A játékmenetről nem sokat beszélnék, olyan, mint a korábbi részekben, és ahhoz hasonlóan még mindig kifejezetten szórakoztató.
A történettel voltak az igazi problémáim. Eleinte még elvoltam vele, mert a szereplők szórakoztatóak voltak, de aztán azon kaptam magam, hogy kitudja mennyi idő telt már el, és még mindig arra várok, hogy tényleg magával ragadjon a történet. Egész egyszerűen a sztori tetemes része szól csak arról, hogy mindenféle kérdésekre keresünk magyarázatot a világgal és a lore-ral kapcsolatban. Amikre a válasz pedig önmagában nem volt olyan érdekes, hogy megérje a belefeccölt időt. Innentől kezdődtek viszont az igazi problémák, ugyanis mindezek után sem vesz izgalmasabb fordulatot a cselekmény. A második fejezet konfliktusának középpontjába egy klisés „hódítsuk meg a világot” főgonosz került, aki annyira semmilyen volt, hogy már most nem emlékszem, hogy egyáltalán mit miért csinált. Gondolom nem volt valami kifejezetten érdekes motivációja. Ha ez nem lenne elég, akkor a sztori ezután pedig egy még sablonosabb világvége szituációba torkollik.
Oké az ilyen és az ehhez hasonló fordulatokkal a Jrpg-k szívesen élnek, és eddig minden Tales of játék is, amivel játszottam, hasonló utat járt be. Azonban eddig még sosem sikerült ennyire érdektelenné tenni engem az egészben (A Legendia végétől eltekintve, az rosszabb volt, de annak viszont volt egy egész szórakoztató első fele.). A többi részben jobban fel voltak ezek a világvége helyzetek vezetve.
Ráadásul ehhez képest a történet ezerszer érdekfeszítőbb volt, amikor sokkal földhözragadtabb témákkal foglalkozott. Mint például a főhősünk önjelölt igazságosztó megmozdulásai, amik alaposan megosztották a karaktereket. Ez a konfliktus ugyan szinte a játék egész hosszán végigfut, de egyrészt a végére el lett felejtve anélkül, hogy bármiféle konklúzióra jutottunk volna, másrészt mindig eléggé a háttérbe szorult és csak egy párszor került ténylegesen előtérbe.
A karakterek talán a legjobb része a történetnek, a Tales of-nak megint sikerült egy szórakoztató bagázst összehoznia. Viszont hiába, mert rengeteg dolog van velük kapcsolatban, amire egyszerűen a játék nem tér ki, rengeteg lyuk marad a szereplők háttértörténetében. Legalábbis ha csak a főküldetéseket viszed végig. Talán a mellékküldetések lennének azok, ahol több dologra is kitérnek, azonban ezekről nem tudok véleményt mondani, mert egyáltalán nem játszottam őket. Sosem kedveltem annyira a Tales of játékok melléküldetéseit, többek között azért, mert itt nincs szinkron, másrészt meg annyira sosem találtam őket érdekesnek. Az viszont biztos, hogy kifejezetten idegesítő nyomon követni őket. Egy csomó apróbb dologból állnak össze, mint hogy a sztori egy bizonyos pontja után az egyik félreeső város egyik mellékutcájában lévő eddig teljesen jelentéktelen NPC hirtelen pont valami a küldetéshez fontos dolgot kezd el mondani, két mondat után meg megint mehetsz a világ másik felére hasonlóan eldugott nyomok után kutatni. Nem is tudom, hogy lehet egyáltalán józan ésszel ezeket az opcionális feladatokat követni, legalábbis anélkül, hogy az ember ne nyúlna végigjátszáshoz. Amennyit én láttam belőlük, úgy tényleg adnak ezek a mellékküldetések a karakterekhez valamennyit, de őszintén jobban szerettem, amikor a lényeges szereplők háttértörténetét és motivációit a főtörténet meséli el, és nem néhány ennyire eldugott mellékszál.
Mindezek ellenére viszont hozzá kell tennem, hogy nem egy kifejezetten rossz játék a Tales of Vesperia, csak inkább nekem voltak kicsit magasra tolva az elvárásaim. Azért a történet ettől függetlenül is lehetett volna több annál az érdektelen sablonhalomnál, amivé végül a főszál vált.
