Egy nagy bevezető…
DE!
Ezúttal viszont egy tényleg izgalmas darab.
Persze nem azt mondom, hogy az előző két rész ne lett volna szórakoztató, vagy a maga módján teljes értékű, de a korábban emlegetett spoilereknek is köszönhetően a második rész végére már egyértelművé vált, hogy a Cold Steel történeti szálának java annak második felére marad. Márpedig ez tényleg így van.
Azonban még sem mehetünk el az előtt szó nélkül, hogy megint egy bazinagy prológust kapunk. Az első Trails in the Sky és az első Cold Steel után ez már a harmadik alkalom, hogy ilyenbe vagyunk kénytelenek beletörődni. Ezen a ponton már lehet, hogy csak én szoktam hozzá ehhez ennyire, de így a dolgot nem is tudtam egy fáradt sóhajtásnál többel kommentálni. Legalábbis ez lett volna a rosszabbik helyzet, de szerencsére a játék cselekménye ennél sokkalta izgalmasabbra sikeredett.
Bár a játék felére egyértelművé válhat, hogy valami nagy durranásra készülünk, ami biztos csak a következő részre teljesedik ki, de még így is ez lett az eddigi legmozgalmasabb „prológus” rész az eddigi Trails játékok közül. Egyszerűen csak végre érződik az egészen, hogy most már ténylegesen beindul a Cold Steel fő története. Rengeteg kifejezetten izgalmas pillanata van a játéknak, vannak bőven nagyobb fordulatok. Arról nem is beszélve, hogy mennyi régebbi szereplőt hoz vissza a korábbi Trails játékok közül. Néhány régebbi arcot igazi öröm volt újra látni.
Azon is meglepődtem, hogy még tovább tudták árnyalni a harcrendszert, ha eddig nem is volt mélysége az egésznek, akkor most aztán van. Két teljesen új elemet adtak hozzá, és most még részletesebben tudod testreszabni karaktereid felszerelését. Valami igazán gyilkos kombókat tudsz ezekkel összehozni. Talán túlságosan is, nem feltétlenül lett túl jól balanszolva a játék, ugyanis van néhány igazán olcsó trükk a tarsolyodban. Nem is tudtam mindig ellenállni nekik, főleg annak a módszernek, amitől gyakorlatilag végtelen mennyiségű köröd lesz, és az ellenfél lépni sem tud. Az egyik utolsó bossharcot konkrétan úgy nyertem meg, hogy az ellenség alig kétszer tudott bármit csinálni mielőtt teljesen megsemmisítettem őket, egy pontnyi életvesztés nélkül fejezve be az egészet. Ezt mondjuk többek közt úgy balanszolták ki, hogy az ellenségek (bossok leginkább) beléphetnek ilyen felerősített módba, ha elég hp-juk fogy el. Ez önmagában még nem lenne probléma, ha ez nem gyakran azt jelentené, hogy valamilyen életvisszatöltési képességet kapcsolnának be. Baromi idegesítő és csak feleslegesen elhúzza a harcokat. Amikor a legutolsó boss úgy döntött, 30k hp-ról felmegy 60k-ra, akkor azért felment bennem a pumpa. Összességében viszont baromi szórakoztató.
Ami viszont azért már kicsit untam, az a rengeteg fetch-quest, amit a játék a nyakadba sóz. Nem a legalapabb ölj meg 5 x-et típusúak, de sok igen vontatott mellékfeladat van a játékban. Persze vannak köztük jobbak, amik az egyszerűségük ellenére adnak érdekesebb információmorzsákat a világról és annak szereplőiről, de a felük gyakorlatilag semmi pluszt nem ad. Valami elképesztő mennyiségű elveszett dolgot kell ezek során a missziók során megtalálnod: Vannak itt macskák, madarak, kisgyerekek, ékszerek, meg amit el tudsz képzelni. Nem a legizgalmasabb elfoglaltságok, amikor épp világrengető összeesküvéseket kellene felgöngyölítened.
A sztori azonban nagyszerű volt, és végig lebilincselő.
Tehát értékeltem volna, ha a negyedik rész egy kicsit pörgősebb tempóban indul, főképp annak tekintetében, hogy milyen „izgalmas” ponton is ért véget az előző. Ellenben az első harminc óra jóval lassabban telt, mint szerettem volna. Igazából pedig már az egész játék egy kicsit hosszabb volt a kelleténél. (Oké ezt valamennyire a többi részről is el lehet mondani, főleg a „prológus” részekről, de most nem pont erre gondolok.) Az eddigi Trails játékok is egy „kellemes” kis 80 órán álltak átlagban, de a Cold Steel III 100 órája után a negyedik rész 120 órája már tényleg kicsit sok volt.
A játékmenet nagyrészt ugyanaz maradt, mint a harmadik részben, csak jópár dolgot nerfeltek. Mondjuk a jobb szó talán az lenne, hogy újrabalanszolták. Amilyen OP néhány kombináció volt, valószínűleg nem is nagyon ártott. A fentebb említett infinite-turn trükköt például, úgy ahogy van kipatchelték (ami azért nem volt meglepő). Bár összességében azért így is nem egy igen durva megoldás áll a rendelkezésedre, amitől a játék gyerekjáték lesz közepes fokozaton. Még annak ellenére is, hogy azért összességében nehezítettek a játékon.
Ami még kissé bosszantott, az az, hogy mennyi játszható szereplő között kell folyton váltanod. A történet gyakran rákényszerít arra, hogy cserélgesd az aktív partidat, márpedig a felszereléseid folyamatos átpakolgatása rövid úton bosszantóvá válik. Persze rengeteg szereplő alapból is egész tűrhető arzenállal érkezik, de néhány keményebb összecsapáshoz így is variálni kell a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom kibe öljem a pénzem és egyéb erőforrásaimat, mert ki tudja, hogy elérhetőek lesznek-e a következtő történeti szegmensnél. Bár igazából mint kiderült, ez nem volt akkora probléma, csakhogy ezt előre nem tudhatod. Márpedig a Cold Steel négynek rengeteg játszható karaktere van, már az alap csapat is 15 tagból áll, aztán a legutolsó dungeonoknak vagy egy 40 fős csapattal állsz neki.
Szóval akkor megérte négy teljes játékot végigülni, hogy végre itt ténylegesen kibontakozzon a cselekmény?
DE MEG ÁM!
Illetve, ez abból a szempontból jó kérdés, hogy ez tényleg így, vagy csak én vagyok elfogult. Az igazság az, hogy nem nagyon fogsz négy teljes, hosszú Jrpg-t végigülni, ha egyébként nem tetszene, amit nyújt. Szóval ezen a ponton nem is tudom, hogy teljességgel bízhatok magamban, amikor azt mondom, hogy a játék minden vele szemben támasztható elvárásnak megfelelt. Azt viszont elmondhatom, hogy aki eddig is imádta, amit a Trails sorozat a konyhára hozott, az valószínűleg nagyot csalódni nem fog.
Arról nem is beszélve, ha esetleg az első Trails in the Sky óta követed az eseményeket. Mert a Cold Steel 4 a sorozat Bosszúállók crossover epizódja. Itt fut össze sok száll, itt verődik össze minden hős, hogy egy minden eddiginél nagyobb fenyegetéssel nézzen szembe. Elképesztően hype pillanatai vannak a cselekménynek. A Trails sorozat az egy világban és egy nagyjából időben futó történeteivel egy olyan összefüggő univerzumot hozott létre, amit kevés játék nyújt. Persze, ehhez vagy 9 hosszú Jrpg-t kellett végigjátszanod, ami valószínűleg nem mindenkinek való. Ha viszont egy kicsit is vevő vagy rá, akkor a sorozat egy olyan élményt tud nyújtani, ami máshoz nem nagyon fogható. A Cold Steel negyedik része az eddigi sorozat „építkezésének” hatalmas kulminálódása. Mivel pedig még leszenek további részek, talán nem is ez volt a legnagyobb, de az már egy másik történet nótája lesz.
Ennél tovább szavakkal nem is nagyon tudom leírni, hogy milyen élmény is volt a Cold Steel teljes sorozatán át való kalandozás. Főleg akkor, ha már a széria kezdeteitől részese voltál a Trails világának.
Micsoda élmény is volt ez! Micsoda elképesztő utazás!
