Nekromantának lenni magányos dolog. A szakma megítélése a társadalmi tabuk döntögetése miatt állandó mélyponton van, melynek következtében soha, egyetlen buliba sem hívják meg az embert. A megoldás adja magát: saját partit fogunk rendezni, és mert a nekromanták köztudottan imádnak egymással versengeni, mindenki a magát legjobb, legmenőbb hullákkal körülvevő fekete mágus címért tolong. Nagyjából ennyi lenne a különleges Kickstarter-játékokat is tartó Gamernától érkezett Dead Man’s Cabal felvezetése, amin azért talán látszik, hogy koponyák ide, combcsontok oda, nem kell annyira komolyan venni ezt az egész feltámasztgatósdit.
Dead Man’s Cabal
- Partner: Gamerna
- Kiadó: Pandasaurus Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 60 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: 2,71/5
- Ajánlott fogyasztói ára: a Gamerna webáruházából 15 990 forint
A kartonelemek egy részére, a folyosókra igazából nincs is szükség, mert a nagyobb termek vesznek részt a játékban. Ezek közül egy a közös akciót meghatározó tábla (Ossuary), melyre kezdésnek kilenc koponya kerül; az Oracle a rituálék kijátszásakor, a pontozótábla pedig csak a játék végén jut szerephez. A többi négy, színes koponyával jelölt tábla egy-egy akciót takar: a fehér a Scriptorium, ide a játékosszámnak megfelelő sorokba fehér rúnákat osztunk, és a közös piacrészt töltjük fel fekete párjaikkal; a vörös a Sepulchre, ide szintén a játékosszámnak megfelelően kerülnek koponyák; az arany az Athaeneum, ahova három kártya jut; a fekete pedig a Sanctum, ahova a jelölt helyekre csontokat rakunk. Végül minden játékos kap négy különböző színű koponyát, és indulhat is a buli.
Mindenütt halottakat látok
A körünkben először húzunk egy koponyát a húzózsákból, majd azzal az Ossuary egyik sorát jobbra eltoljuk, a rácsról „leeső” darab a készletünkbe kerül. Ezután eldönthetjük, hogy onnan melyik színnek megfelelő akciót hajtjuk végre: az arannyal kártyát húzhatunk, a fehérrel rúnákhoz jutunk, a vörössel további koponyákat szerezhetünk, a feketével pedig kirakhatjuk azokat a Sanctumra, és végrehajthatunk egy rituálét, ha tudunk. Mindegyik táblán csontokhoz is juthatunk, vagy csontok befizetésével erősebb akciót hajthatunk végre (pédául az Athaeneum adhat három csontot és nulla kártyát, de dönthetünk úgy is, hogy befizetünk és több lapot kérünk). Ezután kerül sor a közös akcióra, amit az Ossuary oszlopai határoznak meg: amelyikben színtöbbség van, annak megfelelő akciót hajt végre mindenki (koponya befizetése nélkül); döntetlen esetén az aktív játékos szabadon választhat. A közös akció sosem lehet az, amelyik az előző körben volt, ennek nyomonkövetését egy bölénykoponya segíti.
Az egész huzavona pedig arra megy ki, hogy a birtokunkban levő kártyákon feltüntetett koponya-színkombinációkat a Sanctumban egy összefüggő vonal mentén kirakjuk, majd ha ez megvan, akkor végrehajtsuk a rituálét, azaz lerakjuk valamelyik kártyát – lehetőleg olyat, ami minél több pontot ér. A lapon jelölt színből eldobunk egyet a Sanctumról, és ha van nálunk rúna, ami szerepel a kijátszott lapon, akkor még ezt is hozzáadhatjuk, ezzel pedig jogot nyerünk arra, hogy az Oracle-tábla egy mezőjére feltegyük egy jelölőnket. Itt extra pontokat kaphatunk a játék végén, attól függően, hogy milyen szimbólumot választottunk: tartalékban vagy kijátszott lapokon szereplő koponyákért, Scriptoriumban elfoglalt területért, vagy szimpla többségért. A játék a hetedik végrehajtott rituáléig tart, vagy amíg valakinek el nem fogynak a jelölői (erre nálunk nem volt példa), ezután mindenkinek van még egy köre, és sor kerül a végső pontozásra: a kijátszott lapok és az Oracle bónuszpontjainak összesítése után hirdethetünk győztest.
Csontkollekció
A Dead Man’s Cabal témaválasztásával a játékelemei is szoros kapcsolatban vannak, ám mechanikái már kevésbé hozhatók összefüggésbe vele. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen egy már-már absztraktba hajló stratégiai játéknál ilyesmi viszonylag gyakran elő szokott fordulni, és tesztünk alanya bizony ízig-vérig ebbe a kategóriába tartozik. Okos tervezéssel gyakorlatilag minden körben megtehetjük azt, amit a legfontosabbnak tartunk, de még így sem annyira összeszedett, mint a műfaj legjobbjai.
Ez elsősorban abban ütközik ki, hogy a végrehajtható akciók nem egyformán fontosak (talán részben azért is, mert csontot mindenhol kaphatunk), egyértelműen a vörös és a fekete dominálja a játékot, az arany nagyjából csak laphúzáskor kerül elő, míg a fehér fontossága vitatható. A győzelemhez vezető úton a rúnákkal megnyitható extra pontok megszerzése ugyanis (az Oracle-táblán) egy extra lépést jelent, mely idő alatt egy másik játékos akár két rituálét is végre tud hajtani, vagy legalább azokat előkészíteni. Elméleti síkon persze még így is fel lehet zárkózni, ha abszolút többséghez jutunk két, sok pontot hozó kategóriában, de nálunk hamar kialakult a gyors befejezésre hajtó metajáték, ami a biztos győzelem zálogává vált. Ugyancsak az Oracle az, ahol érezni, hogy a többség megszerzése miatt három játékosnál van igazán komoly tétje a versengésnek, mert csak az első kettő helyezett kap pontot.
Mindezek mellett azonban a játék hangulata és stílusa, komponensei egészen különlegesek, igaz, az arany koponyák gyengébb fényben kissé nehezebben különböztethetők meg a feketéktől. A kártyák illusztrációi tükrözik a kissé komolytalan hangvételt, ami az amúgy alapvetően sötét téma mellé kifejezetten jól jön – hiszen nem mindennap pakolgat az ember kis koponyákat egy pentagramra, és használ fizetőeszközként miniatűr emberi combcsontokat. A Dead Man’s Cabal egy alapvetően könnyű és középhosszú stratégiai játék, mely folyamatosan foglalkoztat minden játékost, akiktől ezzel aktivitást követel meg, és nem ül le egy percre sem, így gyakorlatilag kérdés nélkül ajánlható bárkinek, akit nem zavar a témaválasztás és a relatív egyszerűség.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Gamernának! A játék főleg ikonokkal kommunikál, a dobozban angol nyelvű szabályt találni, de a Gamerna oldaláról letölthető a magyar fordítás is.)
