A Deep Rock Galactic egy olyan játék, amiről túl sokat ugyan nem halottam, de amennyit igen, az csak szuperlatívuszokban beszélt róla. Mivel pedig egy ideje már ott figyelt a Steam könyvtáramban, adtam neki egy esélyt. Nem bántam meg. A Deep Rock Galactic elvileg a legjobb co-op shooter a piacon, és így száz óra után ezzel én is egyetértek.
Na nem mintha otthon volnék a zsánerben, nem nagyon játszok multis címekkel, akár PvP, akár PvE variánsról legyen szó. Szóval csak látatlanul tudom megítélni a DRG-nek a legjobb címet, vagy legalábbis elhiszem, amikor az internet ezt a nézetet hangoztatja. Mert maga a játék tényleg baromi jó.
A lényeg, hogy egy kooperatív kaszt alapú FPS játékról van szó, melynek középpontjában a törpök és a tárnák állnak. A körítés egyszerűen abból áll, hogy a címszereplő bányásztársaság a fantasykből ismerős törpéket alkalmaz a Hoxxes IV nevezetű bolygó ásványi anyagainak kiszipolyozására. Annak ellenére, hogy ezen leírás nagyrészt csak alibiként szolgál a játékmenethez, mégis érdemes megemlíteni. Ugyanis a körítés ad egy igen sajátos életérzést, ami könnyen el tudja kapni az embert, és mire észbekapsz, már azonosultál is űrtörpjeinkkel. A játéknak van egy bizonyos „újabb nap az irodában” humora, csak itt éppen ráhúzva a bolygó Glyphid-jeivel (így hívják óriásbogarainkat) való élethalálharcra. Miközben a törpéink időközbeni beszólásai, a motiváló üzenetek, illetve a kedvenc kapcsolattartónk megjegyzési figurázzák ki a DRG ultrakapitalista világát. A megacég nem a barátod, nem azért vagyunk itt ezen a pokoli bolygón, hogy gazdagok legyünk, hanem hogy a cég gazdag legyen.
A tényleges csavart a játékban az adja, hogy a térkép, melyen végig kell küzdenünk magunkat, procedurálisan generált, illetve, hogy teljesen rombolható. A játék a környezethez és a játékmódhoz igazítva véletlenszerűen generál pályákat, így nincs két teljesen egyforma küldetés. Amit aztán kedvünk szerint formálhatunk mi is, ugyanis amíg mindig generál a játék alagutakat, amiken végig kell mennünk, ehhez nem feltétlenül kell ragaszkodnunk. Minden törpünk kihagyhatatlan felszerelése a csákánya, amivel minden egyes kaszt nekieshet a térképek kőzetének, hogy a saját alagutját ássa ki. Bár ehhez a külön erre szakosodott Driller kaszt a legcélszerűbb. A különböző karakterosztályok adják meg a játék szórakozásfaktorának másik felét. Négy féle kaszt van a játékban, akik mind nagyon eltérő felszereléssel rendelkeznek, eltérő feladatokat ellátva. Nemcsak, hogy szinte mindig szükség van egyre mind a négyből, de mindegyik kaszt kifejezetten szórakoztató is. A játékosok már maguktól próbálnak idomulni a csapathoz, attól függően, hogy mi hiányzik.
Akkor pedig még ott vannak a különböző fegyverek, és azok különböző fejlesztései, hogy méginkább változatossá tegyék a játékmenetet. A véletlenszerűen generált pályák, a különböző játékmódok és a négy karakterosztály keveréke egy olyan egyveleget alkot, amit szinte nem lehet megunni.
Amikor törpéink vált vállnak vetve néznek farkasszemet a közelgő Glyphid hordával, amikor alig látsz bármit, mert a képernyőt beteríti a torkolattűz, a robbanások és az óriásbogarak, amikor fejvesztve próbálsz némi távolságot tartani közted és a Glyphidek közt, azok azok az intenzív harcok és akciójelenetek, amikért megéri ezt a játékot megtapasztalni.
Még két dolgot érdemes megemlíteni. Az egyik az, hogy a játék közössége is kifejezetten jó, a majdnem 120 órám alatt alig találkoztam toxikussággal. Maga a játék is efelé tereli a játékost az együttműködés fontosságával. Még van egy külön gomb is, mely csak arra szolgál, hogy törpéink a szlogennek számító Rock and Stone-t üvöltsék. Mely a játék világában üdvözlésképpen és győzelmi örömkiáltásként szolgál, és mellyel a játékosok ismerik el egymást. Valahogy a játéknak sikerült egy egész jó modorú közösséget felépíteni.
Mindez viszont mégsem jelenti azt, hogy a folyamatos kommunikáció feltétlenül szükséges lenne. Ha mindenki tudja mi a dolga, akkor egy darab chatüzenetnek nem kell elhangoznia. Ami azt is jelenti, hogy a játék tökéletesen élvezhető barátok nélkül is. Eleinte tartottam attól, hogy nincs kivel játszanom, de nem kell ilyesmitől félni, a remek közösségnek köszönhetően ez a probléma szinte magát oldja meg.
A másik dolog, amit érdemes megemlíteni a játékkal kapcsolatban, az a fejlesztők hozzáállása. Továbbra is dolgoznak a játékon, további játékmódokat, szezonokat és a battle pass-eket adva a játékhoz. Méghozzá teljesen ingyen! Márpersze a játékot azért egyszer meg kell venni, de azután csakúgy magától dől a tartalom. Azért a fejlesztők ilyen hozzáállásával nem mindennap találkozik az ember.
Akkor meg még ott van az endgame, a deep dive játékmóddal, a fegyverekhez tartozó overclock fejlesztések gyűjtögetése, a rengeteg feloldható kozmetikai tárgy, vagy éppen a térképenként véletlenszerűen előforduló eventek, melyek még tovább színesítik az egyébként is változatos játékmenetet.
Egy szó mint száz, szinte nem is tudok rosszat mondani a Deep Rock Galactic játékról, csak ajánlani tudom. Szóval ragadj csákányt, és irány a tárna. Rock and Stone, bányászok.
Gondolatok az archívumban - Deep Rock Galactic
Did I hear a Rock and Stone?