Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a Blumhouse képes beleugrani a legjobb és legrosszabb horrorfilmes ötletekbe, aztán valóra váltja a legvadabb, netán a legunalmasabb és egyben semmitmondóbb sztorikat. Általában azért lehet előre sejteni, mi pottyan a szódával elmegy, borzalmas, valamint vérfagyasztó kategóriákba, de a Mami, leánykori nevén Ma a ritka kivétel, hiszen míg a trailer is semmitmondó tinivígjátékot idéz egy apró, thrilleres csavarral, addig az adatlapja és beharangozója szerint horror a mestersége címere. Ez még azonban a kisebbik baj, mert ha nem is tiszta a besorolás, legalább marad meglepetés a néző részére, az már azonban nagyobb probléma, ha a megtekintés után sem egészen tiszta, hogy mit láttunk.
Partinegyed
Maggie (Diana Silvers) teljesen átlagos tinédzserlány, aki édesanyjával (Erica – Juliette Lewis) visszaköltözik annak szülőhelyére, a kevéske izgalommal szolgáló kisvárosba. A leány szerencsére gyorsan összeismerkedik néhány helyi kölyökkel, együtt bandáznak, majd mikor bulira és ivásra kerülne a sor, a rend éber őreinek elkerülése végett inkább titokban, egy elhagyatott helyen mulatnak. Ebben igyekeznek segítséget kérni a felnőttektől, hogy vásároljanak be nekik alkoholból, és így futnak bele Mamiba (Sue Ann – Octavia Spencer), aki nemcsak segít a fiataloknak a bevásárlásban, de miután egy este lebuknak, a saját házának pincéjébe invitálja meg őket. Majd másokat is. Végül a fél suli ott bulizik Mami pincéjében, ahol senki nem zaklatja őket, csak a szórakozásra összpontosíthatnak.
Aztán minden egyre furább lesz. Maggie egyre jobban összemelegedik az egyik fiúval, viszont Mami házában úgy érzi, valami nem stimmel, ezért nem erőlteti a továbbiakban a bandázást. Azonban a nő erőszakosan rászáll a csapatra, érzelmileg zsarolja őket, hogy továbbra is éljenek vendégszeretetével, és míg a naiv tinik nem teljesen vannak tisztában azzal, mire megy ki a játék, a néző már nagyon is sejti, hogy Mami valami rosszban sántikál a múltban elszenvedett sérelmei miatt. A bosszú pedig véresen édes, és ezt a film is bizonyítja.
A bulinak vége!
Ahogy néztem a filmet, két dolog tűnt fel. Az egyik, hogy nagyon el lett húzva. Bár csak 99 perces, a moziban már egy óra után nézegettem az időt, ami nem jó jel. A történet nem elég feszes, sok az üresjárat és a tinivígjátékokat idéző elem, ami miatt sokáig azt sem tudjuk, egyáltalán jó filmre ültünk-e be. A párbeszédek gyermetegek, erőltetve vannak a túlzottan is „lazának” tűnő dialógusok, amik sokszor inkább kellemetlenek, ezt sok helyen olvastam negatívumként, de mivel hallok fiatalokat beszélni egymás között, annyira nem lep meg a dolog, és bizony, ami felnőtt fejjel kínos, az amúgy sok esetben egészen hétköznapi. Egyébként pedig a karakterek tipikus tinédzserek, nagy bajok nincsenek velük, sőt meg merem kockáztatni, hogy Diana Silvers elég jó, emellett mosolya miatt a mostani generációnak éppen olyan szerelem lehet, mint nekünk anno Mädchen Amick volt, csak kicsit csontosabb kivitelben. Szóval alapvetően nem hiszem, hogy ilyen területeken lennének a fő problémák. Ráadásul Octavia Spencer is hozza a megszokott formáját, Juliett Lewist sem lehet bántani (bár ő nálam már soha nem mossa le Mallory szerepét, amiért régen oda voltam, míg rá nem jöttem, hogy egy ilyen pszichopata nő lazán kicsinálna), emellett a végjátékban a horror is tartogat pár meglepő pillanatot.
És ez egyébként viszonylag pozitívuma a filmnek. Hogy kellemesen elmeháborodott, úgy adja elő magát, mint egy pszichopata, így nem mindig tudjuk, mire számíthatunk, még ha azt sejtjük vagy tudjuk is, mi a cél, ahova majd eljutunk. Kicsit kiszámíthatatlan, nem kimondottan sablonos, bár alapvetően mégis klisékre épül. Viszont ezzel együtt sem mondható emlékezetesnek vagy jónak. Lepereg, eljutunk a lezáráshoz (ami annak ellenére kapkodó, hogy úgy tűnt, el van húzva a cselekmény), hazamegyünk, másnap meg már szinte a felére sem emlékszünk annak, ami történt. Valahogy olyan az egész, mintha több olyan sorozatepizódos sztorit egybegyúrtak volna, amik nem is kapcsolódtak egymáshoz, ha pedig utánanézünk az író, Scotty Landes munkásságának, akkor A munka hősei ismeretében már érthetőbbé válik az eredmény. Igazából nem is tudom pontosan megmondani, mit láttam. Vannak jó pillanatai, jó zenéi, jó színészei, jó ötletei, de nem jó film, nem is emlékezetes, aki pedig érzékeny egy-egy megoldására, azt kifejezetten dühítheti, zavarhatja. Én meg csak tanácstalanul vakarom a fejem.
Mami (Ma)
Rendezte: Tate Taylor
Játékidő: 99 perc
Hazai premier időpontja: 2019. május 30.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
