Szevasz! Üdv az anonim horrorrajongók, vér- és/vagy rettegésimádók gyűlésén! Kezdem egy indiszkrét kérdéssel: mennyire tetszenek a modern, mai horrorfilmek, amik eljutnak nálunk is a mozikba? Noname alkotók tucatrangú ijesztgetései, jumpscare ugrasztásai, és a már jól ismert sorozatok sokadik részei. Jó, mi? Gondolom, hogy te is magad alá vizelsz már csak attól, hogy John Kramer visszatér és előre látja a következő 10 év összes lépését. Meg úgy minden horrorfilmes karaktertől és szörnyetegtől, aki és ami az elmúlt néhány évben lecsapott a kényelmes székekben popcornt és nachost rágcsáló közönségre. Csudijó döntés volt az is, hogy az új Gonosz halott nem került mozikba, mert az legalább igyekezett a műfajban maradni. De mindenképpen jegyezzük fel valahova: ha az Evil Dead Rise az év horrorfilmje, az nem egy jó év. Mert az azt mutatja, hogy nem elég színes és minőségi a felhozatal. És bizony kellenek az Ari Asterek, kellenek a Luca Guadagnino-k és Panos Cosmatos-ok a kedvenc filmműfajunknak azért, hogy a konzum-alapú, futószalagon gyártott klisé horrorok olyan ecsetet biztosítsanak, amik aztán a vörös és fekete minden árnyalatát a nagyvászonra fessék, ezzel némi egyéniséget is keverve a tipikus bazári rémisztgetés mellé. Nos, most úgy tűnik, hogy Ausztráliában is megnőtt erre az igény. Egy eddig lényegében ismeretlen, a YouTube-on praktikus effektekkel és rövidekkel házaló testvérpáros ugyanis úgy érezte, hogy ki kell mozdulni a komfortzónából, sőt a nézőket is magukkal akarták rángatni.
Kéz a kézben
A sztori egyébként nem akkora durranás, sőt erősen hajaz az elmúlt 10 év néhány tömegtermékére, melynél valamiféle átok tizedeli a fiatalokat. Volt itt már vigyorgós halál-kultusz meg mobilos alkalmazás, most pedig egy kéz van soron, ami állítólag egykor egy látnokhoz tartozott, aki szellemekkel vette fel a kapcsolatot, és bizony ezt a képességét holtában, megcsonkítva is megőrizte. Ausztrália fiatalsága így azzal szórakozik a bulik során, hogy valakit leültetnek a kéz elé, majd a rituálét elvégezve (kéz megmarkolva, “beszélj hozzám” és “beengedlek”) a szellemtől megszállt egyént filmezik és bámulják 90 másodpercig. Azért 90 másodpercig, mert utána a szellemek a testben ragadhatnak, ha pedig valakit megszállnak, majd úgy hal meg az illető, akkor a lelkét is magukkal viszik. Barátságos kis esti szórakozás, nemde? Nos, az öngyilkos édesanyjára megemlékező Mia és barátai (Jade, Daniel és Riley) is részt vesznek egy ilyen buliban, ahol persze elég rosszul sülnek el a dolgok, majd amikor egy későbbi alkalommal megismétlik a szeánszt, már esélyük sincs arra, hogy sérülések és fájdalom nélkül hozzák helyre a kialakult helyzetet.
Kenguruk földjén
Ausztrália azért nem ma kezdte a filmipart, ahogy a horror műfaj sem ismeretlen a helyieknek, elég csak olyanokra gondolni, mint a Fűrész, A Babadook, a Next of Kin, a Wolf Creek vagy az 1984-es Razorback. Nem azt mondom, hogy az Ausztrál egy horror-nemzet, de párszor már sikerült megmutatni, hogy értenek a témához. És ha azt vesszük, hogy a Beszélj hozzám! az eleddig csak a közösségi médiában alkotó szerzőpáros (Danny és Michael Philippou) bemutatkozása, akkor azért nekik is kellően élénkpiros vér folyik az ereikben.
(Képek: Port.hu)
Mert bár Mia (a szintén ezzel a filmmel debütált Sophie Wilde) halmozottan rossz döntéseket hoz a filmben, nehéz is vele azonosulni vagy valóban együtt érezni, itt-ott ráadásul nem is biztos, hogy sikerült eldönteni, mi legyen a film identitása, a jó hír az, hogy összességében vannak erős és jó pillanatai, sőt a teljes egészre vetítve egészen beteg a hangulata és stílusa. A színészek nagyjából hozzák, ami elvárható, és ugyan a zenéből semmi nem marad meg, sőt másnapra a filmélmény is lecseng egy kicsit, első próbálkozásnak ez így is megteszi, és a legtöbb pláza mozis horrorfilmet túl is szárnyalja. Persze ez még alapvetően nem érdem, ha arra gondolunk, mi mindennel árasztják el a szélesvásznat, milyen szenny és mocsok hullámzik be a mozikba horrorfilm címszó alatt, de az első fecskének ez is megteszi.
“A fehérek őrültek”
Mondja ezt amúgy az, aki aztán olyan táncot jár, mint egy bennszülött, csak mert valakit éppen megszáll egy szellem(?), nem mellesleg folyamatosan mások életét veszélyezteti, miután már a kéz összefüggésbe hozható legalább egy halálesettel, szóval azt sem hinném el, amit kérdez, de nem is ez számít. A Beszélj hozzám!-ban az a jó, hogy kicsit az Ari Aster-féle (Örökség és Fehér éjszakák) újhullám jut róla az ember eszébe, miközben mégis táplálkozik a mozikban tettenérhető, a fiatalokat is becsábító, átkos-szellemes, igénytelen trash mocsokból, ami egy fura, de élvezetes mixet eredményez. Merthogy a mai átlagból kiemelkedik, magán viseli azokat a jegyeket, ami az igényesebb horrorok jellemzője, így valahol több közönséget is képes megcélozni. Mindenképpen jól-jobban járnánk, ha ez lenne a zsánerben a sztenderd, nem a futószalagon gyártott sablon horror, mert bár abból is bőven hordoz a génjeiben, de mégis képes egy kicsit többnek mutatkozni nála. Érdekes próbálkozás, kíváncsi vagyok, hogy ezután mihez kezdenek a tesók, mi lesz a következő dobásuk.
- Beszélj hozzám! (Talk to Me)
- Rendező: Danny Philippou és Michael Philippou
- Játékidő: 94 perc
- Hazai bemutató dátuma: 2023. július 27.
- Forgalmazó: Vertigo Média
