A Devirnél egyre gyülekeznek az érdekesebb és valamelyik összetevőt tekintve igényesebb kategóriába sorolható gyöngyszemek, vagy legalábbis különlegességek, de a Lacrimosa ezek közül is toronymagasan kiemelkedett, mikor a 2022-es Essen Spiel során és után egyre többen hívták fel rá a figyelmet. Egyfajta szerelem első látásra már ekkor is kialakult bennem, és mindent megtettem azért, hogy a kiadóig eljutva szert tegyek egy példányra. Elvégre nem minden nap találkozik az ember olyan társasjátékkal, mely nemcsak egy híres, sőt az egyik leghíresebb zeneszerző emlékének állít emléket, de két idővonalon haladva egyszerre foglalkozik személyével és múltjával, valamint főművének befejezésével. És itt bizony ezt kapjuk, méghozzá valami egészen fantasztikus látványvilág mellett. Ettől függetlenül persze a játékmenet és játékélmény a fontos, amikkel kapcsolatban voltak bennem kérdőjelek, de a puding próbája az evés, a zenéé pedig a zenehallgatás, vagy mi, szóval a saját élmények begyűjtésére nem volt más mód, mint az, ha a lejátszóban elindítjuk a Requiemet, és leülünk a társasjáték elé.
Lacrimosa
- Kiadó/Partner: Devir
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 90 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 3,12/5
- Ára: a kiadó honlapjáról 80 dollár, nagyjából 29 000 forint, itthon is hasonló árban van
A gyönyörű dobozkép alatt egyfelől számos szabályfüzet található, különböző nyelven, ami azért nem egy környezetbarát megoldás, valljuk be, viszont az elsőrangú dizájn itt is megmarad, ahogy a tartalom minden egyes további eleménél. A kinyitható, rendkívül vastag kartonból készült, rétegelt játékostáblák, a fából és kartonból készült komponensek, a szépen illusztrált kártyalapok egyaránt mutatósak és beleégnek az ember emlékezetébe, éppen úgy, mint a fantasztikus rajzokkal és stílusban díszített fő játéktábla, ahol még egy térkép is helyet kapott, ezzel mutatva be Mozart utazásait. Hiszen a játék lényege, hogy a zeneszerző halála után özvegye, Constanze mecénásokat keres fel, akik nemcsak segíthetik Mozart tanítványait abban, hogy befejezzék mesterük félbemaradt művét, de közben feleveníthetik közös utazásaikat, ezzel magát az életét is felemlegetve. És természetesen a játékosok is egy-egy mecénást alakítanak, akik közül az nyer, aki a legsikeresebb ezen a két fronton.
A zene örökké zene marad
Ehhez a játéktáblán öt korszakra bontva öt kártyapaklit kapunk az akció- és opus-lapokkal, valamint a térképet, ahova mindig új lapkák kerülnek le a fordulók között (vagy éppen fordulnak át értékesebb oldalukra), valamint egy kottát, amin végighaladva fejezhetjük be a Requiemet (K.V. 626). A játékosok maguk saját táblával rendelkeznek, ahol pénzüket és befolyás-pontjaikat gyűjtik, utóbbiakat három kategóriában, és pontosan ezekkel fizetnek, amikor bármit is vennének, legyen szó kártyákról, egy-egy zenemű befejezéséről, vagy éppen egy utazásról. Mindenki rendelkezik egy kezdőpaklival és -készlettel, ezzel indulnak neki az első fordulónak, egyben korszaknak, majd ahogy jönnek az újabb fordulók, úgy cserélődik le a kártyakínálat, természetesen egyre ütősebb, ám egyre kevesebbszer használható lapokra, elvégre az ötödik forduló/korszak végén a Requiem elkészül, avagy Mozart életműve végre az emberek elé kerülhet.
Maga a játékmenet szerintem egyszerű, avagy a körében a kézben tartott négy közül mindenki két kártyát játszik ki, az egyiknek a felső, a másiknak az alsó tulajdonságait használva, ennek megfelelően becsúsztatva a saját táblája megfelelő tartójába. A felső akció mindig azonnali, míg az alsó csak a bónusz, amit majd a fordulóváltáskor kapunk meg. Az akciók pedig az alábbiak: akciókártya vagy opus-kártya vásárlása; opus szolgáltatása vagy eladása; utazás; zeneszerzés. Az első kettő ezek közül önmagáért beszél, ilyenkor elveszünk egy lapot a kínálatból, aminek kifizetjük az árát, majd ha sima akciólap, kicseréljük az akcióhoz felhasznált kártyára, amit eldobunk a játékból (így lapjaink száma állandó marad), ha pedig Opus, akkor azt magunk elé tesszük az asztalra. Ehhez fűződik a következő akció, amikor kisebb bevételért kiadjuk a művet (ebben a fordulóban már nem élhetünk vele), a nagyobb bevételért pedig eladjuk, ezzel szintén eldobva a játékból. Utazásnál az utakon mozogva léptetjük Mozartot, kifizetve az útdíjakat, illetve egy városba érve, további költségeket megfizetve elvehetünk egy kisebb lapkát, ami azonnali jutalmat biztosít, vagy nagyobbat, ami a játék végén szolgáltat győzelmi pontot, annak függvényében, hogy sikerült-e teljesíteni a feladatot.
Az utolsó akció a legizgalmasabb, hiszen ekkor a táblánkról hangjegyes jelölőt teszünk a kotta adott részére, illetve a költségek megfizetésével elvesszük az egyik zeneszerző lapkáját, amivel a táblánkon letakarjuk az elvett hangjegy helyét, így az ott lévő és a lapkán lévő (utóbbit csak a forduló végén) jutalmat is megkapva. És ami még fontosabb: a játék végén kiderül, hogy a két elérhető zeneszerző közül a különböző szekvenciáknál ki került többségbe, és a hangjegyek tulajdonosai ez alapján kapnak győzelmi pontokat, avagy érdemes körültekintően befejezni azt a bizonyos nagy művet. A két kártya felhasználása után a játékosok két kártyát húznak a paklijukból, majd még háromszor megcsinálják ezt (két kártya kijátszása), hogy a forduló végén bevételeket kapjanak (pénz, alsó kártyák hatása), érvényesítsenek bizonyos jutalmakat és a többi. Ilyenkor ugye tisztul a kártyakínálat, sőt kapunk egy új hatást a következő korszakra, ami bizonyos esetekben szintén jutalmakat biztosít, ha pedig lefutott az utolsó, ötödik forduló is, vége a játéknak.
Ihletett zene… és játék
Azt hiszem, már első ránézésre tudtam, hogy ez a játék kell nekem. A Lacrimosa ugyanis, ahogy már többször hangsúlyoztam, fantasztikusan néz ki, és olyan ritka témát dolgoz fel, olyan egyedi módon, ami miatt mindenképpen ki kellett próbálnom. Nem mellesleg nem is csalódtam. Az egyetlen komolyabb meglepetés az volt, hogy sokkal könnyebbnek éreztem, mint amilyennek a 3-as feletti átlag nehézsége miatt gondoltam. Minden adja magát, és ha elsőre van is kérdőjel az emberben, az első forduló első körei alatt minden letisztul, minden egyértelművé válik. A nagyjából jól tervezhető körök gyorsan lezajlanak, egyedül a többi játékos piszkálhat bele valamennyire az elképzelésbe, hiszen olyan lapot vehetnek el, olyan zeneműbe kontárkodhatnak bele, olyan utazásra mehetnek, amit pont mi is kinéztünk. Ezen felül viszont nagyon jól működik az egyedi területfoglalási/többségszerzési réteg, ahogy a minimálisan pakliépítős rendszer, vagy éppen a szettgyűjtögetés. Mindenből van benne egy kicsi, éppen annyi, hogy ne lehessen rásütni a bélyeget, hogy ez és ez a mechanika a legjellemzőbb, és az egész szépen összeáll, noha az utazás rész azért kicsit így is absztrakt, míg a zenemű befejezése már jóval konkrétabb feladat.
A nagy elvárások mellett a legkönnyebb csalódni, de ebben az esetben nem ez történt. Jóllehet, a Lacrimosa sem tökéletes (miért is lenne az?), de hibái eltörpülnek erényei mellett, és a legnagyobb hibák, amiket fel tudnék róni, olyanok, minthogy a szabályfüzet egy-egy kérdésben lehetne pontosabb, valamint hogy nagyon kijárna egy rendes játékossegédlet, amin például az ikonokat is meg lehet nézni. Azt gondolom, hogy sokat elmondhat a társasról, ha ebbe kötök bele. A komponensek minősége elsőrangú, nagyon igényes a tálalás, az illusztrációkat már méltattam (Jared Blando és Enrique Corominas munkája – egyikük a Mosaicnál, másikuk a Polisnál már bizonyított), míg a legfontosabb mégis maga a mechanika, a játék szíve és lelke, ami a Gerard Ascensi (On the Origin of Species) és Ferran Renalias (szintén és Insecta: The Ladies of Entomology) párosnak köszönhető, és ami talán nem emelkedik Mozart-i magasságokba és nem válik hasonlóan Requiemmé, de címével ellentétben nem is okoz könnyfolyamot, legalábbis nem a rossz értelmében. Lehet, hogy valakit a témának köszönhetően (komolyzenei vonal) hidegen hagy, de mindenképpen érdemes leülni elé, mert egy ilyen játék után szokták figyelni egy-egy tervező további munkásságát, aminek hála talán egyszer ő is bekerülhet a játékfejlesztők klasszikusai közé, mint ahogy a zenetörténelemben tette ezt a rendkívül rövid életű, de annál jelentőségteljesebb Wolfgang Amadeus Mozart.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Devirnek! A Lacrimosa alapvetően nyelvfüggetlen, ám szabályainak megértéséhez nyelvtudás szükséges. Publikus rajongói fordításról nem tudunk, de zárt csoportból elérhető.)
