[Filmkritika] Logan - Végre egy jól sikerült Rozsomák-film

17 évig játszotta Hugh Jackman az X-Men univerzum egyik legnépszerűbb, legkedveltebb, leginkább amerikai hőstípust megtestesítő karakterét, Rozsomákot, akit szerencsétlen módon a magyar forgalmazók Farkasnak kereszteltek. Pedig a másik nevén Loganként ismert mutáns nem véletlenül kapta a Wolverine, azaz Rozsomák becenevet, minthogy sokkal kisszerűbb és vadabb hérosz ő annál, hogy egy méltóságteljes farkashoz hasonlítsák. Logan a legelső X-Men filmben is csavargóként jelent meg, aki leginkább a westernfilmek antihőseire (Clint Eastwoodra külsőleg is) emlékeztetett. Viszont Logan épp úgy harcolt, mint egy rozsomák, ami állítólag még a nálánál nagyobb termetű farkasnak is nekimegy, ha a túlélésről van szó.

Rozsomák márpedig nagy túlélő volt az X-univerzumban, mivel páratlan regenerációs képességgel rendelkezik karmai mellett. Emellett Logan iszonyú lassan öregszik a legelső önálló Wolverine-filmben gyerekként is megismert, 1800-as években született Logan. Gyakorlatilag már az ő útkereséséről szólt a X-trilógia is, de önálló eredetfilmet is eleddig csak Rozsomák kapott (Az Elsők, Az eljövendő múlt napjai és az Apokalipszis megosztva szólnak Xavier profról és Magnetóról). Ráadásul az alkotók nem bírták ki, és beleerőltették egy kameo erejéig Az Elsőkbe és az Apokalipszisbe, Az eljövendő múlt napjaiban pedig kulcsfontosságú mellékszereplővé lépett elő Logan.

Rozsomák tehát irtó népszerű X-hőssé nőtte ki magát, menő képességeinek, laza beszólásainak és természetesen Hugh Jackman karizmájának köszönhetően. Még önálló játékot is kapott, az X-Men: Origins – Wolverine-t, melyben Gavin Hood családbarátra hangszerelt filmjétől eltérően igen brutális kaszabolásokat kivitelezhettünk Rozsomákkal, ráadásul a sztori is valahogy ütősebb volt, mint a közepesre sikerült filmváltozatban.

Ezt a családbarát hozzáállást kívánta felszámolni James Mangold R besorolású, brutális Rozsomák-fináléjában, a Loganben is, melyet a felemásra sikeredett The Wolverine (2013) után agyba-főbe reklámoztak a Deadpool merészségén felbátorodva. Avagy az új Rozsomák-filmben szakadnak a fejek és a végtagok, ömlik a vér, s az adamantium-karmokkal megáldott (vagy inkább megátkozott) Logan tényleg olyan pusztítást hagy maga után, amilyet egy ilyen gyilkológéptől valójából elvártunk (néha szó szerint egy vágóhídon érezzük magunkat).

Ennek ellenére félő volt, hogy a sztori ezúttal is lapos lesz, mint a Wolverine-ben volt, jóllehet, a Johnny Cash Hurtjére hangszerelt első előzetes rendkívül ígéretesnek tűnt, hiszen abban egy megkeseredett, megöregedett Rozsomákot láthattunk, aki a még öregebb, már szenilis Xavier professzort gondozza egy lepukkant, isten háta mögötti helyen. Jóllehet, feltűnik egy hallgatag kislány, Laura /X-23, akinek ugyanolyan pengéi vannak, mint Rozsomáknak, csak sokkal fürgébb, energikusabb, a jövő reménysége. S úgy az egész James Mangold-film nagyon drámainak tűnt, igaz, vertek már át minket párszor ilyen kiváló előzetesekkel (Az Acélember).

Az Old Man Logan című 2008-as, posztapokaliptikus Rozsomák-képregényhez lazán kötődő Logan az eredeti műhöz hasonlóan kiábrándult, leharcolt világot és hősöket ábrázol. James Mangold bár csak egy igazi westernt rendezett (Börtönvonat Yumába), ám a műfajért rajongó rendező tulajdonképpen minden művébe beleviszi valamelyest a Vadnyugat motívumait. A Logan sztorija így adta magát, hiszen a posztapokaliptikus vagy cyberpunk, lepusztult világok mindig is magukban hordozták a modern western lehetőségét (lásd a Mad Max, a Trigun, a Setét Torony vagy éppen a Fallout- és Wasteland-játékok esetét).

A westernnek pedig a szuperhősfilm az örököse, több szempontból is (magányos hősök, akik két világ határán egyensúlyoznak, céljuk a közösség megmentése, speciális képességük miatt egyszerre néznek fel rájuk az emberek és állnak is kívül a fegyverforgatásra képtelen tömegen stb.). A western viszont rég hiteltelen mítosszá vált Amerikában, a fiatalok körében már nem annyira menő cowboynak lenni. Aki westernt csinál, az halottidézést is hajt végre, és már nem énekelhet hősi történeteket. A western műfaját ritkán veszik elő, de ha valaki westernt csinál manapság, abban biztosan világvégi hangulat terjeng, elég csak a Börönvonat Yumába vagy a tavalyi Csontok és skalpok barbár Vadnyugatára gondolni.

Ezért is hangszerelte James Mangold az utolsó Rozsomák-filmet westernesre. Bár a szuperhősfilm ciklusa is kifulladni látszik, hiszen megjelentek az önparódiák (Hangyaember, Deadpool, A Galaxis őrzői), túl gyakran jönnek a rebootok, de a mozipénztáraknál még mindig népszerűek a harisnyás igazságosztók. Így még azért szüksége van a westernre a szuperhősfilmnek ahhoz, hogy igazán elégikus hangvételű lehessen. Így a Logan jövőképe olyan, mint egy leharcolt Vadnyugat, ahol lassan minden szétmállik, elrohad. „A világ megváltozott” – mondja kiábrándultan a kiégett Logan, éreztetve ezzel azt, hogy már nincs visszaút, végleg szertefoszlottak illúziói, a halál lenne megváltás számára (ezért tartogat magánál egy adamantium golyót).

A világ pedig valóban megváltozott. 2028-ban járunk, mikor már 25 éve nem született mutáns. Logan és Xavier professzor Kalibán nevű segédjükkel tengetik életüket egy rozsdás, elhagyatott gyártelepen, a sivatag közepén. Az öregedő, beteg Rozsomák party-limuzinnal fuvarozgat embereket jó pénzért, Logan a menekülésre, egy yachtra gyűjt, mellyel kihajózhatnak a tengerre, és békében meghalhatnak Xavierrel. Logan nem érti az új világrendet, nem is képes felvenni a harcot már vele egymaga (már a kezdő képsorokban látott csetepaté is inkább hasonlít egy kocsmai verekedésre, mint harcművészetre). Rozsomák nevéhez híven csak túlélni akar, vagy meghalni békében. Mindegy, csak ne kelljen elviselnie a valóság nyomasztó terhét. És azt, hogy karmai már nem is nagyon akarnak kijönni ökléből, az egyik pengét úgy kell kihúznia másik kezével, melyet persze felvág az éles adamantium.

Egy napon riadt ápolónő és egy kislány (Laura) keresik fel Logant. Mikor Logan vonakodva elvállalja, hogy elfuvarozza őket egy dél-dakotai Éden nevű helyre, a nőt természetesen megölik, a kislány pedig Loganre marad. Lauráról viszont gyorsan kiderül, hogy tulajdonképpen egy értékes fegyver, így gyorsan eljutnak Rozsomákhoz a fejvadászok, akik egy mutánsellenes cégnek (Transigen) dolgoznak, mely balul elsült kísérlete után el akarja pusztítani a mesterségesen létrehozott mutánsgyerekeket. Természetesen ezt Logan nem engedheti, így a szintén beteg, 90 éves, de még mindig nagyhatalmú Xavierrel és a Rozsomák fiatalkori énjét idéző Laura-val útra kelnek az Éden felé, melynek létezésében Logan abszolút nem hisz.

Mint írtam, a Logan tulajdonképpen egy elégikus szuperhősös western. James Mangold filmje tele van westernutalásokkal, sőt az Idegen a Vadnyugaton című klasszikusra építi fel cselekményét és fő fordulatait is. Emellett pedig a tipikus vadnyugati filmes, illetve thrillernarratívát használja, melyet már a Börtönvonat Yumában is láthattunk: el kell juttatni egy fontos személyt A pontból B-be, miközben rosszarcok a hősök nyomában vannak.

E tipikus történettel pedig még tipikusabb szuperhősfilmes klisék találkoznak, melyeket azért sikerült a Logan elosztani a cselekményben, de a film fináléja, a nagy leszámolás azért így is klisésre és összecsapottra sikeredett ahhoz képest, hogy amúgy mennyi jó és emlékezetes jelenettel van telepakolva James Mangold utolsó X-Men-filmje, és mennyire katartikusra sikerült maga a zárókép.

Mert amúgy ami miatt összességében egy nagyon jó és nagyon emlékezetes szuperhős-elégia a Logan, az a két ismerős főszereplő karakter. Már-már mítoszrombolás folyik James Mangold filmjében, annyira megroppant, megroggyant Rozsomák és Charles. Mint írtam, nem működnek már jól Logan szuperképességei, egy fertőzés miatt lassabban regenerálódik, súlyos sérülései megmaradnak, és persze Hugh Jackmant testét és arcát teleaggatták ráncokkal, sebekkel, bár ugye már az ötvenhez közeli színész sem mai darab. Így a karakterben nemcsak az az alapvető életundor van meg, ami már az X-Men-trilógiában is jelen volt a helyét kereső, majd szerelmét elvesztő antihősben. Logan már erejében sem lehet biztos, sokszor alulmarad a ellenfeleivel szemben, és most már nemcsak álmodik arról, hogy elveszti önkontrollját, és ártatlanokat bánt, hanem a valóságban is nehezére esik kordában tartani halványuló képességeit. (Akik egyébként fennakadnak azon, miért vannak adamantium pengéi Rozsomáknak megint, azok nézzék meg Az eljövendő múlt napjait és az Apokalipszist, ha még nem tették, azokból kiderül.)

Ez hatványozottan igaz Xavier professzorra, akinek agyát egy múltbeli katasztrófa miatt tömegpusztító fegyverré nyilvánították. Charles-nak gyakorlatilag epilepsziás rohamai vannak, ami a pszionikus képességekkel rendelkező öregnél nemcsak annyi veszélyt jelent, hogy elharaphatja nyelvét, hanem tömegesen loccsanthat szét agyakat, ha elszabadul. Ezért gyógyszerekkel és privát börtönében kell remeteként élnie, hogy ne bánthasson senkit. Az egykori szuperhős-vezetőből tehát önkéltenül szupergonosz lett.

Nagyon markáns tehát az életfájdalom, a generációváltás egyszerre szükséges és szomorú ténye a Loganben, és ezért válik nemcsak egy szimpla hatásvadász szuperhős-elégiává James Mangold filmje, hanem Hugh Jackman és Patrick Stewart erősen önreflexív elbúcsúztatása a Logan. És a két színész eszméletlenül nagyot alakít szerepében. Persze tömegfilmes keretek között, de ezúttal még a szinkron sem tudja lerontani az összképet, főleg, hogy Stewart és Jackman megszokott magyar hangjai (Sinkovits-Vitay András, Horányi László) is elemükben vannak.

Hugh Jackmant egyébként sajnos betegsége miatt személyes szálak is fűzik Loganhez, mivel már évek óta újra és újra kiújuló bőrrákkal küzd a színész, így a testi betegség rossz tapasztalata még keserűbbé teszi Hugh Jackaman Rozsomákját. Ettől volt olyan hiteles a tüdőrákos John Wayne utolsó westernjében, A mesterlövészben kiöregedett, rákos westernhősként vagy a gyomorfekéllyel küszködő Gary Cooper a Délidő című klasszikusban a történetbeli kisváros kiábrándult, neurotikus seriffjeként.

Persze amúgy elégikus hangvétele ellenére a Logan nemcsak a keserűségről szól, egészséges irónia is szorult James Mangold művébe. Szerencsére a kötelező poénkodás itt abszolút a bensőséges, ellentmondásos kvázi apa-fiú kapcsoltba integrálódik, mely Rozsomák és X professzor között már a korábbi filmekben is jelen volt, ám most még inkább felerősödik az Xavier magatehetetlensége és Logan gondoskodása miatt.

S ha már az iróniánál tartunk, rendkívül ötletes az X-Men képregények megjelenése a történetben. A képregények itt a fiatalok számára kvázi történelemkönyvek, míg az idősödő Logan átlát a mítoszteremtésen, és szembesíti Laura-t és a többi rajongót azzal, hogy „a valóságban mindenki meghal”, és nem léteznek harisnyás igazságosztók, sőt igazság sincs. Ez nemcsak fricska a klasszikus képregényhősök irányába, hanem mintegy reflexió arra is, hogy Rozsomák soha nem húzott sárga gúnyát, mint képregénybeli megfelelője, csupán a 2000-es évek X-Men-trilógiájában bújt szolid egyenruhába.

Pozitívum még, hogy mint az utóbbi évek jónéhány akció-kalandfilmjében (Mad Max: A harag útja, Star Wars: Az ébredő erő), úgy a Loganben is minimalizálták az alkotók a CGI-t, és a számítógépes effektusokat nem célnak, hanem eszköznek tekintik. Így az összecsapásokban van erő, ráadásul James Mangold okosan takarékoskodik az akciójelenetekkel. Ám mikor elszabadul a két pengés mutáns, akkor tényleg zúzás folyik, nemcsak szolid puffogás vagy grandiózus, de dögunalmas pukizás, mint korunk szuperhősfilmjeinek többségében. A Logan harcai úgy, mint világa karcosak, elkeseredettek, dühösek, főleg persze a címszereplő esetében, aki néha csak a szerencsének köszönhetően nem harap fűbe végleg.

Nagy kár viszont, hogy a Loganban nincs egy épkézláb antagonista, azaz negatív hős. A fejvadász, illetve a Reaver nevű halálosztag feje, Donald Pierce még lehetne egy komolyabb ellenfél, hiszen hatalmas hadsereget vonultat fel, és amúgy nincsenek szuperképességei, a fegyverekre és a korrupt háttérhatalomra alapoz. Robotkarjával ő még jól mutatott volna egy koszos, elégikus, talajközeli, posztapokaliptikus szuperhősfilm főgonoszaként. Ám sajnos az alkotók nem érték be vele, újabb és újabb főgenyók kerülnek elő a bő kétórás cselekmény során, akiket egyszerűen nem dolgoznak ki jól az alkotók, mivel Rozsomák, Laura és Xavier professzor drámája mellett egyszerűen nem jut elég idő a gazemberekre. Feltűnik egy Strykerhez hasonló őrült tudós (Zande Rice, az ő apját láthattuk az Apokalipszisben) kb. a cselekmény közepén, és vele együtt jelenik meg egy szupermutáns (X-24) is, de egyik sem méltó az utolsó Rozsomák-filmhez.

Ráadásul ezeket a karaktereket mind ellőtték már a korábbi Logan-filmekben, hiszen megjelent az antihős kvázi teremtője, Stryker, féltestvére, Creed, és eredetfilmjében kapott egy hozzá hasonló elpusztítható ellenfelet is (Deadpool igen gyenge, néma levente verziója). A Logan készítői pedig úgy látták, elég, ha ezeket felsorolják, beletuszkolják a filmbe más formában. Így az eredmény sablongonoszok tömkelege, akiktől nem tudunk félni, konfliktusuk Logannel nem elég drámai.

Olyan antagonistát illett volna találni, mint a Watchman- vagy A sötét lovag visszatér-történetekben, aki valamilyen módon erősen kötődik Rozsomákhoz, és maga is az öregkorral küzd, mintegy tükörképe Logannak, és valamilyen szinten emiatt kialakul egy ellentmondásos empátia a szembenálló felek között. Olyan rivális kellett volna, mint a kiöregedett Batmannek az idős, még őrültebb Joker. Jóllehet, James Mangold azért nem Frank Miller, hát még mennyire nem Alan Moore, de ha csak a Börtönvonat Yumában című saját filmjére tekint, már talál egy jó mintát, hiszen abban hős és negatív hős egy csapatba kényszerülnek, így kénytelenek felfedezni egymásban a hasonlót. Egy elégikus filmhez legalábbis ez a felállás illene.

S annyira az X-23-as kislánytól sem kell elájulni, hiszen nagyjából azt tudja, amit Rozsomák, és szerencsétlen módon a játékidő második feléig egy szót sem szól. Utána pedig szinte egyfolytában beszél. Így neki sem lesz túl sok karaktere, nagyjából sablonokból rakták össze Laura-t. Pedig amúgy Logan és a mutáns kislány kapcsolatában benne volt a Terminator 2 megható gép-gyermek viszonya, de James Mangold túl későn kezdte el összefésülni a két mutánst. Így pedig valahogy nem működik a kémia Rozsomák és X-23 között.

Viszont összességében a Logan egy remek film, melynek kisebb-nagyobb hibáit elnyomja a két kiöregedett főhős, illetve az őket megformáló színészek, Patrick Stewart és Hugh Jackman drámája. Jómagam nagyon féltem, hogy James Mangold elrontja a Logant, ám a bő kétórás játékidő végén, az utolsó jelenetet követően, a westernallegória kiteljesítése után elégedetten bólogattam, hogy végülis Mangold a két veteránhoz méltó módon siratta el a régi X-Men-sorozatot. Remélem, Hugh Jackman tényleg nem tér vissza többé a Rozsomák-karakterhez, ahogy megígérte, az nagyon nem lenne méltó ehhez a szép hattyúdalhoz. (Bár rebesgetik, hogy Deadpoollal együtt még zúznak egyet egy közös filmben.) Legalább akkora blaszfémia lenne ez, mintha Clint Eastwood a Nincs bocsánat és a Gran Torino után újra westernben szerepelne, sőt elkészítené az Egy maréknyi dollárért remake-jét.

8/10 – jó