The Dark Eye: Chains of Satinav + Memoria konzolverzió-ajánló

A német Daedalic Entertainment leginkább a Deponia-játéksorozatról ismert, de az alapvetően kalandjátékokra berendezkedett cég nevéhez fűződik többek között a Ken Follett's The Pillars of the Earth vagy a State of Mind, sőt idén ők hozzák majd el nekünk a The Lord of the Rings: Gollumet is. A The Dark Eye szintén egy több részt megért sorozatuk, melyet idén év elején elkezdtek szépen konzolokra is megjelentetni.

Oktoberfest helyett világvége

A Chains of Satinav ennek az első fejezete, egyúttal a kapudrog ehhez a sajátos dark fantasy világhoz. Főszereplőnk a kétbalkezes madarászinas, Geron, akivel mindjárt a játék legelején úgy ismerkedünk meg, hogy néhány helyi rosszéletű épp a disznóknak fenntartott itatóba nyomja szerencsétlen ifjú kobakját – szép is az élet a sötétség és kulturális hanyatlás időszakában! A fiktív középkori királyságban (Andergast), és annak környékén játszódó kalandban az eleinte békésnek tűnő állapotokat vészjósló varjak károgása járja át. Egyesek szerint visszatért egy régi, gonosz varázsló, aki a halált és pusztulást szabadíthatja rá a világra, úgyhogy Geronra hárul a feladat, hogy egy erdei tündért (Nuri) felkeresve, együtt nézhessenek szembe a próféciával az apokalipszis küszöbén, közben mesés helyszíneket bejárva.

A Chains of Satinav a klasszikus point & click kalandjátékok elvét követve tárgyak gyűjtögetéséből, azok kombinálásából és főként a különféle karakterekkel való beszélgetésből áll, amit néha feldob egy-egy puzzle feladvány. A recept annyival van kiegészítve, hogy bizonyos helyeken használhatunk speciális képességeket is: Geron széttörni, míg Nuri összeragasztani tud tárgyakat. Ettől függetlenül a Chains of Satinav a jól bejáratott formulákra épül, amit egészen korrekt módon sikerült átemelni a konzolos közegbe. Szerencsére a pixelhunting már a múlté, egyetlen gombnyomással láthatjuk az érdekes dolgokat az adott képen, valamint ehhez igazítottan két nehézségi fokozat is tetszés szerint választható.

Sadja hercegnő története

A Memoria alcímmel ellátott második rész továbbszövi ugyan a sztori fonalát, de mégsem tekinthető teljes értékű folytatásnak, hiszen ebben immár két idősíkon követhetjük az eseményeket, és Geron csak egyfajta „régi ismerősként” van jelen, ugyanis a középpontba egy új szereplő, Sadja hercegnő kerül. A dolog pikantériája, hogy e nemes leányzó kalandos életútját egy varázsló meséli el hősünknek, akinek rá kell jönnie, hogy mi lett Sadja sorsa a múltban. Bár a két idősík – és ezzel a két szereplő külön irányítása – jópofa újdonság, sajnos a visszatérés a jelenbe (és a már korábban megismert, unalmas helyszínekre) rendre megtöri az egyébként messze sokkal érdekesebb, az emberek és démonok között zajló harcra kihegyezett, ősi sírokban portyázós múltbéli eseménysorozatot.

A Memoria komplexebb élményt kínál, hiszen immár varázslatokból sem egy, hanem mindjárt három áll rendelkezésünkre (mindkét karakternél más-más), valamint sokkal összetettebb feladatokkal is találkozhatunk. Ebből a szempontból nem kispályás a játék. Akadnak olyan leküzdendő akadályok, amiket csak több tárgy/környezetbeli elem összefűzésével abszolválhatunk. Jó példa erre a közel 500 éves templomokban kutatás Sadjával, ahol őrzőket kell feltámasztanunk, majd kijelölni, hogy a mellettük lévő köveket odébb dobálják, de nagyon nem mindegy, hogy melyik irányba mutatunk eme feladat elvégzéséhez. Éppen ezért a Memoria már sokkal inkább ajánlható a kalandjáték-veteránoknak, mint az új belépőknek, mert egy-egy feladvány képes megizzasztani az embert.

Csinos külső, közepes értékekkel

A látványvilág viszont szemet gyönyörködtető: a kézzel rajzolt hátterek minden esetben annyira színesek és részletgazdagok, hogy például a királyság melletti erdőben csak azért töltöttem el plusz perceket, mert rácsodálkoztam az őszi színekbe öltözött fák lombkoronájára. Ebből a szempontból csillagos ötöst érdemel mindkét játék, viszont nagy kár, hogy az alacsony felbontású ingame videók sokat rontanak az összképen. A zene átlagos, a szinkron viszont néha már-már túltoltan ripacskodós, ami főleg az angol hangoknál sérti a fület. Valamiért nekem a két játék minduntalan német nyelven indult el, ami gondolom, bug, de rá kellett jönnöm, hogy az eredeti német szinkronnal még élvezhetőbb is a cucc.

A konzolos irányítás amúgy totál a megszokott szint. Az inventory használata egy kicsit körülményes, illetve végignyomogattam az összes gombot, mire megtaláltam, hogy például a saját naplónkat miként nyithatom meg, de ezektől eltekintve az elvártat simán hozza. Arra azért érdemes figyelni, hogy játék közben már ne nagyon babráljatok a beállítások között, mert egyes feliratok szeretnek úgy beragadni, hogy azon a kilépés + visszatöltés sem segít. A Chains of Satinav egy kissé idejétmúlt, már a megjelenése évében is középszerűnek számító kalandjáték lett, amit aránylag korrekt módon ültettek át a konzolos igényeknek megfelelően. A Memoria ellenben sokkal érdekesebb, az ősi világok, mítoszok és letűnt korok nyomait hordozó romok miatt változatosabb, ám valamivel nehezebb folytatásként könyvelhető el. Mindkét cím szűk réteget céloz ezeken a platformokon, de aki szereti az oldschool point & click kalandjátékokat, az bátran tehet velük egy próbát!