatt sajnos csak kevesek számára is –, illetve végre megjelent a nagy többség által epekedve várt Cyberpunk 2077. Kell ennél több, Szamuráj?
5. Sakura Wars
Idén nálam a Sakura Wars volt az, ami tavaly a Death Stranding. Egy játék, ami egyszerűen teljesen kikapcsolt és ellazított. Tisztában vagyok a hibáival, de mégis annyira magával ragadott a steampunk japán téma, az élénk színvilág. Nem beszélve az időszakos drámáktól eltekintve folyton vidám karakterekről, az abszolút súlytalan, tipikus japán humorra építő párbeszédekről és jelenetekről, az egyszerű összecsapásokról, és még sorolhatnám. Ha valaki kifejezetten a felsoroltakat keresi, vagy csupán egy könnyed, színes, japános kalandot vár, annak a Sakura Wars tökéletes választás lehet.
4. Persona 5 Royal
A Phantom Thieves csapata egyszer már elrabolta a szívemet, és idén sem kíméltek a Royal kiadással, ami a félreértések elkerülése végett nem egy Game of the Year-verzió minden kiegészítővel, hanem a Persona-sorozattól megszokott módon a játék még tökéletesebbre csiszolt és kibővített változata. Az alapok nyilván maradtak, de a kényelmi funkciók, új mechanikák, karakterek, történetszálak és események mégis teljesen frissé teszik az élményt, a plusz tartalmak pedig még az eredeti verzió 100+ órás játékidejét is alaposan kitolják.
3. Fall Guys: Ultimate Knockout
Azt hiszem, utoljára az eredeti Splatoon esetében éreztem azt a „színtiszta szórakozás” faktort, mint amit idén a Mediatonic babszem lényeivel. A Fall Guys koncepciója ugyan nem forradalmi, de olyan fergeteges módon értelmezi újra az egykor népszerű akadálypályás műsorok alapjait, és fejeli ezt meg idilli, kelekótya, cuki stílusával, hogy egyszerűen nem lehet nem imádni. Ugyan voltak benne számomra kevésbé szórakoztató fordulók, illetve növekvő népszerűségével párhuzamosan sajnos egyre több Dr. Genya bukkant fel a versenyzők között, akiknek valamiért mások hátráltatása/kilökése jelentette a szórakozást, multis játékokból még így is talán ebbe öltem bele a legtöbbet az utóbbi időben – de idén biztosan.
2. Yakuza: Like a Dragon
Kazuma Kiryu története ugyan hivatalosan véget ért, de szerencsére a Yakuza-sorozat számára ez csak egy új kezdetet jelent. A Yakuza: Like a Dragonban megvan minden, amit a rajongók imádnak a szériában, egyben viszont teljesen új is. Nemcsak a helyszínek és a karakterek tekintetében, melyek között azért van jó pár kellemes visszakacsintás a korábbi részekre, de a körökre osztottra cserélt harcrendszer is elég radikális változás, akárcsak az új főhős jelleme és az „elveszett nincstelenből valakivé” alakuló sztori. Néhány élesebb változtatást talán emésztgetnie kell egy kicsit a rajongóknak, de a Yakuza: Like a Dragon a megszokott röhejes-komoly stílusával abszolút megfelel az elvárásoknak, miközben több szempontból is megújítja a sorozatot.
1. 13 Sentinels: Aegis Rim
Bevallom, nehéz volt nem az új Yakuza-játékot „csúcsdísznek” választani, de ezt a megtiszteltetést muszáj volt a minden porcikájából sugárzó művésziességével a 13 Sentinels: Aegis Rimnek adnom. A Vanillaware legfrissebb alkotása korábbi címeikhez hasonlóan könnyfakasztóan gyönyörű. A kézzel rajzolt karakterek animációja hibátlan, a szinkron tökéletes, a karakterek roppant szerethetőek és különbözőek, a narratív szál melletti stratégiai összecsapások remekül kiragadják az embert a párbeszédlavinából, a történet pedig igazán lebilincselő, még ha időnként talán nehéz is kicsit követni ennyi szereplővel, szállal és ugrálással.
+1 Astro’s Playroom
Nyilván a többségnek inkább a Demon’s Souls-felújítás vagy épp Pókember új kalandja jelentette PlayStation 5-ön az igazi újgenerációs élményt, mégis hatalmas hiba lenne figyelmen kívül hagyni a Sony imádnivaló „tech demóját”, ami azonban sokkal több ennél. Nemcsak hihetetlenül szórakoztatóan mutatja be a PlayStation 5 és a DualSense képességeit, de mindezt ráadásul rendkívül közérthető és aranyos formában teszi, egy gyermeki lencsén keresztül nézve kvázi bejárva a konzol belsejének különböző szegleteit. Emellett a játék egy nagy meghajlás is a PlayStation történelme és múltja előtt, minden sarokban utalásokkal és kincsekkel, ami egy igazán nosztalgikus löketet ad az egésznek, a zseniálisan megírt – néhol Daftpunk-utánérzésű – zenékről már nem is beszélve.
Összességében azt hiszem, játékok tekintetében elég szép évet zártunk, és már jövőre is rengeteg újdonság van betárazva, arról már nem is beszélve, hogy igazán még be sem indult az új konzolgeneráció. A jelenlegi helyzetben persze az egyetlen biztos a bizonytalanság, így lefogadom, hogy jövőre is lesznek még csúszások, ám személy szerint azt vallom, hogy inkább később, mint elkapkodva. Mindenesetre addig is kellemes ünnepeket, jó játékot és jó egészséget kívánok minden kedves olvasónknak.
