A Fangoria, a Borzongás és a Böjti Horrorkamrája után mondjuk, talán nem nagy meglepetés, hogy szeretem a horror műfajt, így a zsánerhez kapcsolódó videójátékokkal sincs problémám. És igen, ez egy enyhe kifejezés, aminek okán az expón is igyekeztem kipróbálni mindent, ami ebbe a kategóriába esik. Más kérdés, hogy rengeteg játék volt jelen az idei Gamescomon, így messze nem láthattam a teljes felhozatalt, de amit lehetett, azt azért megnéztem, kipróbáltam. Kimaradt azonban a kultikus Killer Klowns From Outer Space, a Scorn, a The Outlast Trials és még egy rakás cím, de volt helyette más, amiről mesélhetek. Kezdeném alulról, hogy aztán a véres csúcsra törjek, az őrület hegyein túlra.
Van hova fejlődni
A Drop Dead: Dual Strike, úgy tűnik, csak az én életemből maradt ki, mert egyébként egy egészen sikeres VR-játéknak mondható, az alkotók pedig visszatértek, méghozzá, Meta Quest 2-re, a Drop Dead: The Cabinnal, ami azzal a hangzatos témával indít, hogy az Államokban, az erdőkben több mint 14 000-en tűnnek el évente, ezrek pedig soha nem kerülnek elő. Innen szép nyerni, hiszen egy kis erdei kunyhóban vár ránk a móka, ahonnan aztán különböző helyszínekre is kimehetünk. Vannak közelharci, ütő-vágó-szúró fegyverek, valamint mindenféle lőfegyver is, miközben co-opban irthatjuk a zombikat és egyéb teremtményeket. A játékmenet leginkább a CoD náci zombis módjára hasonlított, a bedeszkázott nyílászárókon érkező lényekkel, ráadásul immáron teljesen szabadon mozoghatunk, szakítva az első epizódban tapasztalt rail shooteres mechanikával. Mindezt azonban így is kevésnek éreztem, bár eleve nem vagyok a VR nagy rajongója: ez a játék is bazári látványvilággal és játékmenettel próbálkozik, de valahogy nekem ez a vonal abszolút nem nyerő. És persze simán lehet, hogy bennem van a hiba, így aki a Dual Strike rajongója, annak jó eséllyel van oka várnia a The Cabint is.
Hét éve már, hogy bejelentették az akkor még a Strixlabnél készülő Ad Infinitumot, a világháborús horrort-sétaszimulátort, amiről aztán elég nehezen jöttek az infók, végül a projekt most már átkerült a Hekate-hez és a Naconhoz, ahol úgy tűnik, révbe érhet az első világháborús katona rémálma, amelyben a játékosok is ott rekednek. A show-n egy meglehetősen tipikus helyszínen kellett egyszerű fejtörőket megoldva áramot szolgáltatnom az ajtókhoz és kulcsokat keresgélnem, miközben a semmiből előkerült egy izgő-mozgó-rezgő túlvilági lény is. Maga a környezet ugyan autentikus, de sem a kábelt követős, sem a kódkeresős feladványok nem mutattak újat, ahogy a hangulatot sem éreztem át annyira, amihez persze hozzátehetett az is, hogy a tömegrendezvény állandó moraja mellett a fejlesztő is folyamatosan duruzsolt a fülembe, úgy pedig nehéz beleélni magam a háború borzalmaiba és egy katona rémálmaiba. Első pillantásra semmi extrát nem éreztem a játékban, ami miatt a settingen felül érdemes lehet beleugrani, de bízom benne, hogy azért ez még változik a 6-7 órásnak ígért sétaszimulátor 2023-as (elviekben áprilisi) megjelenéséig.
Emberi szemmel leírhatatlan
Aztán volt, amit nem tudtam kipróbálni, csak nézhettem. Ilyen volt a The Callisto Protocol, az új Alone in the Dark, vagy éppen az Aliens: Dark Descent. A Dead Space egykori producerének új túlélőhorrorját sokan messiásként várják, és bizony, az EA által kizsigerelt, majd magára hagyott franchise abszolút újraéled a játékban. Az atmosphere-brutality-tension-helpless-humanity ötösre felépített kalandból a Doom 3-ra emlékeztető helyszínen kaptunk némi betekintést, a gamescomos trailer kibővített változataként, amiben egyértelművé váltak a hatások. Az UI gameplaybe helyezése itt is visszatér, ahogy a tárgyak/lények lebegtetése és mozgatása, dobozok széttaposása is, miközben jópofa, random mutálódásokat láthatunk a szörnyeknél. Ilyenkor vagy azonnal elintézzük a hirtelen kinövő csápokat, vagy megküzdhetünk az átalakult, még brutálisabb behemóttal, aki ellen sokszor csak egy daráló segíthet. Egyelőre sok újdonságot nem sikerült tapasztalni, de ha csak közel annyira jó lesz a végeredmény, mint a Dead Space volt, már megéri a várakozást. Még idén, december másodikán minden kiderül.
Az Alone in the Darkból ennyit sem mutattak az alkotók, de az biztos, hogy odáig vannak az eredeti, 1992-es alapműért, melynek az egész túlélőhorror zsánert köszönhetjük. Az biztos, hogy Edward Carnby visszatér, ahogy a Derceto Manor is, miközben a helyszín Louisiana, a műfaj pedig marad, New York és multiplayer nélkül. Bár a fejlesztők odáig vannak az eredeti játékért, sokat nem is változtatnak a recepten, azért picit színesebbé töltik a látványvilágot, közben megtöltve élettel, és bizony a rajongók rengeteg kis utalással találkozhatnak majd a nagyjából 12 órás kampány során. Klasszikus harmadik személy nézetű megjelenítés, felfedezés, harc és túlélés, sztoriközpontú, egyszemélyes kampány. Várjuk szeretettel.
Ahogy az Aliens: Dark Descentet is, ami az Alien 3 után 20 évvel veszi fel a fonalat, egy 25-30 órás kampánnyal, amit egy XCOM-klón képében keltenek életre a Focusnál. 4 fős csapatot irányítunk, mindenkinek külön parancsokat osztogatva, akciónál lelassítva az időt, ha pedig valaki sérül, annak pihennie kell, nem mehet még aznap újabb küldetésre. A sztori elvileg rendkívül fontos lesz, emellett kapunk megnyitható skilleket, fegyvereket, és nagyon oda kell figyelni még a stressz-szintre is, mert ha túlságosan magas, akkor parancsmegtagadás is előfordulhat, miközben a katonák célzása is pontatlanabbá válik. Savas vér (ezen egyelőre simán átsétáltak a tengerészgyalogosok), ajtók lezárása, tracker, sentry gun – mindent megkapunk, amit a franchise-tól várnánk, csak XCOM-ként, így nagyon várjuk a 2023-ra ígért játékot.
Már a kezemben volt
A 3D Realmsnél nemcsak egy még bejelentetlen projektet láttam, de egy egyszemélyes, remek kis retró shootert is kipróbálhattam, ami a Blood, a Dusk és a Hexen szerelemgyereke. A Cultic véres, testrészeket lerepítő, vért fröccsentő (van direkt fejlövés, meglehetősen látványos módon) stílusban hozza a klasszikus érzést és élményt, rejtett cuccokkal, lámpahasználattal, dinamittal. Elvileg még 2022-ben, csak PC-re, de később akár konzolos port is születhet. Emellett egy rövid kört futottam a Ghostbusters: Spirits Unleasheddel, ami az IllFonic-ra jellemző 1v4-es felállást hozza, csak éppen a franchise-ra jellemző jegyekkel, és a próbakör alapján simán a csapat eddigi legjobbja lehet. A látvány egészen jó volt már most is, tényleg jól átjött minden a filmekből (például a központi helyszín, a karakterek és lények), illetve igazán mókás a gameplay is. Szellemként meg lehet szállni a tárgyakat, így a frászt hozhatjuk az emberekre egy múzeumban életre kelt dinoszaurusz-csontvázzal, és célunk az, hogy közben túléljük a szellemirtók támadásait. 4-en játszva elég jól teljesítettem, a 3v1 módban irtóként elkaptam a szellemet, szellemként pedig legyőztem az irtókat, így kompenzálva a bénázásomat az aznap reggel próbált VR-os Drop Deadnél. Jónak tűnik, így esélyen lesz kit hívni, ha szellemmel találkozunk.
És akkor a nagy meglepetés, ami nálam részben el is vitte a show-t: még 2014-ben, az első Gamescomomon próbáltam az akkori Dead Island 2 játszható demóját, ami inkább egy multis arcade őrület volt, az új azonban visszatér az első és a másfeledik (Riptide) rész stílusához. És nagyon jó. Legalábbis az alapján, amit a testrészekkel, ujakkal teli kis fülkében tapasztaltam, ahol a hands-on zajlott. Mert pólót sajnos nem sikerült szereznem, de élményeket annál inkább, és már azért megérte elmenni a Deep Silver standjához. Különféle fegyverek, speckó elemi támadásokkal, mindenféle zombik és speciális fertőzöttek, és persze sokkal nagyobb és változatosabb helyszín, amiből ezúttal egy vidámpark jellegű terület állt rendelkezésre. Nagy szerencse, hogy a Dead Island 2 végül nem került süllyesztőbe, mert aki a korábbi részeket szerette, az őrültködős pusztitásért volt oda, ami mellett a Dying Light már túl komoly és komor lett, az ezt is imádni fogja.
Ezeken felül még számos játékot volt lehetőségem kipróbálni vagy megtekinteni a show alatt, ezekről hamarosan beszámolóm következő részében olvashattok majd.
