Hivatalosan is bemutatkozott a Star Wars Zero Company, amely leginkább az XCOM-játékokra fog hajazni, tehát körökre osztott harcrendszert kapunk. A Star Wars Zero Company-ra vonatkozó elképzelésünk a játékmenet-dizájn pillérein alapszik, amelyek a magával ragadó Star Wars-galaxist és a magával ragadó, körökre osztott taktikai játékmenetet szövik össze – árulta el Greg Foertsch, a Bit Reactor stúdió vezérigazgatója és kreatív igazgatója. Foertschről egyébként érdemes tudni, hogy korábban a Firaxisnál több nagy, körökre osztott játékmenettel megáldott játékon dolgozott, köztük az XCOM franchise-on is.
A főszereplő a játékban egy Hawks nevű karakter, egy volt birodalmi tiszt, akinek „egy nem szokványos, a galaxis minden tájáról érkező, felbérelhető szakemberekből álló egységet” kell irányítania – ők lesznek a Zero Company, ami már most egy kicsit úgy hangzik, mintha kölcsönöztek volna ötleteket a DC-től és az Öngyilkos Osztagtól. A játékosok taktikai műveletekbe és nyomozásokba kezdhetnek a galaxisban. A küldetések között műveleti bázist alakítanak ki, és informátorok hálózatán keresztül információkat gyűjtenek, hogy egy lépéssel a Zero Company ellenfelei előtt járjanak. A játékosok szabadon létrehozhatják és testre szabhatják saját csapatukat, amely a toborzott operátorokból áll, miközben megismerkedhetnek az újonnan megalkotott Star Wars karakterekkel – áll a leírásban. Az időszakot tekintve a klónháborúk korszakába utazunk, szóval biztosan feltűnnek ismerős szereplők. Az fix, hogy a Zero Company PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re jelenik meg, viszont sajnos csak valamikor jövőre.
Borítókép forrása: DSOGaming