Igen.*
A felsőbb mondattal zártam az első Trails in the Sky játékról szóló gondolataimat. (Amit erősen javallott ez előtt elolvasni.) Alatta pedig a válasz látható, amire a második rész után jutottam. Viszont nem véletlenül csillagoztam meg. De csak sorjában.
Kezdjük a játékmenettel… Ugyanaz. De konkrétan. Nem is nagyon érdemes ennél jobban kifejtenem. Ugyan behoztak egy-két újítást, amitől egy kicsit változatosabb, de ezektől ugyanúgy nem estem hanyatt. Szerencsére még mindig egyszerű átugrani, ha nincs sok kedved hozzá.
A történet pedig klasszisokkal eseménydúsabb, mint az előző részben. Bár a játék fele még így is egyfajta felvezetésnek tetszik, és csak a második félben szabadulnak el igazán a dolgok. Viszont így is egy teljes játéknyi bevezetés helyett csak egy féljátéknyi felvezetést kapunk. Haladás, nem?
Szarkazmust félretéve azért a második rész sem egy túlságosan kapkodós játék a tempóját nézve. Azonban ez a felvezetés mégiscsak sokkalta érdekesebbre sikeredett, mint az előző részben. Itt legalább egyértelműen haladunk valamiféle tényleges végkifejlet felé. Ráadásul az a második fél, amire végül is vártunk, az tényleg nagyon jó lett. Ennél többet nem is mondanék, minden volt benne, ami egy remek történetbe kell. Itt kulminálódtak a sztoriszálak és a karakterek személyes drámája, szinte tökéletes egyveleg.
Szóval akkor megérte egy teljes játékot, vagy másfelet, ha úgy akarjuk nézni, felvezetésre szánni? Nos ezért raktam legfelül csillagot az igenem mellé. Mert bár ugyan megérte, ez nem csak a finálénak volt köszönhető. Ugyan már az előző résznél leírtam, de az sem volt értékelhetetlen. Megvolt a maga egyedi hangulata, plusz valamennyire elnéző vagyok az olyan első részekkel szemben, amelyek egy teljesen új világ alapjait akarják lerakni. Elfogadom, hogy az ilyen típusú bemutatkozások és világépítések időt vesznek igénybe. Azonban ezt a rengeteg rászánt időt csak azért néztem el, mert egyrészt jól oldották meg, másrészt önmagában is volt egy szórakoztató sztorija az első Trails in the Sky játéknak. Ez nem jelenti azt, hogy hasonló időmennyiséget hajlandó lennék fenntartások nélkül újból benyelni. Akár ha más játékokról van szó, akár ha Trails sorozat próbálkozna megint valami hasonlóval. Azért 50 óra egy bevezetőre egy kicsit sok. Meg lehetne ezt oldani barátibb időbefektetés mellett is, én legalábbis ezt preferálnám, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Arra várni, hogy egy történet végre beinduljon azért általában nem egy nagy élmény, mégha helyenként jobban is oldják meg.
Végül visszatérnék ahhoz, amivel kezdtem ezt az írást. Végül is csak megérte végigjátszani ezt a két játékot. Az első rész is jó volt a maga módján, de a második tette fel igazán a pontot az i-re. Sikerült nagyon jól lezárniuk ezt a duológiát.
Méghozzá olyan jól sikerült lezárniuk, hogy el sem tudtam képzelni, mégis merre vihetik még el a sztorit a harmadik résszel. Sajnos pedig gyakran úgy érződött, hogy a készítők sem.
Amennyit másodkézből tudok a harmadik rész fejlesztéséről, abból nagyjából az jött le, hogy míg az első két részt egy kerek egésznek szánták, addig a harmadik amolyan epilógusnak vagy éppen nagyobb játékok közötti összekötő kapocsnak, kiegészítőnek lett szánva. Inkább egy Trails in the Sky 2.5, mint tényleges folytatás. Ami meg is látszik a végeredményen, de mivel számozott folytatás lett, így sajnos nekem is ilyen formában kell megítélnem.
Bizonyos szempontból elég vicces, hogy míg az első rész egy hatalmas bevezetőnek tetszett, addig a harmadik meg egy óriási epilógusra sikeredett. Ugyanis a történet két nagy részre oszlik, egyrészt magára a fősztorira, másrészt rövidebb melléktörténetek sokaságára, amiknek a megtekintése teljesen opcionális, és jó részük a második rész epilógusaként funkcionál. Ez egy fura elegyet alkot, ahol mintha a készítők egy sor epilógussztorit akartak volna elmesélni, ami következő részekhez is köt, emellett pedig egy fősztorit is el akartak mondani, aztán valahogy egyikből se jött ki egy teljes játéknyi, így aztán kénytelenek voltak valahogy egybegyúrni őket. Ettől az egyvelegtől aztán a játék néha elég céltalannak érződött, amit még az első rész brutálisan hosszú bevezetője alatt sem éreztem.
Erre nincs is jobb példa, mint a melléksztori, ami Schera múltjáról mesél egy kicsit. A melléktörténetek egy része ugyanis helyenként nem epilógus, hanem épp a régmúltba ugrik vissza. Ez a rész Schera Bracer karrierjének elejéről mesél egy kicsit, meg Ainával való első találkozásáról. Viszonylag egy hosszabb szegmensről is beszélünk. Bár nem volt önmagában rossz vagy unalmas, nem nagyon láttam értelmét pont ennek a sztorinak az elmesélést. Schera története nagyrészt már véget ért (amennyire meg tudtam állapítani, ki tudja, hogy előveszik-e még), Aina meg olyan mellékszereplő, akivel meg aztán végképp keveset találkoztunk az első két rész során. Szóval nem voltam különösebben kíváncsi egy másfél órás kis kalandra a kettejük találkozásáról. Ugyanez tudnám elmondani arról a melléksztoriról, ami Joshua és Estelle első találkozásáról és közös gyerekkoráról mesélt, még akkor sem, ha ez sem volt igazából rossz. Mert ez a helyzet dióhéjban. Egyáltalán nem rosszak ezek a mellékes kis történetek, sőt van egy két kifejezetten jó is közöttük, de helyenként elég feleslegesnek érződnek.
Ami viszont ténylegesen zavart a harmadik részben, az az, hogy nem a játék normális világában játszódik, hanem egy megadungeonban, ahol a főszereplőink esnek csapdába. Az ebből való kijutás pedig a teljes játékidőt kiteszi, ami nagyjából azt jelenti, hogy történet mellett a teljes játékmenet dungeon crawling-ból áll. Ami egyáltalán nem áll jól ennek a szériának, mivel ahogy már az első résznél is leírtam, hogy a játék egyik legerősebb pontja, ami a második részben is színvonalas maradt, az a világának bemutatása, ahogy az változik és reagál a különböző történésekre. E nélkül nem az igazi az egész. Ez a megadungeon pedig, főleg ahogyan a különböző melléksztorikat lehet benne „megtalálni”, kifejezetten steril és mesterséges helynek tetszik. Azzal erősen kontrasztban, ahogy a korábbi két Trails in the Sky rész keltette életre a világát, mennyire élettel telinek és reálisnak sikerült beállítania azt.
A rengeteg panaszkodásom ellenére viszont nem rossz játék a harmadik fejezet, csak éppen több módon is kilóg az előző részek sorából, amik nem váltak épp az előnyére. Ettől még a történetét nézve egy kifejezetten szórakoztató darab, csak éppen Trails kedvelőkön kívül senkinek nem ajánlható. Mondjuk gyakorlatilag csak nekik is készült.
