Antonio Ferrara íróként kezdte, majd hivatása mellett a társasjátékok felé fordult, méghozzá két régi barátjával együtt. Az Escape Studios égisze alatt így állt össze a csapat, avagy rajta kívül egy építész (Sebastiano Fiorillo), valamint egy nyelvész (Marcella Leyva), hogy hárman valóra váltsák gyermekkori álmukat: olyan ötleteket létrehozni, amelyek izgalomba hozzák őket, és életben tartják a bennük élő gyermeket. Elvileg legalábbis ezt hivatott közvetíteni a Stay Away! és a Tales of Evil – sőt jó eséllyel a Pendragon Game Studio által felkarolt Last Friday (Delta Vision idén hozza magyarul, Az utolsó péntek címen) is. És persze cikkünk alanya, a csapat legutolsó, Kickstarteren teljesült kampányának eredménye, a Boogeyman: The Board Game.
Boogeyman: The Board Game
- Kiadó/Partner: Escape Studios
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív/kompetitív
- Játékosok száma: 1-7 fő
- Játékidő: átlagosan 60 perc
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 1,50/5
- Ára: a kiadó Gamefound oldaláról 90 euró, nagyjából 36 200 forint a teljes csomag
Maga az alapszituáció nincs túlírva: gyerekeknek kell szembenézniük legnagyobb félelmeikkel, illetve a rettegett mumussal, aki rájuk feni a fogát, miközben még a pszichopata bébiszitterrel, Jenniferrel is meggyűlik a bajuk. Tehát túl kell élniük az éjszakát, vagy az őrült nőszemély karmai között, esetleg a szörnyeteg feneketlen gyomrában végzik. Nos, ez egy hosszú éjszaka lesz, az már egyszer biztos. És nemcsak a sikoltozástól és kiáltozástól hangos, hanem a kockadobálástól is.
Minden a szerencsén múlik
A Boogeyman: The Board Game-nek van egy alapos felkészülési része, ugyanis számos tokent kell a táblán és a tábla közelében, véletlenszerűen elhelyezni, miközben több kártyapakli is képbe kerül. Ezen felül van egy nagyobb, központi játéktábla a házzal és annak helyiségeivel, a játékosok, avagy a gyerekek pedig itt kezdenek véletlenszerű helyszíneken, pont ahogy a bébiszitter is. A gyerekeket alakító játékosok mind három kártyával rendelkeznek, ami egyben az állapotukat jelöli, valamint három édességgel. Állapotuk alapján a gyerkőcök alapvetően három akcióra képesek, valamint a speciális képességük használatára, és három édesség használatára, a megpróbáltatásoknak hála azonban egyre jobban stresszelődnek, frusztrálttá válnak, az állapotkártyák pedig ezt hivatottak jelölni, már amellett, hogy az állapot romlásának hála képességeik egyre csökkennek. Nem mellesleg, ha valaki teljesen kifulladt, összeesett, az rémálom-kártyát húz, ami nincs jó hatással a fejleményekre, emiatt érdemes mielőbb felsegíteni a bajba jutott társakat. Többek között ez is egy lehetséges akció.
Ahogy a szokásos, szobák közötti mozgás is. Izgalmasabb, hogy minden helyiségben egy tokenhalom várja a betérőket, aminek legtetején mindenképpen a szoba lámpájának égője található. Ez a véletlenszerű lerakás függvényében lehet felkapcsolt, világító vagy éppen kiégett, sötét állapotú, majd a játékos ennek függvényében húz a megfelelő pakli kártyából. Értelemszerűen a világító lámpák fényében kevesebb és kibírhatóbb szörnyűség történik, mint sötétben. Aztán a lámpa alatti tokenek rengeteg zajt okoznak/tartalmaznak, ami mindig Jennifert mozgatja közelebb. Szóval a lámpa tesztelése és az eszközök keresése nem éppen kockázatmentes akció. Emellett csereberélhetünk is, ha egy helyen vagyunk. Nem mellesleg zárakkal is találkozhatunk, amiket ki kell nyitni, ez pedig megint komoly zajforrást jelent.
Ha az akciókkal végeztünk, jön a mumus fázisa, akinek a mozgása titkos, és számozott szoba-tokenekkel jelenik meg a ház különböző részein, illetve ha egy gyerekkel van egy szobában, a játékosnak a megfelelő, borzalmakat tartalmazó pakliból kell húznia. Jennifer esetében is ez a helyzet, csak éppen a saját paklijával. Érdekesség, hogy ha a mumus a gyerekekkel és a bébiszitterrel egy szobában tartózkodik, akkor nem fedi fel magát, ilyenkor mindig Jennifer jelenti a veszélyt. Sőt, a szörnyeteg a lányt is meg tudja szállni. Szóval kettejüket kell mindenáron elkerülni, ahogy a káros hatásokat is, összeszedve a játék elején célul kitűzött tárgyakat (erre van egy külön kártya), majd a befejezés-füzet megfelelő két oldalának történetét lejátszva, egy rituálé keretein belül vissza is küldjük a szörnyeteget oda, ahonnan jött – a pokolba.
Erre van rengeteg apróbb sztori, és lényegében az alkotók ezeknek a kidolgozására szánták a legtöbb időt és energiát, hiszen mindegyik lezárás egy 2 oldalas képregény formájában elevenedik meg, ha pedig sikerrel teljesítjük kihívásait, megnyertük a játékot. És ez a teljesítés bizony kockadobást jelent, méghozzá a klasszikus módon, miszerint az 1-2, vagy az 1-3, továbbá az 1-4 a rossz eredmény, a semleges és a jó pedig a maradék kombinációra van elosztva. Sőt, a kártyák 90 százaléka is erre a mechanikára épül, így nem véletlenül mondtam, hogy a játék alatt sokat kell kockát dobálni. Érdekesség azonban, hogy a mumust játékos is irányíthatja, és ilyenkor ugyan kicsit variálódnak a lépések, de a lényeg marad, avagy a lény titokban igyekszik becserkészni az áldozatokat. És mivel az emberi intelligencia által irányított szörnyetegek a legrosszabbak, természetesen ebben az esetben gyűlik meg vele leginkább a bajunk. És persze mindez lehetne szörnyen jó is, pláne, hogy a játék tálalásából és minden részletéből süt a nosztalgia. De egy társasjátékhoz ennyi elég?
A téka alsó polcának legjobbja
Az van, hogy ha a Boogeyman: The Board Game inkább Boogeyman: The Movie címen születik meg, a Kincsvadászok, Stranger Things, Super 8 stílusában, akkor biztosan imádnánk. Na, jó, esélyes, már ha a stílust sikerül elkapni. Tele van utalásokkal, kikacsintásokkal és mindennel, amit imádtunk és imádunk a műfajban, kezdve a klasszikus számítógépektől a különböző játékokon át egészen az olyan horrorokig, mint a Gyerekjáték. Ehhez nagyszerű illusztrációk is tartoznak, amik a kártyákon is többnyire egyediek (pedig igen sokat találunk a dobozban), és akkor még a kifejezetten tartalmas lezáró füzetről nem is beszéltünk, ahogy a szintén mutatós játéktábláról sem. Az átkötések is érdekesek, vannak jó ötletek és szegmensek a társasban, így az alap adott. Más kérdés, hogy az egész egy kicsit elnyújtott és érdektelen az elképesztő mértékű kockadobásnak és tokenfordítgatásnak köszönhetően.
Merthogy lehelyezünk egy rakás tokent, amiknek a többsége zajjelző, mi meg keressük a tűt a szénakazalban, avagy a két szükséges tárgyat, ami önmagában is megterhelő élmény, pláne úgy, hogy majd minden körben, avagy minden egyes kártyánál dobáljuk a kockákat, próbáljuk az édességgel befolyásolni a negatív eredményeket, majd viseljük a következményeket, amik akár újabb kártyák és kockadobások képében is eljöhetnek. Sok helyen dobáljuk a kockát, de ezt a minden eseményt kocka dönt el játékmenetet kicsit túl soknak éreztem, emellé kellett volna valami, ami feldobja kicsit a mechanikát. És persze, BGG-n már most vannak szabálymódosítások, amik kicsit talán gördülékenyebbé teszik a cselekményt, de így is, úgy is azt érzem, hogy míg a tartalom remek, addig a váz kicsit gyenge és roskadozik a rengeteg élmény és pozitívum alatt. És ezen az újabb kártyákat, újabb kockadobást kínáló kiegészítő sem segít, amely még két karaktert szabadít a nyakunkba, a zajfelelős cica és kutya képében, illetve látogatókat, akik aztán valamilyen hatást indítanak be. Van itt még némi extra helyszín és befejezés is, de mindez nem elég ahhoz, hogy megváltoztassa az alapvető problémákat. Egyébként a Boogeyman: The Board Game nem kifejezetten rossz játék, a témát kedvelőknél különösen betalálhat, ráadásul maximálisan érződik rajta a zsáner szeretete, de sajnos a formula kevés ahhoz, hogy mindent elvigyen a hátán. Hogy a csomagomban a Tales of Evil kockája került a saját dobókockák helyett, az a kisebbik bajom, a nagyobb inkább az, hogy ezen a játékon még dolgozni kellett volna ahhoz, hogy igazán élvezetes legyen, és ne mindent a kocka határozzon meg.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, az Escape Studiosnak! A Boogeyman: The Board Game rengeteg angol szöveget tartalmaz, emellett szabályainak megértéséhez is nyelvtudás szükséges. Rajongói fordításról nem tudunk.)
