Csapjunk bele egyből a lecsóba.
Történetünk főhőse Russel Shoemaker aki egy üzleti útra ment New Yorkba, azonban a tárgyalás reggelén arra ébredt, hogy mindenki eltűnt és az elektromos cuccok is tönkrementek.
minden rész a következő mondattal indul:

"A nevem Russel Shoemaker. Technológiai vonalon utaztam,
amíg létezett a világon technológia, és léteztek vásárlók."


Ezután a kis monológ után, kezdődik az adott rész történetének elmesélése. Egy-egy rész 2-4 perc terjedelmű. Összesen 130 rész van. Egy helyszínen 5 rész játszódik(kivéve New York, ahol 10 rész játszódik), és ezek egymással szorosan összefüggnek. A sorozatot a neten is meg lehet nézni(legalábbis az első 110 részt(magyarul)) itt. Késöbb kiderül, hogy nem tünt el mindenki, vannak túlélők is, de csak az emberiség 0,1%-a. A technológia eltűnését minden ember másképp éli meg, és mindenkinek van rá egy-egy teóriája. Russel, New Yorkból gyalogszerrel elindul a 3000km-el távolabbi otthonába a Seattle-ben levő családjához. Hogy melyik lesz a győztes elmélet, hova lettek az eltűnt emberek, Russel találkozik-e még a családjával, az a sorozatból kiderül.

A rajzolása és az animációk érdekesek. Igazábol mozgás nem sok van benne, inkább csak állóképek egymás után vágott sorozata ami alatt megy a háttérzene, és a többnyire első szám első személyű történetmesélés, olyan mintha Russel naplóját olvasnánk, és úgy derülne ki minden szépen lassan. A Hangulata magával ragadó, akinek tetszenek a posztapokaliptikus történetek, azok számára rendkívül addiktív és könnyen bele tud feledkezni, mert mindíg azt mondja magának, hogy csak a következő 3 perces részt még megnézem és mára befejeztem, de csak még a következőt.. és azt veszi észre az ember, hogy már végig is nézte.

Értékelési rátámon egy jót kap, a maga 81%-ával, hogy miért ennyi, mikor csak dicsértem? Mert néha olyan deus-ex machina dolgok vannak benne, hogy az szvsz a történet rovására megy. Valamint olyan helyzetekben amikben mikor meglátják elvileg azonnal megölnék az addigi események tükrében, csak elfogják és végül még el is engedik. Szóval jó jó, de lehetett volna még finomítani a történeten. Megnézését mindenkinek ajánlom, mert kikapcsolódásnak tökéletes.