Történetünk során Julianne Stingrayt követethetjük végig, amint Glitch City megavárosában tengeti mindennapjait a VA-11 Hall-A helyrajzi számú bárban, pultosként dolgozva. E vigadóhelyet a rezidensek, és innentől én is, a könnyebbség kedvéért csak Valhallának hívják. Itt, ahogy a játék alcíméből is sejthető, bárpultosi teendőket kell betöltenünk egy disztópikus cyberpunk világban.
Üdvözöljük a Valhallában, mivel szolgálhatok?
A Valhalla játékmenete pofonegyszerű, különböző italokat kell legyártanod a vevőknek a játék elején bemutatott keverőpulton, ahol annyi a dolgod, hogy a recepteket követve a megfelelő mennyiségű alapanyagot helyezed be a gépbe, amely aztán automatikusan legyártja a kért keveréket. Valójában pedig ennyi. Persze van, hogy egy vevő nem tudja pontosan megfogalmazni mit akar, így neked kell kitalálnod, vagy amikor visszatérő vendégeid a szokásosat kérik, neked meg emlékezni kell, hogy mi volt az, de túl nagy komplexitás vagy változatosság nincs. Az igazság az, hogy a Valhalla nem egyszerűen vizuális novella inspirált, hanem egészen konkrétan az.
Ez pedig a hangsúlyt a történetre helyezi a játékmenet helyett. Márpedig miről is szól a sztori? Nagyon nem többről, mint amit a bevezetőben két mondatban leírtam. Valójában pedig ebben rejlik a Valhalla zsenialitása és koncepciójának eredetisége. Ugyanis amikor a cyberpunk kerül szóba, akkor valószínűleg először az ezzel járó sötét jövőképre, a nagy összeesküvésekre, meg az óriáscégek titkos machinációira asszociálnánk. Azonban a játék ténylegesen csak a mindennapi életről szól, méghozzá ebben a kifejezetten nem hétköznapi világban. Mert ugyan tényleg vannak mindenféle üzelmek a háttérben, azok viszont ott is maradnak, főhősünk csak annyit tud róluk, mint amennyit a hírekben lehet látni róluk, illetve amit betérő vendégeink mondanak el.
Még a körítést érdemes megemlíteni, ami a retro, PC 98-as érából és a régebbi vizuális novellákból merít, kifejezetten stílusos pixelgrafikát alkalmazva. A zenei anyag, aminek lejátszását konkrétan mi határozhatjuk meg minden nap elején a bár zenegépén, szintén remekül illek a cyberpunk témához.
Fogj egy italt és dőlj hátra
Az egész játék tulajdonképpen a főhős és a különböző vendégek közötti diskurzusról szól, amely fogyasztásának módját még a játék elindításakor a fejlesztők is elmondják, mely szerint: „Dőlj hátra a székedben, szürcsölj valami italt, és relaxálj.” Így a Valhalla nem egy tipikusan izgalmas vagy eseménydús történet, azonban annál érdekesebb. A karakterek mind igen színes és szórakoztató figurák, ráadásul többük életének alakulását is végigkövethetjük. Ugyan a helyszínt adó báron kívül nem sokat látunk belőle, de a különböző beszélgetéseken keresztül, melyek a számunkra is ismerős témáktól a különös sci-fi koncepciókig terjednek, nagyszerűen átjön Glitch City megacégek uralta, folyamatos neonfényben úszó világának hangulata.
Amit ezen kívül még érdemes megemlíteni, az az, ahogy a Valhalla történetét elmeséli és világát bemutatja. Ugyanis leíró jellegű szövegeket nem nagyon tartalmaz a játék, az egész dialógusokon keresztül van elmondva, ahol ráadásul kevés dolog van expozícióba tömörítve. Nincsen kényelmes kódex funkció, ahol az újabb fogalmaknak tudnánk utánanézni, senki nem fogja elmagyarázni, hogy mi micsoda, hisz a játék világában ez magától értetődő. A játékosnak kell a legtöbb mindent kitalálnia, a beszélgetésekre odafigyelve, és hősnőnk telefonján az internetes híreket és fórumokat bújva. Ez a megközelítés pedig még egyedibb ízt ad a történetnek.
Opcionális Karmotrine?
A játék legelején elmagyarázzák nekünk, hogy a különböző összetevők közül a Karmotrine nevű az, ami az ital alkoholtartalmáért felelős, valamint bizonyos recepteknél lehetőségünk van a vendégünk innivalóját telerakni vele, de csak óvatosan, mert ilyenkor gyorsan lerészegednek. Ez elvileg kicsit más irányba terelheti a beszélgetéseket, új dialógusokat oldva fel. A probléma csak az, hogy ez a legritkább esetben van így, nem lehet az alkohollal szabadon garázdálkodni, mert egész egyszerűen a legtöbb esetben semmi nem történik. Ha pedig igen, akkor is a diskurzus ugyan oda lyukad ki, mintha nem itattuk volna le az adott szereplőt. Ha a sztori el akar mondani valamit, akkor azt el is fogja, akár literszámra is önthetjük a látogatókba az alkoholt, a végeredmény ugyanaz.
Sajnos pedig a sztori megváltoztathatóságára is hasonló logika a jellemző. Ami azért kellemetlen főleg, mert a játékot konkrétan úgy harangozták be, mint amiben szerteágazó a történet. Van egy jelenet a játékban, amikor egy kiskorú jön be a bárunkba és lehetőségünk van neki szeszes italt is adni. Ha adunk is viszont, akkor később főhősünk úgyis elveszi tőle, a sztori meg visszatér a számára kijelölt csapásirányba. Igaz, vannak minimális változások és feloldható extra jelenetek, de a cselekményen lényegeset nem változtatnak. Persze, ha a készítők lineárisabb történetet akarnak elmondani, szívük joga, de akkor ne állítsák ennek az ellenkezőjét. Főleg hogy egyébként lett volna potenciál abban az ötletben, miszerint a hagyományosabb döntési megoldások helyett, itt a különböző italok kikeverésével lehetne a cselekményt másfelé terelni.
„It’s time to mix drinks and change lives”
Ez a mottó az, amivel főhősünk miden műszakját kezdi, és ugyan a második fele nem teljesül, a Valhalla bőven kárpótol érte. A nagy összeesküvés elméletek helyett a cyberpunk világokban való mindennapi életet mutatja be, számtalan érdekes karakter életén keresztül, és még ezt is egyedi módon mesélve el. A cyberpunk témát kedvelőknek bátran ajánlható, ha nem zavar, hogy a Valhalla inkább vizuális novella, mint játék, még a japán szemléletet kevéssé kedvelőknek is, mert nyugati termék lévén kevéssé jellemző rá az ő mentalitásuk. Igaz, így az ember lemarad pár poénról és utalásról.
Írói vélemény
A Valhalla inkább vizuális novella, mint játék, viszont amit játékmenetben elvesztünk azt a történetben többszörösen kapjuk vissza a cyberpunk koncepció egy igen érdekes megközelítésében.
Pro
+ a cyberpunk téma egyedi feldolgozása
+ remekül felvezettet történet
+ pazar hangulat és karakterek
Kontra
- valódi döntések nincsenek
