Igazából a Dishonored 2 semmivel nem nyújtott többet, mint elődje, ezért az élményem vele kapcsolatban elég semmilyen. Olyan érzésem volt, mintha csak egy, az első részhez kiadott, külön pályacsomaggal játszanék. Persze a játékmenet még mindig ugyanolyan szórakoztató, azonban már sokat játszottam vele. Igazából az első részt legalább 3-szor végigjátszottam, ráadásul pont tavaly vettem elő újra.
Valójában két dologra tudnék rámutatni, ami miatt nem sikerült teljesen élveznem a játékot.
Az első a küldetések, leginkábbis annak helyszínei. Azt elismerem, hogy a pályatervezők és a dizájnerek csillagos ötöst érdemelnek. A játék remekül fest és a helyszínek is nagyszerűek lettek, egyszerűen lenyűgöző végignézni az egészen, majd pedig végig is menni rajta. Azonban őszintén szólva nem tartom túl érdekesnek őket. Mert az alapkoncepció mindig ugyanaz, juss el a nagy házba a pálya végén és ott találd meg a célpontot. Ráadásul ezen nagy épületek jó része kimerül a dúsgazdag, labirintusszerű nemesi villákban. Egyszerűen csak nem találtam a területeket annyira emlékezetesnek, mint az első részben. Ott volt a remekül festő Kaldwin-híd, a Boyle birtok, vagy a Flooded District (Elárasztott negyed), de akár említhetném a Daud-os DLC-ből a Mészárszéket, a Brigmore birtokot, vagy az itt szintén felbukkanó, és ismét remek Elársztott negyedet. Továbbá a második részben nagyrészt mindig az a felépítése a küldetéseknek, hogy juss el a célépületig majd ott hajtsd végre a küldetést. Nem emlékszem, hogy az első részben ekkora hangsúlyt kaptak volna az egyes épületek, ott mintha jobban el lettek volna szórva a küldetés céljai. Úgy érzem, hogy a pályadizájn talán túl nagy fókuszt kapott, méghozzá a küldetések változatosságának kárára. Itt valahogy nem is ragadtak meg annyira a helyszínek: A Clockwork villa tényleg lenyűgöző lett, a változtatható elrendezéssel, de ha azt nem nézem, akkor csak egy újabb nemesi birtok, ugyanez igaz Aramis Stilton villájára, ha nem lenne az idősíkok között ugráló kütyü hozzá, akkor az is megint csak egy nemesi birtok lenne. Talán a legjobban azok a pályák jöttek be, amik egy nagyobb városrészt adtak játszóterül, mint az Edge of the World vagy a Dust District fejezetek, mert itt érvényesültek a legjobban a szabad mozgásból és felfedezésből adódó lehetőségek. Az Addermire intézményről nem tudok sokat mondani (azon kívül, hogy jó szürke volt), a Hercegi palota megint egy nemesi birtok volt, a Konzervatórium pedig eléggé Brigmore birtok áthallásos lett, ami szerintem ráadásul érdekesebb is volt. Ezeken kívül már csak egy pálya maradt, amiről nem beszéltem, az utolsó, ezt meg ráadásul az első részből emelték át, és kb. ennyi. Nem azt mondom, hogy a nemesi birtokok súlya ne lett volna jellemző az első részre, vagy, hogy a hangsúlyt ott is nem egy-egy nagyobb épületkomplexum kapta volna, de ez így másodjára, már nekem nem volt elég. Például mennyivel érdekesebb lett volna, ha az egyik küldetés, a játékban úgyis annyit emlegetett, egyik karnaccai ezüstbányában játszódott volna.
A másik nagy problémám a játékkal annak története. Már ebben a blogban is írtam arról, hogy mennyi probléma volt az első rész történetével, és elvártam, hogy ezen a második részre javítsanak. Amit meg is tettek, a történet nem annyira közhelyes, mint legutóbb, azonban ennyiben ki is merül a dolog. Ugyanis a játék egész sztorija arról szól, hogy elmész valahová, likvidálod a célpontot, majd itt kapsz még egy helynevet a következő célpont nevével, és ezt ismétled, amíg véget nem ér a játék. Ha kicsit túlozni akarnék, azt mondanám, hogy a játéknak konkrétan nincs cselekménye, ami igazából nincs is olyan messze az igazságtól. A történet során szinte szó szerint nem történik semmi, az elején megtörténik a puccs, ami az egésznek a kiindulópontja, utána pedig semmi. Az összes rosszfiú ezután csak ül a hátsóján, és megvárják, amíg egyesével levadásszuk őket. Addig öljük őket, amíg el nem fogynak, majd véget ér a játék, és ezek között semmi érdemi nem történik, csak a küldetések közötti eligazítás. Ennél még szinte az első rész is jobb volt a maga csavarjával, pedig az is ezer sebből vérzett. Én Corvóval játszottam végig a játékot, és eleinte azt kívántam bárcsak némán hagyták volna, mint az első részben. Mert az első pályán másról sem beszél, mint hogy el kell jutnunk a hajóhoz, és meg kell mentenünk Emilyt, komolyan mondom Corvó háztömbönként benyögte, hogy: „Ell kell jutnom a hajóhoz” meg „El kell hagynom Dunnwallt”. Komolyan nem tudtam eldönteni, hogy most véletlenül hagytak a játékban ennyi redundáns dialógust, vagy a készítők engem néztek teljesen hülyének, akinek percenként el kell mondani mi a feladat. Szóval nem tett rám jó benyomást a játék első küldetése, szerencsére ennél azért a többi részt jobban sikerült megírni. Őszintén pedig nem csak a történettel nem tudtak mit kezdeni az írók, hanem a karakterekkel sem. Corvo amúgysem beszél túl sokat, de amikor mégis, az is nagyrészt az aktuális feladat körül forog. Semmi érdekeset nem kezdtek vele, vagy a többi karakterrel (igaz Emilyről nem tudok nyilatkozni, de ezek után nincsenek nagy reményeim). Oké az első rész sem jeleskedett a történet vagy a szereplők terén, de amíg ott ezt inkább az okozta, hogy látszólag meg se próbálták (ami önmagában is probléma), addig itt megpróbálták, és beletört az összehajtható kardjuk. Ez pedig annyival viszont rosszabb, hogy ezek szerint, ha próbálnak se tudnak épkézláb sztorit vagy karaktereket írni, ami nem kis aggodalomra ad okot.
Összességében nem mondanám, hogy ne szórakoztam volna a Dishonored 2-vel, vagy, hogy ne fejlődött volna több helyen az elődjéhez képest. Valószínűleg pedig majd úgyis újra végigtolom, az újrajátszhatóság már az első résznek is az erőssége volt. Azonban sok helyen nem fejlődött eleget a játék, a maradék pedig ugyanaz, mint legutóbb, ami így másodjára nekem már nem volt elég.
