2020 mindenki számára nehéz év volt. A koronavírus jött, látott, majd letarolta a világot. Olyasféle fenyegetést hozott el, amit korábban csak filmekben láthattunk, egyúttal megmutatta azt is, hogy egyetlen ország sincs még 100%-ban felkészülve egy ilyen szélsőséges eset kezelésére, és belegondolni is rossz, hogy mi lesz, ha a jövőben egy még pusztítóbb járvány üti fel a fejét. Ettől függetlenül bízzunk abban, hogy a nehezén már túl vagyunk, és innen tényleg csak a fényesebb jövő áll előttünk, megannyi új élménnyel és természetesen rengeteg szórakoztató videójátékkal karöltve. Szórakozásból pedig idén is kijutott, méghozzá nem kevés. Hiába közelít a legújabb sikerjátékok látványvilága a folyamatos fotorealisztikus megjelenítés felé, 2020-ban mégis két olyan cím lett mérhetetlenül népszerű, amelyek egyáltalán nem a grafikára mentek rá, hanem a játékélményre: ez volt a Fall Guys és az Among Us. Mindkettő szinte berobbant, de amíg a Fall Guys pár hónap után az érdektelenség posványába fulladt, addig az Among Us roppant még mindig közismert. Persze rajtuk kívül is kaptunk idén jónéhány meghatározó játékot. Ezek közül következnek a kedvenceim.
5. Amnesia: Rebirth
A 2010-es Amnesia: The Dark Descent minden idők egyik legjobb horrorjátéka, ezért kifejezetten vártam, hogy igazi folytatásként mit hoz majd össze az eredeti fejlesztőgárda (a 2013-as, The Chinese Room-féle A Machine For Pigs inkább volt egy történetközpontú sétaszimulátor, mintsem idegtépő túlélőhorror). Álmomban sem gondoltam volna viszont, hogy a Rebirth nem csupán felér az első részhez, de köröket is ver majd rá. Márpedig itt ez történt: Anastasie “Tasi” Trianon kálváriája a forró algériai sivatagban egyrészt tökéletesen építette tovább a Dark Descent óta lefektetett játékmenetbeli alapokat (fényforrások keresése, spórolás a naftával, a környezetet igénybe vevő logikai feladványok stb.), másrészt – és ezért nem győzök hálálkodni – a sztorit is remekül összekapcsolta Daniel kalandjával. Így egyszerre volt új, ám egyben nosztalgikus érzés is a végigjátszás. Ami működött 2010-ben, azt tökélyre fejlesztették 2020-ban. A többféle befejezés és a drámai hangvétel pedig csak mind-mind rátettek néhány lapáttal eme rejtett gyöngyszem időtállóságára.
4. Maid of Sker
Július végén szinte a semmiből érkezett a Maid of Sker, és én lepődtem meg a legjobban, hogy pár óra alatt mennyire magába szippantott. Az interaktív filmekre specializálódott Wales Interactive-tól igazán nem vártam volna egy belső nézetes túlélőhorrort, mely a gótikus horror jellegzetességeit kihasználva igyekszik frászt hozni ránk egy elhagyatottnak tűnő hotelben. A játékban lévő ellenfeleink vakok (legalábbis a legtöbb), de a legapróbb zajra is felkapják a fejüket. Ezért aztán a lehető legtöbb esetben csendben kell osonni a dohos folyosókon, ami egy horrorjátékban legtöbbször amúgy is alapkövetelmény, de itt – mint az Amnesiában vagy az Outlastban – semmiféle fegyver nem áll rendelkezésünkre, ha valaki mégis az életünkre tör. Az épületben egyre feljebb jutva egyre több borzalommal kell szembesülnünk, a para-faktort pedig a második emeleten lévő böhöm nagy verőember maxolja ki, aki Tyrant módjára követ minket, bármerre is megyünk – előle lehetetlen elbújni. A Maid of Sker valós skót kísértethistóriából táplálkozik (az alapját képező Sker House több mint 900 éves múltra tekint vissza), amit roppant hatásos módon prezentál. Minden egyes padlóreccsenésnek vagy ajtócsukódásnak súlya van, amit csak tetéz az idegtépő zene és nyomasztó hangulat.
3. Assassin’s Creed Valhalla
Az ókori Egyiptom, majd Hellász után a IX. századba repített minket az Assassin’s Creed idei része. Egy vérzivataros időszakba, mikor a vikingek elkezdték meghódítani Britanniát, amihez persze a helyieknek is volt egy-két – többnyire keresetlen – szavuk. Tartottam tőle, hogy harmadszor eladni kvázi ugyanazt a receptet már koránt sem lesz akkora siker, de a Ubisoft erősen rám cáfolt. A Valhalla a Rogue óta talán a legélvezetesebb Assassin’s Creed, melyben nem csupán főszereplőnk (Eivor) életútja sikerült izgalmasra, de saját falunk fejlesztgetése, valamint a melléktevékenységek is hosszú napokra képesek lekötni bárkit. A játékmenet csak minimálisan változott az előző két részhez képest, de az új elemek kivétel nélkül remekül állnak neki: sokkal nagyobb szerep jutott a harcoknak, a fejlődésnek, valamint a felfedezésnek. Utóbbit az összes open world játékban imádom, de az ókori Egyiptom kietlen sivatagjai kevés látványosságot tartalmaztak, Hellászban pedig túl sokszor ismétlődtek az adott pályaelemek. Itt ez végleg eltűnt. Britannia minden egyes szeglete tartogat valami meglepetést, legyen szó akár Zsákos Frodó házáról vagy Voldemort nagyúr búvóhelyéről.
2. The Last of Us Part 2
Tegyük félre a játék körül született botrányokat, illetve Metacriticen a szánalmas előre lepontozást. A The Last of Us folytatása remekül fűzte tovább a sztorit, a road movie jelleget hátrahagyva egy kvázi bosszútörténetté formálva az idei részt. Nem a látványra, és nem a hangokra vagy a zenékre, de még csak nem is a játékmenetre voltam igazán kíváncsi, hiszen ezeket borítékolni lehetett, hogy a Naughty Dognál szinte tökéletes eredmény születik. Sokkal jobban érdekelt a sztori, hiszen a 2013-as előzmény – mely számomra a világ legjobb videójátéka – egy kerek egésszé formálta Joel és Ellie kalandját. Nem gondoltam volna, hogy Neil Druckmann és csapata ennyire biztos kézzel írják meg a folytatást, de láthatóan működött a dolog. A Part 2 egy érzelmi hullámvasút lett. Azzal, hogy a játék második felében átélheted mindazok szemszögéből is a cselekményt, akik korábban az ellenfeleid voltak, egy egészen új megvilágításba helyeződik a játékmenet: elkezdesz bűnbánatot, részvétet, szánalmas érezni a WLF tagjai iránt. A Part 2 pofátlanul játszik az érzelmeiddel, de pont emiatt imádtam.
1. Watch Dogs: Legion
A Ubisoft kegyetlen módon megtolta az év végét. Előbb a Watch Dogs: Legion jött, majd az Assassin’s Creed Valhalla, az egészet pedig az Immortals Fenyx Rising koronázta meg december elején. Sírhatott a rajongók pénztárcája, főleg azoké, akik mindegyikből a legdrágább kiadásokat rendelték elő – köztük voltam én is. A Legionbe úgy pakoltam első blikkre 87 órát, hogy észre sem vettem. Azóta már bőven 100 felett járok, de szokás azt mondani, hogy az a jó játék, aminél nem is veszed észre, hogy repül az idő – a futurisztikus Londonban történő kaland nekem pont ilyen volt. Remekül gondolták tovább a hackeléssel megfűszerezett sandbox élményt, a látvány, a zenék és a hangulat pedig végig elsőrangú szórakozást nyújtottak számomra. A stáblista után természetesen azonnal visszatértem az angliai főváros utcáira, hogy még a legutolsó doksit is begyűjtsem, illetve 100%-ra hozzam az összes kerületet. Kíváncsian várom, hogy innen merre viszik tovább a szériát, és ugyan mérget nem mernék rá venni, de van egy erős gyanúm, hogy Amerika és Anglia után Kína, vagy Japán lesz a DedSec új játszótere.
Futottak még:
- Resident Evil 3
- Genshin Impact
- Ghost of Tsushima
- Tell Me Why
- Tony Hawk's Pro Skater 1+2
Magam sem gondoltam volna, de a Ubisoft nálam toronymagasan elvitte az évet, legyen szó akár a Watch Dogs: Legion neonfényes Londonjában történő szabotázs-akciókról, vagy az Assassin’s Creed Valhalla remek mellékküldetéseiről, amikkel egyszerűen nem tudtam betelni – és az Immortals még csak most kerül sorra! Érdekes azonban megfigyelni, hogy a nagy konzolgeneráció-váltás mennyire hidegen hagyta a többséget. Talán ennek a viszontagságos évnek, talán az egyáltalán nem kirívó technikai innovációknak hála, de mind az Xbox Series X, mind a PlayStation 5 úgy érkezett meg, mintha csak egy új játékmegjelenésről lenne szó, és nem egy teljesen új kapu megnyitásáról a jövőbeni videójátékok felé. Ráadásul PlayStation 5-ből csak igen keveseknek jutott idehaza, ami tovább tetézte az általános közöny hangulatát, főleg, hogy a Sony kijelentette, hogy a PlayStation 4 még 3 (!) éven keresztül támogatva lesz, és vélhetően az új God of War is megjelenik rá. Valahogy úgy érzem – és ennek szívből örülök is –, hogy hiába a technikai fejlődés, az SSD, a ray tracing-technológia meg a stabil 60fps, ha a játékosok zömét ez egyelőre hidegen hagyja és inkább a játékélményre koncentrálnak.
2021-ben viszont már én sem úszom meg a generációváltást, hiszen megannyi remek cím érkezik, amik kifejezetten érdekelnek. Főként a Little Nightmares 2 és a Resident Evil: Village dobogtatják meg előre is a szívemet, de lesz még itt Far Cry 6, Gotham Knights, Hitman 3, Horizon Forbidden West, és persze egy csomó olyan fejlesztés is, amik majd radar alatt érkeznek, de annál nagyobbat fognak szólni. Az biztos, hogy 2021 az új konzolok képességeinek kimaxolásáról fog szólni, ezért aki már most leteszi a haját a 4k/60fps-től, az készülhet: ebben a generációban még biztosan olyan látványorgiát kapunk, hogy a szemünk is kifolyik. Emellett viszont nagyon remélem, hogy a retró- és indie piac sem lesz elfeledve. Mindenképp egy érdekesnek évnek nézünk elébe, ajánlott lesz figyelemmel kísérni!
