Bemutatkozott a DMZ: Nuclear Survival a Steam-en, bár egyelőre még nincs pontos megjelenési dátuma. Ez egy nyílt világú, többjátékos-módra kiélezett túlélőjáték, amit két ember rakott össze Japánban, és már most elég ambiciózusnak tűnik. A túlélőjátékok egyébként is reneszánszukat élik manapság, a DMZ: Nuclear Survival pedig egy újabb sikeres darab lehet. A koncepció lényege, hogy a világ megváltozott egy nukleáris háborúnak köszönhetően, és a bolygó tektonikus lemezei eltolódtak, hogy egy szuperkontinenst (Pangea) hozzanak létre.

Valamilyen oknál fogva ez azt eredményezte, hogy az ősi romokat sokkal könnyebb megközelíteni és kifosztani, a játékosok pedig ezekről a helyszínekről ereklyéket és értéktárgyakat menthetnek ki egy procedurálisan generált térképen. Érdekesség, hogy ezekkel az ereklyékkel ősi génekből származó, szupererős katonákat lehet feltámasztani, sőt, akár állatokat (a trailerben már látható egy medve) szintén magunk mellé állíthatunk. A cucc PvE és PvP játékmóddal fog indulni, és a dedikált szerverek több mint 100 játékos támogatására lesznek képesek. Emellett a közelgő túlélőjáték offline single-player móddal is rendelkezik majd, ami ritka az ilyen típusú címeknél.

Borítókép forrása: Instant Gaming News