Lassan minden hétre jut egy pletyka a következő Xboxot illetően, de a mostani híresztelésnek van talán a legtöbb alapja, ugyanis a Gamezine egy belső forrásra hivatkozva megtudta, hogy a Microsoft az év elején új fejlesztői készleteket adott ki a külsős csapatoknak, emellett pedig X-Engine névvel egy új grafikusmotort is kifejlesztetek részben a Project Phoenix miatt.
Az új fejlesztői konzolok különlegessége, hogy 1 GB-t memóriát tartalmaznak, ezzel lehetővé téve, hogy a tesztelés fennakadások nélkül folyjon, az X-Engine pedig még ennél is nagyobb változásokat hoz, ugyanis a Microsoft ígérete szerint ezzel az utolsó tartalékokat is kilehet használni a konzolból, ráadásul az új technológia a következő generációs — jelenleg Project Phoenix néven futó — konzollal is működni fog.
Az új gép régóta fejlesztés alatt áll, és már olyan előrehaladott állapotban van, hogy a hardverfelépítését tartalmazó dokumentumokat el is küldték néhány kiválasztott stúdiónak, amelyek számítógépes alkatrészek segítségével össze is állították a cuccot. A Phoenix egyik lényeges képessége, hogy megbirkózik a régi Xbox 360-as játékokkal, sőt szebbé varázsolja őket, ugyanis komolyabb élsimítást alkalmaz, de ennél jóval fontosabb az, hogy az X-Engine-t is tudja használni, így már a konzol premierjén szemkápráztató játékokat kaphatunk.

Remélem az Xbox-os és 360-as gamek is futni fognak majd rajta, mert egy Black-ről vagy Fable-ről nem mondanék le. Ja és remélem a játékok mind feltelepíthetőek lesznek és kicsit nagyobb vinyót is tehetnének bele, ma már nem ritka PC-re az egy terás vinyó, ebbe miért ne lehetne 500-750-est rakni? 1 Giga RAM? Nem semmi, de nem ártana az akkori csúcskategóriájú hardware-eket beletenni, hogy ne mondhassák a PC-sek, hogy le vannak butítva a játékok.
ez az új motor is érdekes, persze csak akkor, ha PC-ken is jó lesz