Különös aukció tűnt fel az eBayen a hétvégén: egy frissen regisztrált, nulla eladott termékkel rendelkező felhasználó meghirdetett egy látszatra teljesen hétköznapi PC-t. Csakhogy a gép neve "Xbox Durango dev kit" volt, azaz nem más, mint az új generációs Microsoft konzol fejlesztői környezete! Állítólag, persze, noha nem ez az első eset, hogy valaki eladásra kínálja a fekete dobozt. Csakhogy most nem viccről volt szó, a gépet megvették, a nyertes 20.100 dollárt, átszámítva több mint 4,5 millió forintot csengetett ki érte. Hogy mit rejt a ház, nem tudjuk, a leírásban csak annyi szerepel, hogy Intel processzor hajtja a masinát.
A Microsoft nem kommentálta az esetet és egyelőre a vásárló sem került elő, de ha nem átverésről, hanem valódi szivárgásról van szó, az hatalmas érvágás lehet a gyártónak. Idén nyáron egyszer már kikerült egy 2010-es keltezésű, befektetőknek szánt anyag az akkor még Xbox 720 néven futó konzolról, és pár képet láttunk a fejlesztői készletről is. Ez viszont egy valódi gép lehet, ami majdnem egy évvel a bejelentés előtt teljesen tiszta képet festhet az új Xboxról. A fejlesztői gépek sima PC-nek álcázása egyébként nem új keletű, nagyon régi hagyomány a gyártók körében.
Ő lenne az új Xbox? (forrás: eBay)

Az pedig ki kell, hogy derüljön kinek a gépe "veszett" el. Gondolom, mindnél van valami egyedi jelölés...
Végsösoron emg lehet, hogy csak egy " sima " konzolfan akinek van sok pénze és megveszi " relikviának ".
Nyomkövetőt meg én nem írtam, lehet, hogy te nézel túl sok sci-fit.
Kivéve, ha a Microsoft vette meg a cuccot, mert szerintem egyszerűbb volt kicsöngetni a cégnek ezt a számukra pár fillért, mint hivatalos útra terelni a dolgot... (Ha meg van benne valami azonosító, akkor még simán el is kaphatják a bűnöst.)