Mostanra a legelvakultabb rajongók sem tagadhatják, hogy óriási kapufának bizonyult a Dragon Age: The Veilguard, hiszen maga az EA is elismerte, hogy a Corinne Busche (aki időközben egyébként távozott a cégtől) felügyelete alatt formálódott akció-RPG alulmúlta az elvárásokat, méghozzá nem is kicsivel. Tekintve, hogy a BioWare-nek ez már a harmadik kudarca volt a Mass Effect: Andromeda (amit ugyan más részleg készített, de ez a lényegen nem változtat) és az Anthem után, könnyedén felmerülhet a kérdés, hogy vajon kap-e még egy esélyt a számos klasszikussal büszkélkedő csapat, a szóban forgó kiadó ugyanis nem a lágy szívéről ismert – a Viseceral Games erről elég sokat tudna mesélni. Nos, úgy fest, egyelőre még nem kopogtat a Kaszás a BioWare ajtaján, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne a stúdiónál, sőt, épp ellenkezőleg.

A brigád vezetője, Gary McKay ugyanis egy nemrég közzétett blogbejegyzésben tudatta az emberekkel, hogy az Electronic Arts alapos átszervezéseket hajt végre, és több fejlesztőt is más, házon belüli projektre (például a soron következő Battlefieldre) állít rá, mondván, hogy az új Mass Effecthez egyelőre nincs szükség a teljes állományra. Jelen pillanatban tehát több alkalmazott is más csapatoknál tevékenykedik (vagy fog tevékenykedni), és bár McKay ennek ellenére optimista a jövőt illetően (kiemelte például, hogy a széria folytatásán olyan veteránok ügyködnek, mint Mike Gamble, Preston Watamaniuk, Derek Watts és Parrish Ley), elég gyanús, hogy az EA az IGN megkeresésére sem volt hajlandó elárulni, hányan dolgoznak jelenleg a BioWare-nél, és számíthatunk-e leépítésekkel kapcsolatos bejelentésekre.

Apropó leépítések: bár az átszervezésről szóló posztban szó sincs ilyesmiről, az általában elég jól értesült youtuber, Smash JT az X-en hívta fel a figyelmet arra, hogy néhány alkalmazott a BlueSky-on számolt be a kirúgásáról, ergo többen is elveszítették a munkájukat, csak épp sem az EA, sem a BioWare nem akarta nagy dobra verni – a mostani megítélés mellett ez mondjuk nem annyira meglepő. Gary McKay lelkesedése ellenére tehát én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy megmarad a BW mostani létszáma, mindenesetre bízom benne, hogy ezek után tényleg kapunk egy olyan Mass Effectet, ami a régi rajongóknak szól, nem pedig az úgynevezett „modern közönségnek”, melynek tagjai jól láthatóan nem szoktak videójátékot vásárolni.

A borítóképek forrása: PlayStation Store, Steam