Emlékszem, kölyökkoromban elég nagy hatást gyakorolt rám az 1954-es Némó kapitány (eredeti címén 20,000 Leagues Under the Sea) című film, melynek főbb szerepeiben James Mason, Kirk Douglas, Peter Lorre és Paul Lukas játszott. Egészen magával ragadott a tengeralattjárók gondolata, az a fantasztikus tengermélyi világ, és a steampunk-esztétika. Később természetesen pótoltam a regényeket is, ám gyerekként még átsuhantak a fejem felett Némó kapitány rejtélyes és összetett személyiségének tragikus gyökerei, ahogy a regények rejtettebb mondanivalója, anti-imperialista eszméi is, és csak a kalandokat, hőstetteket és kalózkodást láttam benne. A felismerés újra rámtört a Nemo’s War társasjátékkal játszva, melynek próbája legalább olyan merész vállalkozás volt a részemről, mint amire a regényhős vállalkozott.
Nemo’s War
- Kiadó: Victory Point Games
- Partner: Tabletop Tycoon
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: szoliter/kooparatív/kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 60-120 perc
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 3,15/5
- Ára: a kiadó honlapjáról akciósan 120 dollár, nagyjából 43 200 forint
Ennek egyetlen oka, hogy eleve tartok társasjátékok szóló módjától, nem igazán szoktam és nem igazán szeretem ezeket játszani, a Nemo’s War pedig egy kifejezetten szoliter kaland. Hozzátenném, hogy a nálunk járt Ultimate Edition már tartalmaz kooperatív, fél-kooperatív és kompetitív játékmodulokat is az összes kisebb-nagyobb kiegészítő mellett, de egyértelműen látszik, hogy ez bizony – akárcsak a regény – valójában egyetlen ember nagy kalandja. Fenntartásaim ellenére azonban egészen kellemesen csalódtam, pedig ott van még az elsőre kifejezetten rémisztő oldalszámú dupla szabályköny (egy a játékmenethez, egy pedig a setuphoz, fogalmakhoz, játékmódokhoz) is, mely nagyon okosan felépített, remekül formázott, és az első játék második felére jobbára fel sem kellett lapoznom, ám ha mégis, azonnal tudtam, hogy mit hol keressek benne. Ez pedig már árulkodik arról is, hogy a társas valójában csak ránézésre összetett, kis gyakorlattal csak úgy pörögnek a fordulók, főleg, hogy a lényeges információk a játéktábla különböző részein mind fel vannak tüntetve.
Nevem senki
A játék előkészítésének első és legfontosabb mozzanata, hogy meghatározzuk Némó motivációját, legyen az felfedező, kalandor, kalóz, anti-imperialista vagy más a lehetséges nyolc „személyisége” közül. Egyrészt ez azért fontos, mert ezen lapkák egy része külön szabályokat léptet életbe, illetve egy fix, egyedi fejlesztéssel indítja útjára a Nautilust; másrészt pedig alapvetően befolyásolja a játékmenetet, mert mindegyik lapka merőben eltérően számolja el a játék végén szerzett pontjainkat, melyeket kilenc különböző forrásból szerezhetünk. A kezdésnek javasolt felfedező például a tudományos eredményekért és a felfedezett csodákért magas szorzót kap, a csatahajók elsüllyesztése viszont jóformán egyenesen hátrányos számára; míg az anti-imperialista a szárazföldön szított lázadásokkal juthat magas pontokhoz. Végül, de nem utolsó sorban, a történet-pakliban található lapok száma is függ „karrierünktől”, melyet összeállítása után a 25 lapos kiegészítő kaland-paklival együtt a játéktáblán megjelölt helyükre tesszük. A főbb óceánokra ismeretlen hajók tokenjei kerülnek, a későbbiekben megérkező erősítéseket a hírnév-sávon és a tartalék-mezőkön helyezzük el, és már kezdődhet is a kaland.
A kör első lépéseként a történet-pakliból húzunk, melyben az előzetesen elhelyezett fejezet-kártyák mellett próbatételre felszólító, megtartható és azonnali hatást kiváltó lapok sorakoznak. A könyvek történéseiből, karaktereiből és helyszíneiből táplálkozó kártyák egy kis történettel és illusztrációval színesítik kötelező vagy választható teendőinket, melyeket tömör, szöveges formában közölnek. Egyedül akkor van további dolgunk, ha próbatételre, azaz kockadobásra kerül sor, ennek módosítóiról előzetesen kell döntenünk, amiért elsősorban a hajó „erőforrásaival” (Némó, legénység és hajótest), másodsorban esetlegesen alkalmas kincsekkel fizethetünk. Ha megvagyunk a tennivalókkal, akkor az éppen aktuális fejezetkártya által meghatározott színű és számú kockával dobunk, ezek hatására akciópontokat kapunk, és újabb hajó-tokenek kerülnek fel a világ óceánjaira; ritkább esetben dupla dobásakor pedig tétlen kör következhet (ilyenkor is zajlik az élet, csak mi nem szerzünk akciópontot). A rémisztő ütemben felszaporodó ellenséges hajóhaddal pedig muszáj számolnunk, ugyanis amint a világ óceánjai megtelnek, a játék idő előtt, vereséggel ér véget.
A megszerzett akciópontokkal cselekedhetünk egy körben, a mozgáson és kétféle támadáson túl elhasznált erőforrásaink pótlása, hajónk fejlesztése, kincskeresés és lázadás szítása mellett is dönthetünk. Ezen akciók többsége további kockadobásokkal jár, melyek az egyre több ismert hajóval brutálisan nehezednek, ezt megelőzendően tehát sorozatosan igyekszünk azokat elsüllyeszteni, így azonban a hírnevünk nő, mellyel végső soron további erősítést, és újfent a játék idő előtti végét hozhatjuk a fejünkre. A győzelem egyetlen módja a történet-pakli kiürítése, melynek végén egy extra kihívást jelentő finálé-kártya lebonyolítása után, a karriernek megfelelő módosítókkal elszámoljuk pontjainkat, és a szabálykönyv végén elolvassuk a hozzá tartozó epilógust.
Mobilis in Mobili
Maga a játék remekül átadja a választott témát, és közben szembesülünk azzal, hogy egyetlen ember bizony menthetetlenül édeskevés egy egész világ ellen. A játéktér kissé sűrű, de egyetlen játékosnak éppen megfelelő méretű és könnyen áttekinthető, hamar kiismerhető. A szabálykönyvet méltattam már, a kártyák is jó minőségűek, az Ultimate Edition részeként egy mindennek helyt adó inzertet, fa tokeneket, a hajók és kincsek számára kis húzózsákocskákat is kapunk. Összességében nem nagyon lehet panasz a tálalásra, bár illusztrációk terén inkább talán a szegényesebb oldal felé billen a mérleg, ami pedig mégis akad, azt érzésem szerint túlságosan elnyomják a táblázatok, feliratok és tennivalók.
A magam részéről a téma meglepő sikerrel adta el a játékot, annak ellenére, hogy az szoliter, no és persze ott van az is, ami az eddig leírtak alapján talán már egyértelmű: a Nemo’s War annyira ameri-játék, hogy csak na. És nekem hiába beszél a szabálykönyv az okos kockázatmenedzsmentről, és támasztja alá statisztikai állításokkal és feltüntetett százalékokkal az esélyeket. Hiába mondja el, hogy fejezetenként átlag egyszer fordul elő azonos érték dobása, én lelkesen szórom őket sűrű egymásutánban, próbatételkor pedig a katasztrofális „duplaegyet” sem vagyok rest rendszeresen megdobni. Mindez persze alapvető dizájnbeli jellemzője a kockadobálós ameri-játékoknak, melyeket lehet szeretni vagy gyűlölni – az előbbi csoport tagjai minden bizonnyal nagyon élvezik majd a játékot.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Tabletop Tycoonnak! A játék magabiztos nyelvtudást követel, mind szabálykönyve, mind kártyái, de még a játéktábla is erősen nyelvfüggő. Rajongói fordítása létezik a Second Editionnek, ami innen érhető el.)
