A napokban szárnyra kapott pletykákra a Microsoft minden alkalommal csak annyit válaszolt, hogy spekulációkra és pletykákra nem reagálnak, illetve azt is hozzátették, hogy a Xbox 360-ban még van szufla, hiszen nem a hardverösszetevők a döntő tényezők egy konzol életciklusában, hanem a platformra megjelenő játékot, amiből továbbra is jól el van látva a gép -- igaz, tavaly az eddigiekhez képest kevesebb, de ugyanúgy jó minőségű exkluzív programok jelentek meg a konzolra. Ugyanakkor idén jó alkalom kínálkozna az új Xbox megjelenésére, hiszen ezzel erős konkurenciát tudnának állítani az év végén megjelenő Wii U-nak, a francia Microsofttól Cedrick Delmas azonban cáfolta, hogy ilyen tervei lennének a cégnek.
Idén tehát biztosan nem kerül a boltokba az Xbox 360 utódja, de ez nem zárj ki azt, hogy az E3-on bejelentésre kerüljön az új gép, majd 2013-ben el is startoljon a platform.
„Meggyőződésem, hogy idén nem fog történni semmi. Az Xbox 360 életciklusának még koránt sincs vége, amit jól példáz, hogy az árat idén nem csökkentettük.
Az már más kérdés, hogy mi fog történni az E3-on, de az biztos, hogy idén semmi újdonság nem lesz. Ha szeretnénk versenybe szállni a Nintendóval, olyan pozícióban kellene lennünk, melyben azonnal piacra tudunk dobni egy új terméket, de egyáltalán nem ez a helyzet.”
Az már más kérdés, hogy mi fog történni az E3-on, de az biztos, hogy idén semmi újdonság nem lesz. Ha szeretnénk versenybe szállni a Nintendóval, olyan pozícióban kellene lennünk, melyben azonnal piacra tudunk dobni egy új terméket, de egyáltalán nem ez a helyzet.”
Idén tehát biztosan nem kerül a boltokba az Xbox 360 utódja, de ez nem zárj ki azt, hogy az E3-on bejelentésre kerüljön az új gép, majd 2013-ben el is startoljon a platform.
amúgy is úgy volt, hogy 2013 felé jelenik meg. akkor minek mondanak olyat, hogy idén nem lesz ha ezt eddig is tudtuk
Én el vagyok a 360-al, a találgatásokat meg hagyjuk.
Legfeljebb év végén kerül piacra, ha egyáltalán. A téli-tavaszi időszak a nagy pangásról híres, nem véletlenül jelennek meg a konzolok szinte mindig novemberben.