Néha jó orvosnak állni az ókorban, hatalmas szörnyekre vadászni a mai világban, esetleg városokat építeni és terraformálni a Marsot, de van, amikor valami lazábbra vágyna az ember. És talán még a szörnyen jó bulihangulat is elkerüli… na, ilyenkor mi a teendő? Például az, hogy felcsapunk kaméleonnak, hogy rovarokra vadászva szambázzunk végig a központi játéktáblán, elkerülve a kígyókat, közben néha színt váltva és feladatokat teljesítve. Mert ugye, ilyen az élete egy kaméleonnak.
Life of a Chameleon
- Kiadó/partner: Last Night Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 30-45 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: ?/5
- Ára: a kiadó honlapjáról 43 USD, nagyjából 16 100 forint, plusz egyéb költségek
A Last Night Games absztrakt stratégiája műfaja, témája és látványvilága miatt is felhívta magára a figyelmem, mert még ha nem is egy komolyan vehető helyzetbe helyezi játékosait, nem is mindenben felel meg a valóságnak, mégis van benne valami. Többek között az is, hogy alkotója szerette és a világ elé akarta tárni, ami a kicsit visszafogottabb dobozt kibontva válik egyértelművé. Mert bár a hátoldal olyan hatást kelt, mintha egy házilag készített társast vennénk magunkhoz, de a tartalmat nézve sokkal igényesebb összetevőket találunk, így esélyes, hogy a szimpla dobozalj koncepció volt, egyfajta letisztultságot hozva, ami nekem nem jött át. Belül ugyanis egyedi inzert várja a kaméleonokat, vagyis a játékosokat, akik azzá akarnak válni, plusz hat darab, fából készült kígyó, 21 darab hasonló kaméleon, plusz egy rakás kis fakocka és kártya, valamint három különböző dobókocka (D4, D6, D21). “Három eltérő kocka?” – sikítja az, aki soha nem adja át a gyeplőt a véletlennek, de bánhatja, mert egy egészen különleges élménnyel lesz szegényebb.
Vadászaton
Mind a setup, mind a játékmenet egyszerű, hiszen első körben kikerül a játék- és a haladás-tábla, majd előbbire mennek a kígyók, egy belső körben elhelyezkedve, ezen kívül pedig minden mezőre egy-egy véletlenszerűen választott kocka, avagy rovar. Középen indulnak a kaméleonok, vagyis a játékosok, akik szintén véletlenszerűen húznak kaméleon-lapot, ezzel meghatározva az állat színét, ami viszont nagyon is számít a későbbiekben. Merthogy a cél a különböző színű rovarok begyűjtése, azok viszont menekülnek előlünk, ha más színben pompázunk, ahogy ellenkező színű kígyó mellé sem érkezhetünk.
A saját körében, egy rovar lehelyezése után (D6 és D21 dobással kiderül, melyik szín és hova kerül) mindenkinek három akciója van, ami a következő lehetőségeket jelenti, bármilyen sorrendben és mennyiségben. Az első a haladás, ami egy szomszédos mezőre lépést jelent, az elmondottak szerint azonban, ha ellenkező színű kígyó van rajta, automatikusan haladunk egy mezővel tovább, ahogyan az ellenkező színű rovarok is előlünk, hiszen menekülnek a vadásztól. Ha egyező színű rovar mellé érkezünk, azt megehetjük, ami annyit tesz, hogy elveszünk egy megfelelő színkártyát, majd vagy a bal, vagy a jobb szélső, azonos színű betűt lefedjük a kockával, de maximum öt darab rovart magunk előtt is tárolhatunk, ezzel felkészülve a kártyák teljesítésére. A kártyákon az első kockát követően már csak abból az irányból tehetjük le a további kockákat, ahova az elsőt tettük. Ha gond van, nem jók az esélyeink, válthatunk színt, vagy az elérhető három, látható kaméleon-kártyának megfelelően, vagy a pakli legfelső lapját elvéve, ami ugye hazárdjáték. Ilyenkor lecseréljük az általunk irányított kaméleont, majd megyünk tovább. Fontos akció még, hogy ha olyan kedvünk van, kiválasztjuk az általunk várt színt, dobunk a 21 oldalú kockával, majd a dobott mezőre letesszük a rovart, ami így akár az ölünkbe is pottyanhat. Nem mellesleg a kígyókat is odébb lehet mozgatni, szintén egy mezővel, automatikusan átlépve az esetlegesen a helyszínen tanyázó másik kígyón.
Ami nagyon fontos: ha sikerül egy színkártya követelményeit teljesíteni, a D4-gyel dobva mozgatjuk a jelölőt a haladás-táblán, aztán, ha sikerül elérni a játékosszám által meghatározott limitet, jön a játék vége, amikor is a teljesített szín- és jutalom-kártyák alapján számoljuk össze a pontokat. Ha ugyanis a játék folyamán teljesítünk egy szín-kártyát, jutalom-lapot húzhatunk a megfelelő pakliból, ami vagy egy extra hatást biztosít annak, aki használja, vagy pedig különböző feladatokat, amikkel további pontok szerezhetők. Lehet rejtőzködni, begyűjteni további kritériumok alapján, ezzel is feldobva a játékélményt.
Családi kaméleon
A Life of a Chameleon le sem tagadhatná, hogy családi játék, bár ehhez képest meglepően magasra lett belőve az ajánlott életkor, amit 12-ről szerintem simán le lehet tolni minimum 10-ig. Persze, van némi stratégia a játékban, de annyira nem bonyolultak a szabályai, hogy azt egy iskolás ne értse meg, pláne, hogy azért vannak könnyítések is a mechanikában. Más kérdés, hogy családi játékhoz képest kicsit büntet a végelszámolás, elvégre, ha a játék végén van még befejezetlen színkártyánk, az levonással jár. De na, legalább mindenki megtanulja, hogy nem halmozzuk fel a feladatokat, csak azokra hajtunk rá, amiket teljesíteni is tudunk. Lényegében az egész társas ennek a menedzselését helyezi előtérbe, miközben a tematikához jól illően változtathatjuk karakterünk színét és így lehetőségeit is.
Összességében a Life of a Chameleon egy erősen a szerencsére építő (kártyák és kockák), lényegében absztrakt stratégia, ám kevésbé absztrakt, mint elsőre gondolnánk. A téma egészen átjön, érthető a legtöbb lépés, viszont annyira talán nem izgalmas, mint azt reméltem. Kicsit felemásak az érzéseim, és bár egyik hiányossága vagy hibája miatt sem tudok rá igazán haragudni, azért azt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy abszolút nem mindegy, ki ül le elé. Akit a tematika, a kis kaméleonok szín-gyűjtögetése megfog, az mindenképpen jól szórakozhat, ahogy az is, akit nem zavar a szerencse-faktor ilyen komoly befolyása. De akit ezek kimondottan riasztanak, ahogy a könnyűsége is, azok kerüljék. Elvégre egy kis helyszínre vagyunk beszorítva, néhány akcióval és meghatározott színnel, ami ellen eleve kis segítség a kártyák jelenléte, hiszen ha pont nem megfelelő a három elérhető színkombináció, máris teljesen lutri, mit húzunk, vagy lényegében nem csinálhatunk semmit. Viszont emellett is egy könnyed, viszonylag gyors játékról van szó, nagyon mutatós komponensekkel és dizájnnal. Két fővel még nem az igazi, de onnan felfelé már egyre izgalmasabbá válik, mivel kicsit mindenki belepiszkál a másik elképzeléseibe, illetve jobban cserélődnek a kártyák. Az eleje lassabb, majd miután elkezdjük teljesíteni a kártyák követelményeit, elég gyorsan beindul – főleg akkor, ha sikerül sorban 4-eseket dobni, amik pillanatok alatt elhozzák a játék végét. Aztán attól függően, mennyire sikerült azonosulni a kaméleonok életével, talán egyből jöhet is egy második kör. Mert a vadászat és a játék soha nem ér véget – a Last Night Games társasa pedig hibái és problémái ellenére valakinek akár a kedvencévé is válhat.
(A játékot partnerünk, a Last Night Games biztosította – köszönjük! A Life of a Chameleon kártyái néhány kivételtől eltekintve ikonokkal kommunikálnak, szabályfüzetéhez viszont mindenképpen szükséges egy alapvető angol nyelvtudás. Rajongói fordításról jelenleg nem tudunk.)
