Huh. Jóval könnyebb dolgom van, mint tavaly ilyenkor, amikor egy évtized megjelenéseiből kellett kiválogatnom 20 kedvencet. És mégsem, mert idén jóval kevesebb időt tudtam játékkal tölteni, mint azt szerettem volna (ennek főleg az az oka, hogy megint elkezdtem tanulni). Ez különösen annak fényében fájdalmas, hogy a Steam-könyvtáram több, mint 150 játékkal gazdagodott (ezzel együtt a backlogom is), nem beszélve a PS megjelenésekről. Az idei év számomra egyértelműen a Sonyról szólt, hiszen befutott az évek óta várt The Last of Us Part 2, és a Cyberpunk 2077 is, amit még PS4-re rendeltem meg 2019 közepén. PC-n érdekes módon sokkal jobban lekötöttek a független játékok, mint az AAA kategóriás címek, így ennek megfelelően (vagyis több rajta az indie, mint a tripla A kategória) állítottam össze saját idei toplistámat. Fogadjátok szeretettel!

5. Pumpkin Jack

Pumpkin Jack igazi meglepetésjátékként landolt nálam október utolsó hetében. Amikor Böjti rákérdezett, hogy ki akarja tesztelni, lecsaptam a lehetőségre, hiszen a bemutatkozó trailer hangulata azonnal megragadott. A tökember szórakoztató, változatos kalandot kínált, igaz, egy-két részénél még én is morogtam (főleg a csillék elől való menekülésnél). Ennek ellenére a halloweeni hangulat tökéletesen átjött, hiszen a ködbe vesző, madárijesztőkkel teleszórt első pályán is már rengeteg izgalmat lehetett találni, nem beszélve az utolsó nagy menekülésről az égő, összedőlő csűrből. Igaz, a főellenfelek nem jelentettek nagy kihívást, az egyszerű ellenfelek elleni harc pedig még annyira sem, így ezen a fejlesztők még dolgozhattak volna egy kicsit. Ennek ellenére a Pumpkin Jackben egy mindenkinek nagyszerű szórakozást nyújtó játékot ismerhettem meg, mely kötelező vétel a platformerek rajongóinak. Különösen, ha akcióba kerül!

4. Kosmokrats

Mindig is szerettem volna feljutni az űrbe (főleg az 1999-es System Shock 2 végigjátszása óta), de eme kívánságom valószínűleg soha nem fog teljesülni, így maradnak a számítógépes játékok az élmény megtapasztalására. Ezt az élményt pedig a Kosmokrats tökéletesen szállította, egy okos, humoros történettel, remek fejtörőkkel. A zéró gravitációban játszódó gyöngyszem állandóan képes volt meglepetést okozni, nem hiába kapta tőlem azt a pontszámot, amit. A Pixel Desolution alkotása ismételten bebizonyította számomra, hogy az indie-k még mindig az innováció hordozói, remélhetőleg az elkövetkező években is kapunk hasonlóan szórakoztató független címeket.

3. Hades

Tavaly év végén már lelkendeztem egyet a Supergiant Games játékáról, azonban Zagreus szökési kísérlete az alvilágból akkor még csak Early Access címként futott. Idén nyár végén azonban megjelent az 1.0-s változat, a jóból pedig még jobb lett. A lehetőségek bővültek, a játék azonban megmaradt ugyanolyan kiválóan szórakoztató programnak, mint amilyennek egy éve megismertem. Emiatt sem lehet azon csodálkozni, hogy ez az isteni dungeon crawler egy év alatt majdnem 70 ezer rendkívül pozitív értékelést szedett össze. Ha szórakozni akarsz, különleges környezetben játszódó játékot keresel, akkor a Hadesnél jobbat nem találsz, 6500 forintot pedig abszolút megér a program, hiszen ennél jobb, a görög mitológiára építő játék nem nagyon született!

2. Cyberpunk 2077

Az elmúlt években én is felültem a Cyberpunk 2077 hype-vonatjára, olyannyira, hogy az előrendelés lehetőségének megnyílása után öt perccel már kosárba is tettem a játék gyűjtői kiadásának PS4-es változatát. Aztán amikor láttam, hogy hogyan fut PS4 konzolon, úgy döntöttem, hogy a lemez marad a dobozában, de Stadián kezdtem el játszani (éljen a Google!) és már az első két órában elvesztem Night City lenyűgöző világában. Hihetetlen részletességgel megalkotott programot kaptam, jó karakterekkel, egy fantasztikusan kinéző várossal, és egy elképesztőnek ígérkező történettel (hiszen még csak az első 12 óránál tartok). Én elismerem azt a munkát, amit a CD Projekt Red beletett a Cyberpunkba, ami már a kezdetek kezdetén sokkal jobban beszippantott, mint a The Witcher 3: Wild Hunt. Persze megértem azokat is, akik csalódtak az optimalizáció hiánya láttán, de az oltást, amit a CD Projekt kap, egy picit túlzónak tartom. Abban azonban biztos vagyok, hogy a lengyel csapat ugyanúgy kikalapálja majd a Cyberpunkot, ahogy tette azt a The Witcherrel is. Na, most már mennem kell, egy újabb meló vár rám a városban!

1. The Last of Us Part 2

A The Last of Us Part 2-t a bejelentése óta vártam, és amikor megjelent, az elsők között játszhattam vele, amit utólag is köszönök Böjtinek. Nem csalódtam a Naughty Dog játékában: Ellie bosszúhadjárata, a rivális frakciók között dúló háború, az új lehetőségek, karakterek jelenléte, és persze a semmihez sem hasonlítható, a világvégét bizonyító környezet ugyanolyan élményt adott nekem, mint az első rész 2013-ban. Ebben a könyörtelen világban semmi nem fehér és semmi nem fekete, meg kell tanulni a szabályai szerint élni. Ugyanakkor, bár semmi bajom a virtuális erőszakkal, az az elképesztő kegyetlenség, ami a Naughty Dog játékában megjelent, még nekem is sok volt néha. A The Last of Us Part 2 újra egy érzelmi hullámvasútra ültetett fel, és bár csak normál módban vittem végig, abban biztos vagyok, hogy jövőre újra nekiállok, hogy kivigyem 100 százalékra. Remélhetőleg Neil Druckmann és csapata megtalálja a módját annak, hogy trilógiává bővítse ezt a remek szériát, csak ne kelljen megint fél évtizedet várni rá!

Hogy mit várok a jövőtől? Elsősorban azt, hogy végre megjelenjen a System Shock Remastered, jó lenne, ha jönnének hírek a System Shock 3-ról, illetve az év közepén én is belevetem magam az új generációba. Ja, és végre sikerült vennem egy Ibanez elektromos gitárt, amin egy Rocksmith 2014-el akarok megtanulni játszani. Jobb későn, mint soha, nem igaz?