Olivia Wilde színészi képességeihez kétség sem fér. Ha a Tron: Örökségre, a Doktor House-ra vagy Martin Scorsese HBO-ós sorozatára, a Bakelitre (Vinyl) gondolunk, valamennyi produkcióban kitűnő alakításokat nyújtott az amerikai színésznő. Rendezőként azonban, bár a direktori pozícióval néhány rövidfilmben és videóklipben már barátkozott, eddig csak kevéssé ismerhettük. Első nagyjátékfilmje csupán idén készült el. Csütörtökön bemutatott Éretlenségi című tinimozija olyan filmek örököse, mint az American Graffiti, a Nulladik óra vagy a Dazed and Confused. A kínálkozó első benyomások ellenére lényegesen mélyebb és komolyabb alkotásról van szó, mint például a Superbad, amivel a hazai szaksajtóban – a premier előtt – folyamatosan párhuzamba hozták. Élvezetes cselekménye és többrétű mondanivalója mellett külön élvezeti forrást jelentenek a sokszínű vizuális-filmnyelvi megoldások, amiknek gyökerei már megtalálhatók Wilde a Dark Neccessities című Red Hot Chili Peppers dalhoz készített klipjében is.
Hőseink két végzős gimnazista tinilány, akik kőkeményen tanulták végig a négy évet, nélkülözve mindenféle izgalmat, kicsapongást vagy akár csak alkalmi házibulikat. Érettségi után megrökönyödve döbbenek rá, hogy szabados életvitelük és komolytalannak minősített viselkedésük miatt korábban lenézett osztálytársaik éppúgy bejutottak a legjobb egyetemekre, mint ők. Az elvesztegetett időt azonnal pótolni akarják egy kiadós bulizással, csakhogy a kinézett partira nem jutnak el olyan simán, mint gondolnák. A kalandos éjszaka egy akadályokkal szőtt felnövéstörténetnek tekinthető, ami hasonló végkifejletet rejt, mint az ikonikus Nulladik óráé. Noha története nem tűnik bonyolultnak, sokkal mélyebb és több rétegű alkotásról van szó, mint elsőre gondolnánk. Nem véletlenül nyűgözte le a kritikusokat és az SXSW Fesztivál közönségét. Az Éretlenségi nem pusztán az idei tinifilmes dömping (pl.: Miután; Két lépés távolság) eddigi legkiemelkedőbb darabja, hanem kifejezetten olyan mű, amire évek múltán is emlékezni fogunk. Annál inkább is jár az elismerés, hogy ritka rövid idő, huszonhat nap alatt vették fel a filmet.
A hollywoodi tinifilmekbe általában színvonaluktól függetlenül jó érzékkel castingolnak gyerek-/fiatal színészeket, jelen esetben viszont még ezen a téren is különösen eltalált főszereplőkkel van dolgunk, akiknek a szűkös forgatási idő miatt minden esetben legfeljebb három-négy felvételből kellett összehozniuk a végleges snitteket. Márpedig kacifántos, alternatív vagy épp drámai dialógokra, esetleg szópárbajokra épülő jelenetekből nincs hiány a több mint másfél órás játékidő alatt. Wilde saját bevallása szerint egyenesen Scorsese-től leste el a gyors és egyben nívós munka fortélyait, de szüksége volt kiváló színészeire is. Ha egy valakit ki kell emelni a díszes színészgárdából, az Billie Lourd. Carrie Fisher lánya, akit egyébként az új Star Wars-trilógiából ismerhetünk, a csillagokat is lejátssza az égről, bár a három lépéssel a felszín fölött járó drogos csaj karaktere alapvetően hálás szerep. Ezek után nemigen lehetünk meglepve, ha nagyprodukciók főszerepében is kipróbálják majd. De ugyanez vonatkozik a legtöbb színészre, elsősorban a két egyformán markáns, mégis eltérő természetű figurát alakító főszereplőre (Kaitlyn Dever, Beanie Feldstein). Köszönetet mondhatunk Wilde-nak amiért sikerült mindenféle sablon és közhely nélkül bemutatni egy leszbikus lány szexuális ébredezését, ill. hogy kicsit sem bántó kritika alá merte vonni motivációs tréningeken és gender tételmondatokon pallérozódó barátnőjét.
Az Éretlenségi tagadhatatlanul nagyon amerikai film, de csakis a legjobb értelemben véve mondhatjuk ezt. Maradéktalanul feltűnnek az elmúlt húsz év tengerentúli high school mozijaiban alaposan megismert karakterek: az ostoba sportoló szépfiú, flegma jócsajok, szuperlaza deszkás alter arcok, a kőgazdag pancser fiú és más gátlásos srácok, stréber jókislányok, a pedáns diákelnök, teátrális művészek, feketék és fehérek, heterók és homók, hippik és rapperek, idióta diri és örökifjú osztályfőnök, öntudatos feminista diáklány és prüd keresztény-republikánus szülők. Minden ízében amerikai és tipikus XXI. századi tinifilmet látunk, mégis egy biztos: nincsenek kínos-giccses párbeszédek, gejl allűrök, csöpögős egymásra találások, olcsó diákrománcok. Talán ez a tipikus posztmodern film, ami már nem lehet olyan fennkölt bájos, mint a Vissza a jövőbe vagy a Meglógtam a Ferrarival és nem hagyhatja figyelmen kívül az utóbbi két évtized ifjúsági produkcióit sem (a Superbadtől, a Könnyű nőcskén át, az Alkonyat-szériáig). Okos, érzelmes viszont lehet és reagálhat korunk olcsó tinimozijaira paródisztikus betétekkel.
Annak ellenére, hogy végig megmarad a felnövéstörténet komolysága, az Éretlenségi látványosan ki is figurázza a műfaj jól ismert kliséit. Nagyon hatásos módszer a nagy téttel bíró és a karikaturisztikus jelenetek folyamatos egymás után helyezése, ami nem pusztán összetetté teszi a filmet, hanem elejét is veszi a túlzott kiszámíthatóságnak. Ennek csúcsa, amikor egy jelenetben találkozik a két stílus. A Dever alakította hősnő első romantikus élményét bemutató hosszú jelenet egy lelkizősebb, komolyabb pillanatból nő ki, ám a lányok romantikázása groteszk szerencsétlenkedéssé fajul, majd kedves ügyetlenkedéssé válik, mígnem olyan brutálisan explicit módon ér véget a gyöngédnek induló szituáció, mintha egy az egyben a South Park vagy a Family Guy valamelyik szélsőségesen polgárpukkasztó jelenetét emelték volna át. A már említett karakterek néhol komoly-drámai, máskor inkább szélsőségesen parodisztikus megjelenítésén túl külön meg kell említeni Wilde imponálóan kreatív, mégis abszolút közönségbarát-szórakoztató képi megoldásait, amik közül egy hangyányit az előzetesben is láthatunk.
Ennyi dicséret után nehéz bármilyen komolyabb kritikával is illetni a filmet, pedig a pont végül nem vagy csak félig kerül fel az i-re. Talán az akadályokon keresztül előre vezető dramaturgia veszti el tökéletes felépítettségét a fináléra, talán egyfajta csúcs vagy egy pontosabb végkifejlet hiányzik, talán nem határozták meg elég tisztán hőseink célját, mindenesetre valamiért mégsem emelkedik olyan magas szintre ez az egyébként kifejezetten szerethető, tartalmas és nívós opusz, mint a műfaj legkultikusabb darabjai. Ettől függetlenül mindenképp érdemes beülni a moziba. Az egyszeri szórakozásra vágyók, a kedves útkereső sztorit várók és a paródiák kedvelői egyaránt elégedettek lesznek. Az Éretlenségi mindegyikből nyújt valamennyit, de egyikből sem túl sokat. Wilde kifejezetten erős nagyjátékfilmmel kezdi rendezői pályáját és még bőven benne van a fejlődés lehetősége.
