Nekem olyan fura ez az egész. Igaz, még csak 15 vagyok, de ha belegondolok, én is mindjárt kirepülök a fészekből...=/ És ez olyan, "fura"...hogy tizen-huszonakárány évig együtt élek szüleimmel, aztán meg úgy élek, hogy ők már nincsenek ott mellettem. Persze biztos megszokom majd!^^

Igen Nazeem! Büszke vagyok rá és örülök, hogy felnőtt a nagyobbik fiam, van munkája és önállóan akar élni a barátnőjével. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá.
És ugyanakkor el is szomorít, mert felnőtt a fiam és elköltözött itthonról. Eddig a mi "kisfiunk" volt, most meg egy önálló ember lett.

Persze azért nem kell sajnálni, mert ez az élet. Ez a dolgok rendje, hogy felnőjenek és önállósodjanak a gyerekeink.

blarskerin: Biztos jó érzés lehet, hogy sikeresen felneveltél valakit!

Esmételten hali mindenkinek!
Büszke is vagyok, meg egy kicsit szomorú is. Most költözött el itthonról a nagyobbik fiam. A barátnőjével találtak egy megfelelő albérletet, én meg segítettem kocsival áthordani a cuccukat az új helyre.
Most tényleg öregnek érzem magam.

Hah, az érdekes lehetett . Nekem mondjuk nem jutott még eszembe soha, hogy harcművészetet filmekből tanuljak LOL. Bár tény, hogy mikor a Matrix-láz volt, én is gyakoroltam kicsit a mozudlatokat, de az, hogy ezt ki is próbáljam valakin (igaz, akkor már 13-14 éves voltam, szóval talán már tudtam különbséget tenni valóság és fikció között).

A kardozás jó példa! Gyerekkorban mi is űztük. Aztán mikor kaptam 1-2 kardütést a kezemre, a műanyagkard nagyot ütött. S el is bőgtem magam egyszer-kétszer (apám vagy haverom ugyanis néha nagyon belelendült a játékba, csak azt nem számolta bele, hogy lehet, hogy én nem tudok valami jól védeni ). Ekkor rájöttem magamtól is, hogy amit Zorro tud, azt nem biztos, hogy én is tudom (akkoriban ilyen Zorro-kultusz volt).
Ilyen kis tapasztalatok alapján jön rá az ember a dologra.

Mondjuk én a haverommal a Star Wars III. rész környékén (kb. 3 éve) szintén kardoztunk, botokkal . Van, amiből azért nem lehet kinőni .

Pontosan ez a lényege a "felvilágosításnak" Che!
A gyerek korának megfelelően kell elővezetni a dolgokat. Egy három éves gyerek azt nem érti, hogy hisztizni, verekedni stb. csúnya dolog. De amikor a fiam eldobta magát hisztiből, én meg rácsaptam a pelusra, azonnal felfogta, hogy rosszat tett.
Tudom, maradi vagyok, de kicsi korban szerintem egy jókor jött atyai-anyai pofon (nem hosszas gyapálás, csak egy csatt!) többet ér egy fél órás rábeszélésnél.
És megalapozza azt, hogy később már elég azt mondani a gyereknek, hogy "ne tedd, mert rossz, és bünti jár érte!".
Náluk például az az egyetlen hisztis eset volt.

Amikor a valóság-fikció közti különbség került szóba, talán négy éves volt a nagy fiam. Verekedett az óvódában, mert előző este a Lindát nézte a TV-ben és amikor összevesztek a barátjával, kipróbálta a sikítós rugást. De mert a barátja nagyobb darab volt, válaszul kapott egyet az orrába. Amikor panaszkodni kezdett, könnyű volt elmagyarázni neki, hogy ami a filmben történik, az ugye neki nem fáj. De a valóságban bizony a másik visszaüt és az már fájdalmas dolog. Ebből aztán gyorsan eljutottunk oda, hogy "akkor a filmben nem hal meg a bácsi?" És mert mutattam neki pár dolgot, amit ő is megértett, gyorsan felfogta, hogy mennyire más a film, meg a valóság.

És roppantul érdekes, hogy nekem ezt nem magyarázták el a szüleim. Én is magamtól jöttem rá, hogy amit olvasok, vagy látok a TV-ben, azt a valóságban nem tehetem meg. Pedig mi is vívtunk (igaz, csak lécdarabokkal), mint a filmekben.

Nekem sem magyarázta senki, hogy mi a különbség a fikció és a valóság között. Tapasztalati úton értettem meg. Nem tudom rekonstruálni sem, hogyan, de tény, hogy én még a Dragonball alatt sem képzeltem azt, hogy Son Goku vagyok, de még a G. I. Joe korszakban is megmaradt ez játék-szinten. Valahogy számomra természetes volt, hogy van, amikor nem játszunk, van amikor meg igen, szabad játszani. Mondjuk ez is nevelés kérdése, mert, ha netán játszadozni akartam volna komolyabb körökben, amit a szüleim "nem tud viselkedni"-nek hívtak, akkor rám lett szólva . Ilyen reakciókból is megérti az ember. Nem kell feltétlenül leülni, és konkrétan megbeszélni a gyerekkel, hogy mi a fikció és mi a valóság. Szerintem meg sem értené 2-3 évesen.
Érteni kell a neveléshez. Illetve kellene... Sajnos sokaknál, mint az én esetemben is szerintem, az volt, hogy ráéreztek a szülők. De igazából pedagógiát kellene tanítani középiskolától, hogy az is hozzátartozzon az általános műveltséghez. Jó, persze, van "etika", ha jól tudom (nálunk még csak filozófia volt, az is 12-ben, utolsó évben, nagyon felületesen), de a nevelést kellene megtanítani. S akkor talán lenne egy alapja a majdani szülőnek. Így értene a gyerek nyelvén, és nem kellene kisgyereknek magyarázni, csupán a nevelés módszereivel a helyes irányba terelni.
Azért ez a "bonyolítás", mert egy kisgyerek szerintem nem nagyon értené meg a konkrétumokat. Nem hiába működik a szankciós cucc alapvetően jól: ha rosszgyerek vagy, nem kasz csokit, talán még pofont is; ha jó gyerek vagy, akkor kapsz. De szavakkal elmagyarázva nem hiába nem érti a gyerek. A szavak a kisgyereknek semmit nem jelentenek még, tapasztalati úton folyik a fejlődés, s bonyolult, szimbólum-alapú szavakat nem hiszem, hogy megért. Már csak visszaemlékezve is: én sem értettem a "szép szóból", ugye . Pl. nem fogtam fel, hogy anyámékat nem hülyézem le, ezért kaptam egy pofont. Onnantól ez nincs (mondjuk szép is lenne, ha ma pofozni kellene ahhoz, hogy megértsem: tisztelni kell a szülőket ).

Dantes:
Jaja! Egy hadjárat alkalmával akár 2000 embert is kinyírsz a Total War-ban. Sőt, egy csata alatt is simán . Agresszív állattá nevel a Total War .
Amúgy látszik azon a játékon is a "cenzúra": 0 vér, pedig a hoplitáim már térdig gázolnak a hullákban. Azért ez kissé szánalom.
Mondjuk a Med II-ben már van némi vér, de az sem valósághű. Persze játék, szóval...

Tök jó hogy felvetek egy témát és nálam okosabb emberek jobban rávilágítanak arra hogy mi a lényeg!

Felnőtt (vagy legalább is érett) fejjel a játékok kiválóak lehetnek a felhalmozódott agresszió levezetésére.
A feleségem barátnője mesélte (bankban dolgozik), hogy meglepően sok kollégája elég komolyan CS-ezik, vagy hasonló játékokkal nyomul esténként. Nem éppen csak a húszon túli emberkékről van szó, hanem egy részük bizony már közel jár a negyvenhez is!

És ahogyan én is leírtam, csak az a játék tud igazán szórakoztató lenni, amelyik pörgős, nem kell órákig várni, hogy történjen is valami.

Én általában megmaradok "jó" karakternek a játékokban is. Már amennyire jónak lehet nevezni egy tengeri rablót, aki kiirtja vagy száz spanyol hajó legénységét!
De a Fable-ban például örömmel próbáltam ki gonosz karakterrel is a végigjátszást.

Szerintem baj csak akkor van, ha egy gyerek (mindegy milyen korú) nem veszi észre a különbséget a való élet, meg a filmek-játékok között, hanem a filmeket-játékokat tekinti követendő példának a valóságban is. De ezt kivédeni csak a szülő tud segíteni.
Bocsánat, a durva beszólásért, de nem csak megcsinálni kell a gyereket, hanem fel is kell nevelni!
Addig kell megtanítani a játék és a valóság közti különbségre, amíg kicsi. Akkor ebből később sem lesz gondja.

Persze manapság is nagy divatja van az erőszak kultuszának. Ha erős vagyok (netán mi vagyunk többen), akkor nekem (nekünk) van igazam (igazunk), és mindenki más húzzon el a ....... ! Csakhogy ez egyáltalán nem újkeletű dolog. Működött ez már az én fiatal koromban is, amikor még sehol sem voltak a mai játékok és TV is alig volt. És működött az én születésem előtt is, amikor még mozi is alig volt.
Más szóval az emberi jellemhibákért az emberek a felelősek, nem a filmek és a játékok.

Én akkor egy susulyka gonosz ember vagyok, mert a KotOR-ban kidolgozott, jó karaktereket öltem halomra annak idején . Pl. a Twi'lek lány, vagy Carth, vagy mondjuk Kreia sem volt egy kidolgozatlan, annak ellenére, hogy tudjuk, miket művelt.

RPG-knél dolgozzák is ki a gonoszokat, de más stílusban ennek nincs értelme. Pont az az egyik erénye a játékoknak (és a filmeknek) is szerintem, hogy a valóságot leegyszerűsítik, elvonatkoztatnak tőle, és így levezethetik az elfojtott agressziókat.
Én pl. nem vagyok gonosz ember, de a KotOR-ban és minden olyan játékban, amiben van lehetőség jellemfejlesztésre, ott csakis gonosz vagyok. Ha nem lennének játékok, lehet, ezt kiírnám magamból.
Mindenkiben van gonosz, elfojtott, ösztönös reakciók mindannyiunkban léteznek. Ha ezeket valamibe bele tudjuk "rejteni", "el tudjuk ásni", az jó. Márpedig az egészséges embernél ez így működik.
A sport is azért van tulajdonképpen, hogy a fölösleges energiákat levezessük.

Persze más kérdés, hogy a kudarc-élmény a játékok kapcsán pont, hogy kiválthatja az agressziót. Úgyhogy nem teljesen hülyeség az, hogy a játékok befolyásolhatnak ilyen szempontból.
De ugye az egészséges ember, ahogy blarskerin is sugallta, képes uralkodni magán, és nála bizonyára nem azt indítja be a játék, hogy "ölnöm kell".

Attól pedig az Isten mentsen meg, hogy egy mezei FPS-ben is kidolgozott karakterek legyenek, és állandóan azon kelljen töprengeni, hogy lelőjem-e vagy ne, pedig olyan kedves .

Szerk.:
töfi HSZ-éhez:
Igen, a puskázás az ment nálam is . Nekem mondjuk a kardok jobban bejöttek. De már gyerekkortól bennem van ez, hogy katonáskodás, meg egyebek. Játszani tök jó. De az szerintem egyikünk fejében sem fordult meg, hogy valóban ölni kellene.
Főleg, ha olyanokra csinálják meg őket, hogy esélyt sem hagynak arra, hogy esetleg ne lövőssel válaszoljunk.

Mondjuk vannak kivételek, már korábbról is. A Postal 2-t komolyan végig lehet úgy játszani, hogy csak a játék végén kelljen ölni . Csak éppen ki az a hülye, aki meg tudja állni, hogy ne öljön? (Nekem is nehéz volt .) Épp ez a lényege a játéknak: csak játék. Nekem ne akarják a valóságot "szimulálni" játékokban is. Pont az a szép, ilyen Sims 2-ben is, hogy ki lehet nyírni az embereket, de van visszatöltés. Vagy a Postal 2-ben is: valóságban nem csinálok ilyet, hogy valakit lelövök, focizok a fejével, felgyújtom a hulláját, és ráhugyozok .
Pont ezért játék a játék. Nem kellenek ide szerintem mindenáron empatikus karakterek.
Persze a szerepjáték kivétel, de szerintem nem lenne jó, ha itt még a játékokban is moralizálni kéne komolyabban.

.Amikor én voltam 8-10 éves, még műanyag dugós puskákkal,meg játékpisztolyokkal puffogtattunk egymásra.Talán azért mert azt kaptunk a búcsuban.Akkoriban milyen nagy szám volt egy akciófilm,most meg egy ilyen filmnél mindig azt várom hogy legyen már vége az akciójelenetnek,aztán "történjen" is valami.Hogy miért?Talán mert túl sok ilyent láttam.Gondolom nem csak én vagyok ezzel így,de amikor egy kaptafára készült filmeket látok már ezredszer,akkor azt mondom hogy köszönöm,meg vagyok enélkül is.Aztán készülnek az egyre lélegzetelállítóbb akciófilmek,ezek talán még érdekesek a technikai kivitelezés miatt.De sztori nélkül... Ja meg a mai kölkök ugye már FPS-eznek.Borzasztó!Különben a gondolatébresztő rovatban volt egy érdekes cikk az erőszakos játékok,meg az idióta gyerekek kapcsolatáról.Szerintem az a cikkíró elég átfogóan elemezte hogy nem egyértelműen következik egyikből a másik,és kitért arra hogy még számos tényező közrejátszik abban hogy a mai fiatalok közül páran finoman szólva "eltévednek". Szerintem a játékoknál akkor van gond,ha az ember oda eljut hogy már más nem érdekli csak hogy játszon.Viszont az ilyen emberek,nem azért játszanak folyton mert nem akarnának mást csinálni,hanem egyszerűen úgy vannak hogy mit csináljak,nem jut eszembe semmi... hát akkor játszok.Én is voltam így sokszor,de azért igyekszem mást is kitalálni,2-3 óránál többet nem igen játszok egy nap.Na jó néha előfordul ennek a duplája,de hogy ez megtörténjen,ahhoz már igen jó játék kell. Emellett minden játékosnak ajánlom hogy sportoljon valamit.Engem például mindig felfrissít gépezés után ha futok,vagy inkább csak sétálok a kutyámmal,meg ha edzegetek a kis konditermemben!

Érdekes beszólások!
Néhány hete, disznóvágással kapcsolatban írtam, hogy azok a tanyai parasztok, akik között gyerekkorom nyarait töltöttem, nem gondolkoztak sokat, természetesnek vették, hogy annak az állatnak el kell pusztulnia és meg is ölték. Erre néhányan éppen csak nem kérték ki maguknak.
Most meg emberek élete az csak mellékes dolog?

De vissza a témához!
Nagyon igaza van Troopernek.
A filmek és a játékok eleve felosztják a szereplőket. Vannak "ők", akik csak ellenfelek, eleve "rosszak" és "gonoszak", lelketlen bábok, akik azért vannak, hogy legyen kit megölni. És vagyunk "mi", az eleve elrendelt "jók", akiknek jogunk van a "másokat" leölni, hiszen ezzel még jót is teszünk.
Hogy ez szülői kontroll nélkül hová vezethet? Ott van a két magyar középiskolás, akik lelkifurdalás nélkül megölték a társukat, mert nem tetszett nekik a viselkedése.

Nem általánosítok!
De vannak olyan beteg, vagy gyenge jellemű emberkék, akik kellő segítség nélkül tényleg hülyék lesznek a filmek és játékok dömpingjétől. Mert az olyan vonzó, hogy nem kell gondolkozni és bármit megtehetek.
Viszont ez inkább a szülők és a környezet hibája, nem pedig a játékoké.
Ki akarna egy olyan játékkal szórakozni, amelyik a valós életet modellezné le? Amelyik játékot ezzel jellemzik, az is csak az élet bizonyos részeit modellezi le és azt is szándékosan eltorzítva.
Én magam is unottan félrelöknék egy vontatott, a valóságot apróra bemutató játékot. A játéknak pörögnie kell, hogy szórakoztató legyen. Csak egy példa: Imádom a kalózos-hajós játékokat. Minden ilyen játékban hajók tucatjait kell elfoglalni-elsüllyeszteni. A valóságban a legmenőbb kalózok is pályafutásuk alatt max. két tucat hajóval küzdöttek meg. Hol érné meg egy játékban az üres tengeren cirkálni és keresni a nagy ritkán felbukkanó ellenfeleket? (És ki foglalkozik azzal játék közben, hogy a "kalózok" többsége egyszerű rablógyilkos volt, nem pedig hős?)

Én valahogy a kettő között nem érzem a különbséget. Ez olyan dolog, hogy pl. a The Godfather II-ben Michael Corleone kiadja a parancsot bizonyos emberek leölésére, s ezt neki végrehajtók intézik el. Ő maga nem öl, mégis ő a gyilkos, őt nevezik gyilkosnak, s ő is gyilkosnak érzi magát. Pedig nem ő húzta meg a ravaszt...
Itt is az van: a retek vette le műsorról, de ennek okai a folyamatos b*szogatások voltak, melyet több, hasonlóan buta eszme előzött meg, mint amiket Jack Thompson is terjesztett (pl.: Sátánizmusra nevel a Dragonball - ja, mert ugye az idióta magyar fordítók Piccolot "Szívtelen Sátánnak" fordították ).
Cenzúra van, ennyi .

Egyébként nem este 10-11-kor adták, hanem hajnali 2-3 óra között. Én emlékszem, egyszer fel is akartam lenni miatta, de még szép, hogy akkoriban elaludtam. S szerintem sokan mások is.

Úgyhogy az ORTT nyírta ki a Dragonballt, a retekék csak végrehajtók voltak. Persze védeni semmiképp nem akarom az RTL-t, mert elég szánalmas csatorna, de akkoriban ez pozitív volt tőlük, hogy leadták legalább a "sima" Dragonballt.

A pc és egyéb harci játékok egy külön kategória!
Idestova harminc éve olvastam egy sci-fi novellát, ami a maga érdekes módján éppen ezt taglalta.
Egy globális védelmi központ egyik komputer kezelője ebédidőben a negyeddollárosával egy olyan harci játékba kezd, amivel a Földet kell megvédenie. Gyakorlottan irtja az ellenséges űrhajókat, és csak a játék vége felé tűnik fel neki, hogy milyen intelligens a játék, mert a sérült ellenséges hajók megpróbálnak elmenekülni.
Persze kiderül, hogy valóban idegenek érkeztek a Földre és a komputer kezelő védte meg a világot tőlük, mert a nagy számítógép éppen arra a gépre kapcsolta a védelmi rendszert, amelyiken ő játszott.
Csakhogy a fazon a kitüntetése előtt egy negyeddollárossal a kezében kiugrik a sokadik emeletről.
Ugyanis ő pontosan tudja, hogy nem az idegenek támadtak, hanem a játék logikája szerint ő lőtt először az (esetleg csak békésen közeledő) idegenekre.

Mielőtt valaki félreértene, nem a játékok betiltása elleni hozzászólásképpen idéztem a hajdani novellát!
De a harci játékoknak tényleg az a logikája, hogy az ellenfelekből kérdezés nélkül ki kell irtani minél többet.

Ez rossz kérdés volt, Smoke!
Mikor hallottál te olyanról, hogy egy pap megáldotta volna valamelyik bordélyházat?
De a háborúba, öldökölni induló katonák fegyvereit a "Ne ölj!" parancsolatnak megfelelően többször is megáldották a történelem során.
Szóval egyértelmű, hogy a paráználkodás sokkal súlyosabb bűn (nem Isten, csak a papok szemében), mint az ölés, tehát az öldöklés társadalmilag elfogadottabb kategória.

Egyértelműen az öldöklés..

Nekem az szúrt szemet, hogy egy olyan filmre amiben ágyjelenet van minimum 16os karika. Az öldöklés viszont mehet 12essel.
Kérdésem annyi: a kettő közül melyik a temészetesebb? társadalom által elfogadottabb?