Itthon valamiért nem annyira ismert/népszerű a Project Raygun szó szerint haláli területfoglalós játéka, a Court of the Dead-univerzumra építő Mourners Call, pedig a társas kimondottan látványos, okosan és szépen dizájnolt, emellett egészen logikus és letisztult formában kínálja a területfoglalós kompetitív stílus legfontosabb mechanikáit. Éppen ezért ideális azoknak is, akik a műfajban nem jártasak, illetve még egy kis csavarral is rendelkezik az apróbb kooperatív megoldások képében. Hasonló az egy esztendővel korábban született, egy kisebb dán kiadó boszorkánykonyhájából, a Kickstarter segítségével létrejött Rise of the Necromancers is, ami szintén úgynevezett “gateway” darab, miközben a nyersanyag-menedzsmentet, a területfoglaló stratégiát helyezi előtérbe, ezzel némi párhuzamot mutatva a haláli kalanddal.
Rise of the Necromancers
- Kiadó/partner: Sore Loser Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív/kooperatív
- Játékosok száma: 1-5 fő
- Játékidő: átlagosan 45-120 perc
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 2,38/5
- Ára: interneten rendelve nagyjából 80 euróba, 28 700 forintba kerül.
Az ősi Nekromanta Király meghalt, a birodalom felett pedig a Fény Rendje vette át a hatalmat, így jóakarattal gúzsba kötve a királyságot. Azonban néhány nagyravágyó nekromanta már felemelkedett a mélyből, hogy a Lelkek Völgyéből indulva átvegyék a hatalmat, egyikük pedig megszerezze az egykori Nekromanta Király trónját. Ehhez követőkkel, sötét varázslatokkal, valamint szörnyek seregeivel kell a legjobbnak az uralma alá hajtani a környéket. De vajon ki lesz a legtehetségesebb és leggonoszabb trónkövetelő?
Sötét mágia és holtak
Ahhoz, hogy ez kiderüljön, a méretes, kétoldalas játéktáblát a játékosszámnak megfelelő oldalával felfelé kell az asztalra helyezni, majd letenni rá a minden esetben jelölt komponenseket: a varázslat- és tárgy-kártyák helye éppen úgy ikonokkal van jelölve, mint a dungeonöké vagy az akadémiáké. Emellett a tábla közelében elhelyezzük a tokeneket (nyersanyag, szörnyek), a kockákat, majd a játékosok maguk elé vesznek egy-egy adag minit, egy-egy táblát és segédletet, illetve 3-3 Nekromanta- és tanonc-kártyát, aztán lényegében jöhet is a megmérettetés. Maga a fekete sereg (nem Mátyásé) kockadobással kerül a megfelelő játékoshoz, emellett a három Nekromanta közül mindenki visszatesz kettőt a dobozba, avagy a választott lesz a játék során a karakterük (mindegyiknek van valami speciális képessége, ami miatt számos opciót kapunk az indításnál), amúgy viszont a setup pár percet vesz igénybe, annyira jól kialakított, egyértelmű helye és jelzése van mindennek.
A játékmenet maga arról szól, hogy ki tudja a 13 uralomszámlálóját legelöször letenni a táblára, ehhez azonban hosszú és kihívásokkal teli út vezet. Saját körében mindenki kártyákat játszhat ki, sereget termelhet, mozoghat, akciókat hajthat végre, majd uralomjelzőt helyezhet egy elfoglalt területre. Kártyát lényegében bármennyit kijátszhatunk, csak az árukat kell megfizetni a nyersanyagok képében, ami eleinte kevés lesz, majd egyre több, ahogy harcolunk, városokat foglalunk el és adóztatjuk azokat. Bizonyos helyszínekre lépve dobókocka segítségével gyűjthetünk be extra összetevőket, de dungeonöket is látogathatunk, amiknél a kártyapakliból véletlenszerűen kerülhet elő valami felszerelés, szörnyeteg vagy történeti elem. A szörnyetegekkel pedig a városokhoz hasonlóan a jutalomért érdemes megküzdeni. Minden lény és karakter rendelkezik egy támadási sorral, ami a kockák számát és kívánt értékét jelzi, ennek segítségével folyik le a harc, aminél a sérüléseket a játékosok esetében először a követők fogják fel, majd a Nekromanta következik, utóbbi azonban halál esetén a kezdő helyszínről indul el újra.
A játékosok így foglalják el a területeket, mindenhova lehelyezve a kis befolyásjelzőket, amik közül 13 darab kell a győzelemhez. Maga a játék így egy kellemes sodrású, euró-ameri hibridnek is nevezhető stratégiai darab, ami kellően sodró és közérthető ahhoz, hogy a kevésbé profikat is elszórakoztassa, de nem annyira egyszerű, hogy családi játéknak nevezzük. Ráadásul a témája is komorabb annál. Vannak még Akadémiák, amik további extrákat hoznak, csak kellő számú, azonos színű tulajdon kell hozzá (ez lehet akár varázslat és tárgy, vagy személy is), illetve a játékosok maguk dönthetik el, hogy egymást is támadják, így jobban rámozdulva a direkt konfrontációra, vagy inkább egymás mellett szövögetik terveiket a kellően nagy helyszínen. Ami egyébként éppen úgy piszkosul jól néz ki, mint a kártyás illusztrációk mindegyike: nagyon átjön a fantasy hatás és hangulat, a tábla maga a klasszikus fantasy irodalmat és a Kard és Korona történelmi stílusát egyaránt megidézi, miközben a kártyán lévő eszközök és karakterek/lények egyértelműen a játék csúcspontját jelentik a megszokottnál sötétebb stílusú tálalással. Az anyagminőség jó, így a minik is mutatósak, egyedül két dolgot sajnáltam: a rózsaszín valahogy annyira nem illik a témához, így egyéb színárnyalatokkal is lehetett volna játszani, de még jobb megoldás lehetett volna az, ha minden Nekromanta-figura más, ahogy a hozzájuk tartozó uralomjelzők is eltérnek, így megoldva akár a teljes színkérdést. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa...
Jönnek a démonok!
Az alkotók fejében azonban láthatóan több is volt, mint amit elsőre mutattak gyermekükből, hiszen később a Rise of the Necromancers visszatért Kickstarterre, méghozzá a Dawn & Demons kiegészítővel, ami több szempontból is alaposan felkavarja a már ismert játékmenetet. A Sore Loser Games készítette első nagyobb bővítmény ugyanis démonokat hoz az alapjátékba, amihez új játékmódokat is kapcsol. Egyfelől a játéktábla sarkaiban nem véletlenül van a koponyás hely, hiszen ezekre négy méretes démonfigura kerül, melléjük egy-egy kisebb játéktáblával. Ha pedig a csomagban lévő új, a régiek mellé kevert kártyák közül sikerül egyet vagy többet megszerezni, jöhet a démonidézés, amivel több opciót is kapunk. A megidézett (és fejleszthető) szörnyeteg a Nekromantához “láncolva” járja a térképet, egyfajta követőként, vagy pedig szabadon mozoghat, felhasználva a talált seregeket és jelzőket. A választás mindig a játékosé, viszont maga a kiegészítés mindenképpen izgalmassá teszi a már ismert mechanikákat. Mindezek mellett megjelennek a fény seregei is egy érsek képében, aki aztán hordákkal nehezítheti meg az akár egyedül, akár koopban küzdő Nekromanták életét. Bár ez inkább csak egy kis extra a fő attrakció mellé, érdekes irányba terelheti a játékot, amennyiben valaki erre a stílusra vágyna.
A dánok tehát nem bíznak semmit a véletlenre, elvégre már az alapjáték is minőségi, még ha nem is kiemelkedő vagy túl összetett darab (azért az agyzsibbasztó eurókat kedvelő gamerek kerüljék, nekik egyszerű lesz), a kiegészítő pedig csak még jobban feldobja a koncepciót. Bár az egyjátékos/koop mód nekem kicsit kiforratlanabb, mint az alap verzió, azzal is el lehet lenni. Maga a koncepció pedig látványos, érdekes, működik, kicsit Mourners Call, kicsit Black Rose Wars, de mindkettőt megelőzte és egyedi jellemzőkkel is bír. A komponensek minőségiek, bár ez az áron is meglátszik, elvégre az alapjátékért elkért ár jelenleg az interneten 28 ezer környékén van. Viszont a kiegészítővel együtt értendő, a Kickstarter-kampány során aktív 555 dán koronás csomag nem volt kifejezetten durva, ha az átlag KS-produkciók árát vesszük alapul. Ráadásul az már látható, hogy a fiúk előre gondolkoznak, hiszen alig fejeződött be a Dawn & Demons leszállítása, Kickstarteren már belebegtették a következő kiegészítőt, amivel a Nekromanták új területeket fedezhetnek fel, miközben a Démonkapu megnyitása után tengerre szállnak, avagy valamikor érkezik az Undead Sea (már ha ez lesz a címe), amit természetesen várunk nagy-nagy szeretettel.
